Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Grammy-jelölést kapott Vörös Szilvia operaénekesnő

    2021. november 26., péntek 11:04

    November 23-án jelentették be Grammy-díj idei jelöltjeit, akik között ott van Vörös Szilvia operaénekes is. A díjakat január 31-én adják majd át – számolt be a Papageno.

    A legjobb operafelvétel kategóriájában jelölték Bartók A kékszakállú herceg várának előadását. A Helsinki Filharmonikus Zenekar felvételén Vörös Szilvia és Mika Kares énekel, a zenekart pedig Susanna Mälkki vezényli. A felvétel 2020 januárjában készült a Helsinki Music Centerben.

    A fiatal mezzoszoprán a Magyar Állami Operaházban 2014-ben debütált az Elektra 3. szolgálólányaként. A közönség láthatta őt Fenena, Suzuki, Bersi, Siébel, Romeo, Alisa,Waltraute, Isabella szerepében. 2016-ban a Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projectjének keretében felléphetett Puccini: Manon Lescaut című operájában (Musico), valamint Massenet Thaisában (Albine) olyan partnerekkel, mint Anna Nyetrebko, illetve Plácido Domingo. A nemzetközi közönség Milánóban és Párizsban is láthatta őt. Vörös Szilvia a 2018/19-es évadtól a Bécsi Állami Operaház tagja.

    További komoly zenei hírek ITT: Papageno

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram