gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 21., kedd
    banner_bigBanner4

    Götz Anna: „Megpróbálom a Vidám Színpadot megalkuvások nélkül továbbvinni”

    2022. október 7., péntek 07:16

    Két évvel ezelőtt mindössze 65 évesen vitte el a betegség három hét alatt a színészt, a Vidám Színpad igazgatóját, tulajdonosát, Böröndi Tamást. Nehéz örökséget hagyott a feleségére, amivel a színésznő erején felül igyekszik megbirkózni. Götz Anna színésznő most az elmúlt időszakról nyilatkozott a Best-nek.

    „10 évig éltünk boldogságban, ebből hét éven át gyakorlatilag együtt tanultuk ki a színházcsinálás minden csínját-bínját. Percről percre követhettem őt ebben a munkában, amiben tudtam, segítettem, együtt terveztünk, együtt gondolkodtunk előadásokról, színészekről, rendezőkről. A semmiből teremtettük meg az új Vidám Színpadot, aminek nemcsak igazgatója, de egyedüli tulajdonosa is volt Tamás. Ezt a nehéz szellemi örökséget viszem most tovább azokkal a tervekkel, álmokkal, amiket ő fontosnak tartott” – számolt be a színésznő.

    „Van, akinek egész életében ennyi sem jutott, így hálás vagyok ezért a tíz évért. (…) Tamás halálát követően magamra maradtam, hosszú hónapokig még megölelni sem tudtam a szeretteimet, ők sem tudtak engem fizikailag vigasztalni, hiszen annyira el voltunk zárva egymástól. Majd két év kellett nekem, hogy Tamás halála után újra talpra álljak, és újból dolgozzak. Azt tudom, hogy a mai napig olyan erősen érzem Tamás jelenlétét. Lehet, ez attól is van, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni, nem engedtek be hozzá, ettől olyan érzésem van, mintha nem is halt volna meg” – árulta el.

    „Próbálom megtalálni azokat a kapaszkodókat, amikben hozzá is tudok kapcsolódni, illetve folyamatosan érezhetem a jelenlétét. Például ebben a hatalmas munkában a Vidám Színpadon, amit megpróbálok minden tudásom és lelkiismeretem szerint, szakmai és emberi megalkuvások nélkül továbbvinni. Természetesen van egy csodálatos családom, két gyönyörű gyerekem, ott vannak a szüleim, Tamás édesanyja, és van egy Tamással közös baráti körünk, akik hatalmas szeretettel és támogatással segítettek át a nehéz időszakokon” – tette hozzá.

    Arról szólva, mi a Vidám Színpad sorsa, Götz Anna úgy fogalmazott: „A Vidám Színpad régi repertoárjából egyetlen darabot, a Tökéletes esküvő című vígjátékot tudtuk megtartani, ez még Tamás elgondolása szerint készült. Készülünk egy gyerekelőadással, a Csipkerózsikával, és a napokban fejeztük be a Tanulmány a nőkről című zenés, nagyon bájos történet feldolgozását. Lesz egy akcióvígjátékunk, a 39 lépcsőfok, és Horgas Ádám rendezésében a Szextett című darab. Ez egy Broadway-siker, amit még nálunk nem mutattak be, úgyhogy ez magyar ősbemutató lesz.”

    A Vidám Színpad nevét Anna nem szeretné megváltoztatni, viszont hogy örökre fennmaradjon a férje neve, emléke, szeretne létrehozni egy Böröndi Tamás-emlékdíjat.

    A teljes interjú a BESTben olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram