Az indiánozás hagyományát idézi fel Bereményi Géza és Kovács Kriszta Apacsok című darabja, azt a kultuszt, ami valamikor a harmincas években a Duna mentén kezdődött el, majd Cseh Tamásékkal a Bakonyban folytatódott.
A hatvanas években a világot csak úgy lehetett elfogadni, hogy ha a benne élők megteremtik maguknak a szabadság illúzióját. Ezt jelentette Cseh Tamásék körének az indiánozás hagyományának felélesztése. Az így megalkotott univerzumuk pedig valódi megtisztulást, igazi hazugságmentes létezést hozott. Ismerőseim közül többen megfordultak ott és életre szóló élményt jelentett nekik – mondta az Apacsok székesfehérvári bemutatója előtt a főszerepet, egy tartótisztet játszó Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész a Magyar Nemzetnek.
Az ügynökkérdésről szólva Gáspár Sándor úgy fogalmazott: “Nem történt meg ennek rendezése, miközben a szocialista rendszerekből demokratizálódott országok esetén végbementek ezek a tisztulások. Azt is tudjuk, hogy olyan pozíciókban maradtak emberek, amelyekben a múltjuk miatt nem szabadott volna maradniuk. Ezért a mai napig bárkit lehet zsarolni” – mondta Gáspár Sándor.
A színész hozzátette, ki kell tudnunk beszélni a dolgainkat, Bereményi története pedig éppen arra mutat rá, hogy milyen beláthatatlan és generációkon átívelő következményekkel jár, ha ez nem történik meg.
“Mivel több idősíkon, párhuzamba állítva ugrál a történet, minden elhangzott információnak később lehet meg a magyarázata. Teljesen behúzza a nézőt ez a fajta dramaturgia” – mondta a színművész.