Március 16-án új, egész estés magyar animáció kerül a mozikba, amit a Nyócker! rendezője, Gauder Áron jegyez Kojot négy lelke címmel. Ennek kapcsán kérdezte a WMN oldalán Gyárfás Dorka.

Az emberiség előtt álló egyetemes kihívások kérdéseit is feszegető, különleges látványvilágú indián történetben az olajvezetékek lefektetése miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok. Az otthonunkért tüntető közösség felidézi az indiánok mágikus teremtéstörténetét, amelyben Kojot kalandjain keresztül hozza közel a nézőhöz az indián szemléletet és azt a bölcsességet ami segítségünkre lehetne abban, hogy a múlt tapasztalataira hallgatva a jövőt jobb irányba formáljuk. Addig amíg nem késő. 

A rendező Bereményi Gézával közösen írta a forgatókönyvet, melyet a legendás magyar dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja, Cseh Tamás által fordított indián mesék inspiráltak.

Charles Cambridge (PhD, Colorado Egyetem), a navajo törzs tagja, a film indián konzulense szerint „a Kojot négy lelke egy ajándék mindenkinek az emberiség csodáiról. Áron a legmagasabb művészetet ötvözte a történetmeséléssel és így tárja elénk az indián univerzum misztériumát.”

A teljes interjú itt olvasható.

Annak kapcsán, hogy „indiánozik”, mint egykor Cseh Tamás, aki maga nevezte ki egykor Harci főnökké, úgy nyilatkozott: „Ott ki lehet élni ezt a tesztoszteron-dolgot. Ugyanis bennünk van, csak itt, a városi életben elég rossz a megítélése. Ott viszont a játékon belül tök jó átélni. Volt olyan idő, amikor ennek megvolt a létjogosultsága, mert keményebb volt az élet. A táborban előfordul, hogy egy lányt elrabolnak, és vissza kell szerezni, de olyan is, hogy egy lány megszökik, aztán visszajön. Lehet, hogy ez most viccesen hangzik, de amikor az ember benne él, akkor tök komoly dolog. Úgy éljük meg mint valóságot. Amikor az embernek éjszaka el kell jutnia valahová, és eltéved a sötét erdőben, az valóságos – nem tudsz kiszállni a játékból azzal, hogy felszállok a villamosra és hazamegyek. Egyszer előfordult, hogy egy fiú eltévedt, és három nap múlva találták meg egy szál ágyékkötőben – az élete nagy kalandja volt. Maximum fázott vagy éhes volt.”

A Kojot négy lelke láttán a kérdező, Gyárfás Dorka azt vetette fel, hogy ezekben a közösségekben a hagyományos nemi szereposztásnak is megvolt a maga funkciója, nem egy társadalmi konstrukció volt, ami valakit elnyomásra kényszerít:

„Így van, mert amikor el kellett dönteni, hogy ki megy el befogni a vadlovakat, és ki vigyáz a gyerekekre, akkor ez természetesen adódott. (…) 30 éve járok le minden nyáron két hétre, télen egy hétre, de csak nemrég fejtettem meg, mi a legjobb benne: az, hogy kiszakít abból az életből, amiben egyébként élünk, és ad egy új nézőpontot. Onnan ráláthatunk magunkra, és megérthetjük, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, mert ez is csak egy módja annak, ahogyan élhetünk. Ott, a táborban az ember visszakerül a jelenbe. Amikor lemegyek, mindig kell két-három nap, amíg az agyam átzsilipel, aztán megjön a pillanat – az a legjobb –, amikor a lendkerék leáll. Emlékszem, egyszer fát gyűjtöttem, de még úgy indultam el, ahogy itt intézem az ügyeimet: a fejem tele volt a következő feladatokkal. De aztán ráébredtem, hogy most fát gyűjtök, és ebben a pillanatban csak ez van.”

A kérdésre, a filmmel azt akarja-e üzenni, hogy van visszaút a természetbe, kifejtette: „Igen, van, persze. Egyébként nemrég jártam Marokkóban, ahol láttam egy elképesztő naperőművet: tükröket a sivatagban, amik egy 300 méter magas toronyra lőtték vissza a nap fényét, és ezzel elláttak egy 700 ezres várost árammal. Szóval a technológia sem ellenség! A technológia segítéségével vissza lehetne vezetni minket egy egészségesebb élethez, csak egyelőre arra használjuk, hogy elforduljunk a problémáktól. A VR is arra való, hogy amikor már lángokban áll a világ, mi még mindig egy idilli illúzióba ringassuk magunkat, ehelyett arra kellene használnunk a technológiát, hogy fenntartható energiaellátásra álljon át a világ, az emberek pedig visszavegyenek abból, hogy „még-még-még”.

Mert nem attól leszünk boldogok, ha még kényelmesebb lesz az életünk, és még több tárggyal vesszük körbe magunkat. Hanem attól, ha ráébredünk, hogy az állandó haladás, fejlődés egy átverés. Csak ciklikusság létezik – a Föld is, a rajta lévő természet is így működik. Le kell állnunk a rohanással, meg azzal, hogy „majd akkor leszünk boldogok, ha…” – ilyen nincs. Meg kell érkeznünk a jelenbe, és be kell érnünk azzal, ami van. Amíg van mit ennünk, van fedél a fejünk fölött, és nem állunk háborúban senkivel, addig mindenünk megvan. Csak elhitetik velünk, hogy mindig valami más után kell sóvárognunk.”