Goda Gábor, az Artus alapítója a kortárs magyar előadóművészet megkerülhetetlen ikonja, stúdióját és társulatát egy gyártelepen működteti. Megannyi művészeti ágnak teret adó előadásaik nagyobb lélegzettel, akár éveken át készülnek, de Kérész Művek címen futó sorozatukban nem riadnak vissza az egyetlen nap alatt életre hívott performanszoktól sem. A november 30-án, a Nemzeti Táncszínházban debütáló Érintés Paradoxon előadásuk kapcsán kérdezte a társulatvezetőt a Librarius.

A teljes interjú Itt olvasható.

Az utóbbi pár évben ez már a harmadik olyan darab, ami az Artustól némiképp szokatlan módon, „rendes” kőszínházi keretek között kerül színre. Ennek kapcsán Goda Gábor elmondta: „Már egészen a kezdetekkor dolgoztunk hagyományos színházi környezetben, olyan helyeken, ahol szétválasztunk egy teret, nézőtérre és színpadra, aztán küzdünk, hogy összekapcsoljuk őket. Azért vonultunk ki, állandó rezidenciaként választva az Artus gyártelepét, hogy ne válasszuk szét a színteret és a nézőt: legyünk egy térben! Visszamenni így a hagyományos színpad-nézőtér viszonylatba nekem inkább kalandos, mintsem komfortos.

Viszont pont ennek a darabnak talán segít, mert paradox helyzetekről van szó. Vagyis, mégiscsak visszamegyünk most oda, hogy szétválasztunk valamit, amit aztán össze akarunk kötni. Ezt ugyan nem nagyon szeretem, de közben rájöttem, hogy illik a darab koncepciójába. A kapcsolat mint olyan, nem máshol van, mint ebben az elválasztó vonalban. „Normál” színházi helyzetben a nézőtér és a színpad között, tehát majdnem, hogy ott kellene csinálni az előadást. Nem ott készül, de talán érzelmileg ott történik meg. Erre hoztuk azt a hasonlatot – már a munkafolyamatban is –, hogy olyan, mint a csempe közötti fuga: az oda kell. (…)”

Az előadás címe Érintés Paradoxon. A felvetésre, miszerint párhuzamot találni a Weight-flow Contact-tal, úgy fogalmazott: „Persze, ez ugyanonnan ered. A Weight-flow-ban azt boncolgatom most már évek óta, hogy amikor két ember összeér – és kifejezetten a tapasztalati, érzékelő, fizikai, tapintó érintést értem ez alatt – akkor az hol történik. És, hogy ott mi történik, abban a pontban, ahol összeérnek. Egyikük sincsen benne, de valójában mind a kettőjük benne van: ott van az a közös valami. Azok a pontok, amik ezen kívül esnek, az mindenkinek a saját territóriuma. Ő akkor abban van. De abban a testek azon pontjai, ahol a másikéval összeérnek, közös ponttá válnak. Erről szól a Weight-flow tanítása és számos gyakorlata: hogy ebbe a pontban hogyan tudnak figyelmet és egyensúlyt vinni, hogyan tudják egymást megtámasztani a résztvevők. Az Érintés Paradoxon előadás pedig olyan, mintha most ezt a pontot kezdeném „bezoomolni”, felnagyítani – hogy vajon mi minden történik ott, hogy születnek, vagy nem születnek meg ezek a közös pontok. Itt ér össze a többéves, évtizedes keresés, kíváncsiság, hogy mitől működnek a kapcsolatok, mitől van egy kapcsolatban egyensúly, és az hol történik? És ott, abban a pontban – vagy, ha úgy nézzük, a két csempe közötti fugában – mi történik…”

A teljes interjú Itt olvasható.

Érintés paradoxon című előadás a Nemzeti Táncszínházban legközelebb január 14-én, 19 órakor lesz látható. Jegyvásárlásra itt van mód.