gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Grecsó Zoltán ingyenes táncórái újra elérhetők online

    2020. november 10., kedd 10:27

    A vírus második hulláma kapcsán újabb, az eddiginél szigorúbb intézkedések lépnek életbe, amelyek értelmében nem lehet rendezvényt, előadást, csoportos órát tartani.

    Megint nagyon sok időt töltünk majd az otthonukban és kétséget kizáróan ez lesz az, amit nyugodt szívvel tehetünk, ugyanakkor az is valószínű, hogy így a testi és lelki egyensúlyunk miatt is kihívások elé fogunk nézünk” – osztotta meg velünk gondolatait a helyzet kapcsán Grecsó Zoltán kortárs-táncművész, pedagógus, aki nincs egyedül azon törekvésével, hogy társadalmi szerepvállalásból táncóráit a korlátozás idejére az online térbe költözteti. 

    Elmondása szerint az egyetlen megoldás arra, hogy ne álljon meg teljesen az élet, az az, ha nagyon aktívak maradunk és naponta legalább egy órát a mentálhigiénénkkel is foglalkozunk.

    Fotó: Bihari Eszter

    Erre az autogén-tréninget, a meditációt, az online jógát vagy az online táncórákat javasolja. 

    Ezt a helyzet szülte hiányt és igényt, ahogyan azt tettük tavasszal is, szeretnénk kiszolgálni a lehetőségeihez mérten” – folytatta és elmondta azt is, hogy az órákon bárki díjmentesen részt vehet és nem szükséges hozzá semmilyen előképzettség.

    Grecsó Zoltán / Fotó: Dömölky Dániel

    Amire szükségünk lehet, ha kipróbálnánk magunk az otthonunk óvó falai között a kortárs-táncban: az három négyzetméter a lakásban és egy kényelmes öltözék. Minden egyebet megtalálunk a Grecsónál táncolok Facebook vagy Instagram oldalon, ahol a közvetítések zajlanak majd. 

    Új szokásokat a legnehezebb kialakítani, de pont ezért várhatjuk tőlük a legtöbb önbecsülést: A foglalkozások hétfőtől-csütörtökig mindig este hét órakor lesznek, de persze nem kerülnek le azonnal a világhálóról” – nyilatkozta Grecsó Zoltán.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram