Gemza Péter, a Csokonai Színház leköszönő vezetője a saját és a színház jövőbeli terveiről is beszélt a Kultúra.hu-nak. Lapszemle.

A teljes interjú ITT olvasható. 

Gemza Pétert elsőként arról faggatták, miért döntött úgy, hogy nem adja be pályázatát az igazgatói posztra: „A Csokonai Színház vezetése komoly feladat, amibe az elmúlt években időt, energiát nem spórolva vetettem bele magam. Lényegében semmi mással nem foglalkoztam. Most itt az ideje, hogy elővegyem a „félretett” dolgokat. (…) Foglalkoztat az alkotás, a tanítás, mindenféle kreatív tevékenység, és szívesen visszakerülnék intenzívebben a nemzetközi vérkeringésbe. Az igazgatói feladatok is széleskörűek és sokszínűek, félre ne értsen, de nagyon sok más terület is érdekel.”

Saját bevallása szerint nem könnyű az elengedés, de a jelenlegi helyzetben ez volt a legfelelősségteljesebb döntés.
Az igazgatóként töltött öt évéből jó párat felemésztett a Csokonai Fórum építésének befejezése, a beköltözés, a nagyszínházból való kiköltözés és a felújítási munkák levezénylése, a Covidról nem is beszélve, ugyanakkor nagyon sok művészeti és vezetői eredményre büszke: „A felsorolásból – talán különösebb magyarázat nélkül is – nyilvánvaló, hogy rengeteget dolgoztunk. Elkezdtünk tudatosan építkezni. Az alapoktól gondoltuk újra a színház szervezeti struktúráját, megteremtve a reziliens működés alapjait. A Vígszínházéval párhuzamosan, elsők közt készítettük el az intézmény etikai kódexét. Büszke vagyok rá, hogy – bár a körülmények nem könnyítették meg – nálunk rendkívül alacsony a fluktuáció. Gondolom, keveseket lep meg, ha azt mondom: nem a kecsegtető fizetés tartja itt az embereket. Van egy olyan kiváló csapatom, amelyet városszerte irigyelnek az intézményvezetők. Az ütőképes, összetartó team szerintem mindennek az alapja. Felépítettünk egy országos mércével mérve is egyedülálló ifjúsági programot, ami komoly szakmai műhellyé nőtte ki magát. Ha a személyes megélésemre kíváncsi: egyik válság kezeléséből estünk a másikba, a B-tervek helyett is C- és D-terveket gyártottunk.”

A felvetésre, miszerint koreográfusként az alkotás felől érkezett, most mégis menedzserként összegzi az eredményeket, azt nyilatkozta: „Illúzió azt hinni, hogy egy ekkora intézmény vezetéséhez nem szükséges racionalitás és menedzseri attitűd. Minden színházi munkafolyamat – ha nem válságmenedzsmentről beszélünk – prototípus-gyártás. Valami egészen újat alkotunk. Meg kellett tanulnom, hogyan kell vezetni 220 embert, felépíteni egy jól működő rendszert, enélkül lehetetlen lett volna elérni, hogy – a válságos helyzetek dacára – együtt maradjon egy „egészséges” társulat, egy saját magát képviselni tudó csapat. Ez fontos előrelépés.”