Hogy Füst Milán milyennek képzelte el a maga Störr kapitányát, az kiolvasható híres regénye, A feleségem története soraiból. Enyedi Ildikó filmváltozatának holland hajósa azonban leginkább Gijs Naberre hasonlít. A színészt a Nők Lapja kérdezte.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

A kérdésre, A feleségem története c. filmben hogyan sikerült ezt a bizonyos ,,kémiát” a Lizzyt játszó Léa Seydoux-val összehozniuk, Gijs Naber elárulta: „Bíztunk egymásban. Nagy szükségünk is volt erre a bizalomra, mert különösen vékony mezsgyén jártunk, nem széles gesztusokkal, hanem apró rezdülésekkel, nagyon is érzéki módon ábrázoltuk e két ember kapcsolatát. Ehhez pedig meg kellett nyílnunk egymás előtt, ez a love story csak így működik.”

Annak kapcsán, hogy a féltékenység hamar felüti a fejét a történetben, úgy fogalmazott: „Ha szerelmes leszel, magaddal is tisztába kell jönnöd. A démonjaiddal, a bizonytalanságaiddal. Mi történik, ha nem te irányítasz? Ha elveszted a kontrollt? Valami hasonlón megy keresztül a kapitány is. Nem ő irányít többé, és ez elbizonytalanítja. Mégis, mi a fene folyik velem? Ez az alapérzése. (…) Ha rád tör a bizonytalanság, ha elveszted az irányítás képességét, akkor jönnek a démonok. Munka, család, barátok, bármi okozhatja. Ha elfogadod, hogy ez így megy, és megtanulod, hogyan cipeld ezeket a súlyokat, máris könnyebb helyzetben vagy. A féltékenység démonjai nem tűnnek el teljesen, de legalább érted, mi miért történik benned. Filmünk tulajdonképpen egy felnövéstörténet, csakhogy ez nagyon későn esik meg a kapitánnyal. Úgy a negyvenes évei környékén. Nagyjából egykorú vagyok vele. (…) Amit szeretek a filmben is ábrázolt korszakban, hogy az akkori embernek, szemben a maival, még volt ideje. Arra is, hogy az élet dolgain merengjen.”

Gijs Naber akkor tölthette be a negyvenet, amikor A feleségem történetét forgatták. A felvetésre, miszerint a negyven azért meg tudja viselni a férfi lelket, úgy fogalmazott: „Nálam a fordulópont már valamivel korábban eljött. Azon görcsöltem állandóan, mi lesz a következő munkám. Ahelyett, hogy megmaradtam volna a pillanatban, csak a horizontot lestem. És akkor megkerestek, hogy szerepeljek egy magyar diákfilmben. Gondoltam, miért ne, tetszett a sztori, rokonszenves volt a rendező. Ez vezetett A feleségem történetéhez, mert Ildikó kiszúrt magának ebben a kisfilmben. Ha három éve megkérdez, mit szeretnék, azt válaszoltam volna, hogy egy nagy európai produkcióban szerepelni, de fogalmam sincs, hogyan juthatnék el oda. Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam magamnak, oké, majd csak lesz valami, lássuk, mi fog történni. A film végén is erről van szó.”

A film végén a saját fia is felbukkan: „Az utolsó forgatási nap volt, sok családtag eljött. ,,Ha lenne egy fiam…” – kezd bele a kapitány. Ildikónak támadt az az ötlete, hogy mi lenne, ha a saját kisfiam tűnne fel ebben a jelenetben. A filmvégi szövegnek személyes jelentősége is van számomra. Apaként még mindig nem tudom, hogyan kellene felnevelnem egy gyereket. Mit mondjak neki? Helyes az, amit mondok? Mire okítsam? Én mondjam, vagy maga jöjjön rá? Megannyi kérdés.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

„ŐK KETTEN SZERELMESEK EGYMÁSBA”
Nők Lapja 2021.10.20 – 46,47,48. oldal