Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    „Gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról” – A Színházi Társaság levele Csák Jánoshoz

    2023. október 10., kedd 18:19

    Az alábbiakban a Magyar Színházi Társaság levelét közöljük, amellyel a Magyar Színház igazgatói pályázata kapcsán Csák Jánoshoz címeztek.

    Csák János Miniszter Úr részére Kulturális és Innovációs Minisztérium

    Tisztelt Miniszter Úr!

    A sajtóból értesültünk a Pesti Magyar Színház igazgatói helyére kiírt pályázattal kapcsolatos eseményekről. Sajnáljuk, hogy dr. Zalán János, aki eddig sikeresen vezette a színházat, egyéb elfoglaltságára hivatkozva visszalépett a pályázattól. Még jobban sajnáljuk azonban, hogy egy másik, fiatal tehetséges pályázót, Halasi Dánielt kizárták a versenyből, azzal az indoklással, hogy a pályázatban előírt 5 év szakmai vagy három év vezetői gyakorlatot nem igazolta.

    Halasi Dániel nyilvánosságra hozta pályázatát, így azt ismerheti.

    Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Korm. rendelet (Rendelet) 8. § (1) bekezdése alapján a vezető munkakörének ellátásával
    „a) (2) bekezdés szerinti szakirányú felsőfokú végzettséggel és

    b) legalább ötéves, a (4) bekezdés szerinti szakmai gyakorlattal vagy legalább hároméves előadó-művészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlattal
    rendelkező személy bízható meg.”

    A pályázati kiírás a vezetői munkakör betöltéséhez szükséges szakmai követelmények és egyéb feltételek között határozta meg a vezetői, illetve szakmai gyakorlattal kapcsolatos feltételeket:

    „a Rendelet 8. §-a szerint legalább ötéves szakmai gyakorlat (valamely előadó­művészeti szervezetnél, a szervezet alaptevékenységének megfelelő és ahhoz közvetlenül kapcsolódó munkakörben, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony esetében pedig az ilyen feladatkörben eltöltött idő) vagy legalább hároméves előadó-művészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlat,”

    A kiírás tehát – a Rendelettel összhangban – vagylagos feltételt rögzít vagy 5 év szakmai gyakorlat vagy 3 év vezetői gyakorlat szükséges a vezetői munkakör betöltéséhez.

    A pályázati felhívás rögzíti a pályázathoz csatolandó dokumentumokat, ezek között

    „az előírt vezetői beosztásban szerzett gyakorlat igazolása (vezetői gyakorlatként vezetői vagy magasabb vezetői közép- vagy felsővezetői gyakorlat egyaránt elfogadható, aminek igazolása történhet vezetői beosztásra, valamint annak időtartamára történő hivatkozással kiadott munkáltatói igazolás hiteles másolatával, a szakmai gyakorlat külföldön történő igazolása esetén hiteles magyar nyelvű fordítás csatolásával)”

    A https://kormany.hu honlapon közzétett pályázati kiírás kizárólag az előírt vezetői gyakorlat igazolását írja elő, a szakmai gyakorlat igazolására vonatkozóan előírást nem tartalmaz.

    A pályázathoz mellékelte valamennyi, a kiírásban meghatározott dokumentumot. A pályázat beadásakor jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyv nem rögzíti, hogy a pályázati anyag bármely csatolandó melléklete hiányzott volna, erre a pályázatot átvevő és a mellékleteket áttekintő ügyintéző szóban sem hívta fel a figyelmet.

    A pályázathoz csatolt szakmai önéletrajzban tételesen fel van sorolva a pályázó által az elmúlt 13 évben rendezett közel 50 előadást, amely alátámasztja, hogy rendelkezik a pályázat szerinti kötelező szakmai gyakorlattal. Tekintettel arra, hogy manapság nem jellemző munkaviszonyban foglalkoztatni színházi rendezőket, így munkáltatói igazolással természetesen nem rendelkezik, de a különböző színházaknál megrendezett előadások száma jelzi, valóban bőven elegendő szakmai gyakorlattal rendelkezik.

    A pályázati felhívás nem határozta meg a pályázat érvénytelenségének lehetséges okait, valamint azt sem, hogy a pályázónak van-e lehetősége hiánypótlás keretében benyújtani a hiányzó dokumentumokat.

    Pályázat érvénytelensége okaként a kiíró képviseletében eljáró közigazgatási államtitkár olyan igazolás benyújtásának elmulasztását határozta meg, amelyet sem a Rendelet, sem a pályázati felhívás nem írt elő, így az érvénytelenség megállapításának jogszerű alapja nincs. A pályázati eljárás jogszerűtlensége esetén az eljárás alapján hozott döntés sem lehet érvényes. A jogszerűtlenség a jelen esetben a pályázat érvénytelenségét megállapító döntés visszavonásával és a pályázat értékelésével kiküszöbölhető.

    Kérjük Miniszter Urat, gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról és Halasi Dániel pályázata érdemi értékeléséhez szükséges intézkedések megtételéről.

    Mielőbbi intézkedését várva tisztelettel üdvözli,

    a Magyar Színházi Társaság elnöksége

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram