gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Érdemes és ki is kell állni a Színművészetiért” – Grecsó Krisztián az Egyenes Beszéd vendége volt

    2020. július 16., csütörtök 08:21

    Rónai Egon kérdezte az írót az egyetemi modellváltásról, a hallgatókról, a Ragályi Elemér által kezdeményezett közös levélről és a szakma ketté osztásáról.

    A kérdésre, miért állt ki az Egyetem mellett, Grecsó Krisztián elmondta: „Bármi történik az irodalmi életben, bármi történik a festészetben, a kultúra különböző területein, azt reméljük, hogy egymás mellett állunk, hogy figyelünk egymásra, hogy nem csak a saját bajunkkal vagyunk elfoglalva. Vagyis kevésbé vagyunk megosztva, mint amennyire elsőre látszik. Azt gondolom, hogy egy ilyen intézményért, ami ilyen hosszan, ennyi értéket teremtett, érdemes és ki is kell állni.”

    A hallgatókról szólva kifejtette, meglátása szerint az egyetemi oktatás eddig arról szólt, hogy megtanították őket tehetségesnek maradni, kreatívnak maradni. „Ha egy intzménynek még a nevéből is eltűnik az, hogy micsoda, tehát az, hogy egyetem. Ha minden hagyományát felrúgják, (…) akkor nincs miről beszélni” – nyilatkozta.

    „De itt vannak ezek a tehetséges gyerekek, akik másként látják a világot, mint a parlamenti képviselők, másképp gondolkodnak róla és ezt szeretnék megmutatni… Nekem melengeti a szívem, hogy olyan naív, őszinte hittel dolgoznak ezek a srácok, lányok. Tényleg hiszik, hogy megváltoztathatják a világot… Azt gondolják, hogy ezt a hazát jobbá tehetik. Mi lehet ennél nemzetibb?” – vette fel Grecsó Krisztián.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram