Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gáspár Sándor is játszani fog Szentesen – Ősszel nyit az új színházterem

    2020. június 29., hétfő 07:00

    A megújuló Tóth József Színház és Vigadóba a szervezők az ország legszínvonalasabb produkcióit szeretnék elhozni.

    „Több évvel ezelőtt indult el a Petőfi komplexumának felújítása, ebben az utolsó előtti nagy falat a Tóth József Színház és Vigadó kivitelezése” – mondta az épülő színházterem sajtóbejárásán Szabó Zoltán, a város polgármestere.

    „Befejezési dátumot nehéz mondani, hiszen nemcsak építészeti munkáról van szó, ha­­nem az eszközök, a színházi be­­rendezések beszerzéséről is, de úgy kalkulálunk, hogy augusztus–szeptember végére elkészülünk” – összegzett a bejáráson Bődi Péter vezérigazgató.

    Fotó: Tóth József Színház

    Arról, hogy mi lesz látható a színpadon, Szebeni Zol­­tán, a színház megbízott ve­­zetője beszélt. „Sokféle lehetőséget kínál a színház kialakítása, az ország és a határon túli magyar területek legszínvonalasabb produkcióit szeretném idehozni. Sokszínű színházat szeretnék, ahol a népszerű darabok mellett a kortárs táncművészet, a balett, az opera és az alternatív színházi élet képviselői is megmutathatják magukat” – mondta.

    A 400-430 fő befogadására alkalmas színház tényleges megnyitóját december közepére tervezik, az elképzelések szerint a Játék a kastélyban című darab előadásával, Gáspár Sándor fő­­szereplésével.

    Forrás: delmagyar.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram