A minőségi művészet nem olcsó – és nem is jó, ha az. Ha ez elfogadásra talál, akkor működhet a továbbiakban az Átrium állami támogatás nélkül is. Gauder Milánnal, az Átrium Színház egyik alapítójával beszélgetett a Magyar Narancs. Lapszemle.
“Az Átrium nem zár be, nem szűnik meg, csak elfáradt a társulat” – írta a Facebookon Gauder Milán, aki a Narancs interjújában hozzátette, továbbra is optimista az Átrium missziójának továbbvitelével kapcsolatban.
“Az egész helyzettel és a kultúrafinanszírozással kapcsolatban nem annyira. Az Átrium-ház befogadó színházként alakult 11 éve. Azért hoztuk létre ezt a helyet – négy év küzdelem, pályázat és felújítás után -, hogy az akkor kibontakozó új generációs, független progresszív társulatoknak legyen helyük. Az elején volt egy Magács László nevével fémjelzett időszak. Az ő vezetésével az Angol Nyelvű Színház Alapítvány volt a működtető, de meghívta a Pintér Béla és Társulatát, a Protont, a Kultúrbrigádot, kiegészülve Alföldi Robival és pár nagyon tehetséges színésszel. Amikor öt év után Magács László elment, a Kultúrbrigád addigra összeérett, megerősödött csapata azt mondta, az üzemeltetést, működtetést is vállalja a tao finanszírozási rendszere nyújtotta nem bőséges, de kiszámíthatónak hitt finanszírozási modell mellett. Ez jól ment egészen addig, amíg egyik napról a másikra az állam úgy gondolta, hogy elzárja a csapot. A színházaknak. A focicsapatoknak nem. Ez akkor 220 milliós lyukat ütött a rendszerben, ami nagyjából az egyharmada volt a színház bevételének” – fejtette ki Gauder Milán, aki szerint évente nem lehet 130 milliót kalapozni.
Lakatos Péter azt mondta, teljesen mindegy, hogy mennyi gyűlt össze, nem túl etikus elhitetni a közönséggel, hogy ez működtethető tovább. (Az Átriumnak otthont adó ingatlant tulajdonló cég mögött hárman állnak: Lakatos Péter és a felesége, Csiby Éva, valamint Gauder Milán – F. SZ. E.)
Erről szólva Gauder úgy fogalmazott: “Ezért volt ez kicsit disszonáns; nem szabad elhitetni az emberekkel, hogy megmenekültünk, de azt sem lehet mondani, hogy bocs”, ennyi volt. Voltak olyan gondolataink is, hogy tűzzünk ki egy számot, és mondjuk azt, ha összegyűlik annyi, akkor tudunk működni, ha nem, akkor mindenkinek visszafizetjük, visszautaljuk a pénzét. Sok gyűlt össze, tehát menni kellett tovább. Ez egy évre volt elég. Végigbeszéltünk a társulattal sok más működési modellt, áremeléseket, több előadást, új bemutatót, előremenekülést. És azt mondták, hogy elfáradtak ebben a szélmalomharcban, nem lehet többet kérni, nem lehet tovább jegyárat emelni, elhasználódóban a meglévő darabok, az emberek kiégnek. Elhasználódóban az ingatlan is, beázik, a vécé lerobbant.”
Azt is elárulta, miért lelkes a folytatást illetően:
“Mert van sok más független társulat is az országban: kicsik, nagyok, és vannak, akik szeretnének az Átriumba jönni, mert annak a helyszíne, a miliője, a brandje vonzó a számukra.”
A kérdésre, állami támogatás nélkül lehet-e rentábilisan működni, azt felelte:
“Van havi 30 nap. Az dupla előadásokkal számolva harminc-negyven program. Ha ehhez a többi színházhoz képest magas jegyár és hatékony működés társul, akkor lehet rentábilisan működni. Ha e felsorolt feltételekből akár egy-kettő megbicsaklik, mondjuk nem jön össze, csak húsz este, nem tudunk olyan drágán jegyet eladni, nem telt házasak az előadások, vagy szórjuk a pénzt, akkor nem lehet. Pengeélen fogunk táncolni, de azért vagyok optimista, mert látom, hogy nemcsak én akarom megpróbálni, hanem mások is. És meg fogjuk próbálni. Sok Átrium-rajongó nyilván szomorú, ahogyan mi is. Aki az elmúlt három teljes évadban járt oda, és ezeket a darabokat szerette volna újra és újra nézni, azoknak az Átrium lényegében megszűnik. Aki alternatív, szókimondó, progresszív kultúrára vágyik, annak az Átrium megmarad.”
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2023.09.07 – 8,9,10. oldal