Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Goda Kriszta filmrendező: „A kapcsolatokat nem a politika, hanem a szakmaiság kell hogy összekösse”

    2022. július 18., hétfő 10:40

    Goda Kriszta nyerte meg a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb televíziós rendezés díját az Ida regénye című adaptációval. Az Index megkérdezte, miért tévéfilmet forgatott, miért Gárdonyi Gézát dolgozta fel, és hogyan befolyásolja karrierjét a politika. 

    A teljes interjú ITT érhető el.

    „Divinyi Réka forgatókönyvíróként régóta szerette volna megfilmesíteni ezt a regényt, én pedig régóta vágytam arra, hogy forgathassak egy kosztümös történetet. A lányok szeretnek babázni, én meg rendezőként arra vágytam, hogy egy teljesen más világba kerülhessek, mint ez a jelen. (…) Úgy látom, hogy a mai kamaszok kifejezetten szeretik a romantikus, kicsit naiv történeteket, amit az is bizonyít, hogy rengeteg hasonlót találunk a különféle streamingszolgáltatók kínálatában. Ezeket én is szerettem nézni a kamasz lányommal, aki ilyen értelemben lakmuszpapír számomra, mert rajta keresztül megfigyelhetem, hogy mi érdekli az ő korosztályát” – mesélte a rendező.

    A kérdésre, nem merült-w fel, hogy a történet körülményeit aktualizálják, elmondta: „Az Ida… alapszituációját nagyon nehezen lehetne aktualizálni. A történet abból indul ki, hogy Idát mindenképp férjhez akarja adni az apja, és ezért névházasságot kell kötnie, és egy évig férjezett nőként kell élnie ahhoz, hogy utána egyedül folytathassa az életét, amire igazából vágyik.”

    Goda Kriszta arról is beszélt, hogy egy sorozat forgatókönyvét már két és fél éve fejlesztik, döntésre vár egy nagyjátékfilmes pályázata is, ami még a fejlesztési szakaszban van: „Kormos Anett-tel dolgozunk Durica Katalin A rendes lányok csendben sírnak című regényének filmes változatán. A regény három nő történetét mutatja be a kilencvenes évek elején, a dunaszerdahelyi maffia rémuralma idején. A könyvből készült egy színházi feldolgozás is, Paczolai Béla rendezte, a Vígszínházban mutatták be, de a filmes jogok nálunk vannak.”

    A felvetésre, miszerint készített néhány sikerfilmet Kálomista Gáborral és Lajos Tamással, akiket objektíven is joggal nevezhetünk kormányoldallal jó kapcsolatokat ápoló producereknek, kifejtette:

    „Ha bármi előnyt élvezek – már ha egy tévéfilm leforgatása az elmúlt három év alatt annak számít –, akkor azt az eddigi munkáimnak köszönhetem. Kálomista Gáborral zömében az MMK-rendszerben (Magyar Mozgókép Közalapítvány) dolgoztam, egy másik politikai kurzus alatt, jelenleg nincs közös projektünk. Lajos Tamáshoz pedig akkor vittem oda pár filmtervemet, amikor Andy Vajna még élt, ezek egyike volt az Ida. Sosem hittem az ilyen típusú helyezkedésben, inkább szakmai alapon választottam, vagy választottak engem. Készítettem sikeres filmet más producerekkel is, Geszti Péterrel, Ditz Edittel, Zákonyi Tamással pedig már kettőt is. (…) Több tucat, baloldal iránt elkötelezett művész vett részt színészként, rendezőként, íróként a kérdésben említett producerek filmjeiben, és sokan vannak olyanok is, akik egyik párthoz sem érzik közel magukat, de szeretnének dolgozni. Ezeket a kapcsolatokat nem a politika, hanem a szakmaiság kell hogy összekösse.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram