Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége volt Gáspár Sándor, a Vörösmarty Színház művésze.

A legújabb beszélgetésben Gáspár Sándor mesélt a Katona József Színházról, Dörner Györgyről, a Nemzeti Színházról, Eperjes Károlyról, forrófejűségről, madarakról és “csodábanézésről”.

Többek között Bánsági Ildikóval való házasságáról és válásáról is nyilatkozott a színművész, arról, hogy hat-hét évébe telt kiheverni a válást, amelyre 25 év együttlét után került sor.

A feldolgozás időszakában hihetetlenül sokat dolgozott. „Bárhova nyúltam, a lelkem egyből reagált. (…) Nagyon gazdag volt ez a fájdalmas periódus, de nem bánom, hogy így történt.”

Ahogy a színész mondta, Szentesről, egy paternalista kultúrából jön, ahol elválni szégyen. „A vidéki embernek, legalábbis az akkori eszemmel, szégyen volt. Úgy gondoltam, hogy az én családtagjaim, apám, anyám sokkal nehezebb anyagi körülmények között, sokkal nehezebb élethelyzetben ki tudtak jönni egymással, ki tudtak tartani egymás mellett. A válást kudarcként éltem meg.”

Azt is hozzátette, azóta sok tekintetben változott, egy érzelmileg nyitottabb emberré vált.

Az interjúban arról is szó esett, hogy képtelen tehetetlenül nézni, amikor egy igazán komoly konfliktushelyzet áll elő a színházon belül. Ennek kapcsán elmondta: „Nem vagyok hős, de ha úgy érzem, hogy nincs bizalom irántam vagy valamiféle muszájból elbánnak velem, vagy retorzió ér, akkor képes vagyok harcolni az igazamért. Ha behúznám fülem-farkam, akkor nem tudnék dolgozni, így működik az idegrendszerem”.

„Bizonyos kollégákat kiszúrnak rendezők, így minden rajtuk csattan. (…) Előfordult, hogy egy rendező rosszul bánt egy kollégámmal, én pedig ezt szóvá tettem. Megmondtam, hogy ha nem fejezi be ezt a viselkedést, akkor nem fogok visszajönni a színpadra” – mesélte Gáspár Sándor.

Azt is kifejtette, miért távozott Vidnyánszky Attila érkezésekor a Nemzeti Színházból. Megdöbbentette, amikor Vidnyánszky összehívott egy társulati gyűlést és látta, hogy kiket gyűjt maga köré mint stábot: „Négyszemközt mondtam neki, hogy olyan stábot állítottál föl, akiktől én, ha csak tehettem, távol tartottam magam az elmúlt évtizedekben ezen a pályán. Tanácsadókról beszélek” – mondta Gáspár Sándor.

A felvetésre, miszerint Eperjes Károlyról lehet szó, kifejtette:

„Az Újszínház igazgatóváltásának történetében Eperjes Károly nagy szerepet játszott. Nekem addigra már erőteljesen megvolt a véleményem az ő ambícióiról, ezt el is mondtam neki. Számomra döbbenetes, hogy milyen életutat jár be. Páratlan az első húsz éve ezen a pályán, olyan filmekkel van tele, amelyekből legalább nyolc világszínvonalú. De az ő őrületes ambíciói, energiái átalakultak, a művészet egy másfajta képviseletét szolgálják, amit úgy hívnak, hogy „igazgatógyártás”.”

Azt is kifejtette, Eperejessel nem barátok, meglátása szerint Szamóca egy zárkózott, magányos ember, akiben kivételes alkotói energia rejlik, de a szakma ma már fél tőle, attól a háttérmunkától, amit kultúrpolitikai szinten végez, mert Gáspár szerint olyan befolyással rendelkezik, hogy bárkit helyzetbe és helyzeten kívülre hozhat, példa erre „a mostani Magyar Színházas helyzet”. (Mint ismert, Zalán Jánost Eperjes Károly és Nagy Viktor váltja a Magyar Színház élén.)

„Nem akarok igazságtalannak tűnni, de azt lehet látni, hogy egy nagy formátumú ember elveszíti a szakmához való alkotói közét” – fogalmazott Gáspár Sándor, aki szerint Eperjes csapong, mint egy kamasz és nem nagyon hallgat már senkire, mindezt a legjobb indulattal teszi.

Erről beszélt is pályatársával, akit becsül azért, mert mindezen nem sértődött meg.

„Amire büszke vagyok az az, hogy az SZFE ügyében hallgatott rám. Azt mondtam neki: ne akard te elvinni a balhét mások helyett és ezt okosan megfogadta” – nyilatkozta Gáspár Sándor.

A Nemzeti Színházra visszatérve arról számolt be, Vidnyánszky Attilával boldogan dolgozott volna, de megijesztette a felismerés, hogy az új direktor, akit korábban egy szuverén személyiségnek tartott, úgy készül az igazgatásra, mint egy hatalomátvételre:

„Akkor már látszott, hogy a Teátrumi Társaság tagsága egyre gyarapszik, de senki nem tudta, hogy (ennek a szerveződésnek) mi a célja. Ez a felismerés mondatta azt velem, hogy nekem a Nemzeti Színházban nem lehet dolgom, létezhetetlen, hogy főszerepet játsszak egy olyan helyzetben, ami a szemem láttára szakítja szét a szakmát. Soha nem gondoltam volna, hogy ide el lehet jutni. Természetesen nem vonom kétségbe a jószándékot és szakmai tudást Vidnyánszky esetében, de az elfogadhatatlan, hogy ennyire ketté szakadt a szakmánk, neki ebben komoly szerepe van.”

Forrás: Kadarkai Endre, HVG, Színház Online