Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 15., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gregor Bernadett, Pokorny Lia és Mucsi Zoltán is fellép a Zenthe Ferenc Színházban

    2023. augusztus 5., szombat 09:19

    A Zenthe Ferenc Színház továbbra is figyel a közönségére: a nehéz gazdasági helyzet ellenére, megfontolt gazdálkodás mellett augusztus elsején kihirdette legújabb évadát.

    „Történjen bármi, a színházban este hét óra hét perckor felgördül a függöny. Nem lesz ez másként a Zenthe Ferenc Színházban sem az előttünk álló 2023/2024-es évadban. Ugyanazon az úton megyünk tovább, amelyen anno elindultunk, ugyanazt csináljuk, amit elterveztünk bő egy évtizeddel ezelőtt. Bérletes sorozataink kínálatában még több saját kiállítású előadást találnak, hogy minél többet találkozhassanak az immár tizenkettedik évadát kezdő Zenthe társulatával nem csak a színházteremben, hanem a KultPONT Kamarateremben is. A Zenthe Ferenc Színház a helyi nézőkért jött létre, és nekik játszik évadról évadra: célunk, hogy az itt született érték, az itt született élmény közös megélése kapcsolja össze a társulatot, a színfalak mögött dolgozókat és a nézőket. A színház egy lehetőség, hogy kilépjünk a hétköznapok megszokott világából, találkozási pont legyen generációk számára és mindenki számára tartalmas legyen az itt töltött idő, amelyről még napok múlva is jó beszélgetni. Mert történjen bármi, a színházban este hét óra hét perckor fel fog gördülni a függöny” – nyilatkozta Susán Ferenc ügyvezető igazgató.

    Susán Ferenc

    A salgótarjáni teátrum négy színháztermi és négy felolvasószínházi bemutatóval készül, az évad során közel ötven előadásból választhatnak a nézők.

    Susán Ferenc hozzátette: a Zenthe Ferenc Színház célul tűzte ki, hogy a 2023/2024-es évad repertoárjában még vidámabb, még szórakoztatóbb előadásokat kínáljon, hogy a színház valóban az élményekről és felhőtlen kikapcsolódásról szóljon. Ezen az úton továbbhaladva az évad első premierjét szeptember 29-én mutatják be: A főszereplő című kortárs krimivígjátékot. Ezt A bolond lány című bűnügyi vígjáték és a Házaspárbaj – Az öldöklés istene című fekete komédia követi, majd a Valahol Európában musicalt láthatják a színházkedvelők.

    Az igazgató közölte: az új évadtól már helyi, a művészeti életért sokat tevő személyek nevét viseli büszkén a teátrum két kamarabérlete. A T. Pataki László Kamarabérletben a már többször bizonyító előadások sorakoznak, úgy mint Az ördög, a Játszd újra, Sam!, a Warrenné mestersége, és a Még egyszer, veled, ugyanitt, míg a Komlóssy Erzsébet Kamarabérletben kizárólag zenés előadásokat láthat a publikum: visszatér a közönségsiker Apácák-Nunsense komédia és Az Orfeumtól a retró klubig zenés időutazása, de Gregor Bernadett Vörös Szerelem, valamint Pokorny Lia Füst című zenés estje is színesíti a palettát.

    A felolvasószínház bemutatóit az új évadban is a kamaraszínpadon mutatják be: a Zenthe Ferenc Színház művészei közreműködnek A bolond lány, a Házaspárbaj – Az öldöklés istene, a Kalauz nélkül és a Szása i Szása előadásokban.

    A Vertich József Bérletben a már jól megszokott vidám darabokkal várják a közönséget: a 2023/24- es évadban az Ájlávjú, A hőstenor, a Szibériai csárdás, és Mucsi Zoltán főszereplésével A fösvény érkezik Salgótarjánba, hogy mosolyt csaljon az arcokra.

    A népszerű, akár ajándékként is tökéletesen felhasználható Szabadbérlet az új évadban is elérhető lesz, ahol a felnőtt bérletes előadások közül (kivéve a Székfoglaló-Premier Bérlet) választhatnak kedvükre a vásárlók, állíthatják össze saját bérletüket.

    A hat felnőtt, öt középiskolás és egy gyermek bérlet mellett további szóló előadások is műsoron maradnak, többek között az Advent a Hargitán, az Édes Anna, a Bánk Bán, a IV. Henrik, Az elveszett és megkerült Jenő… valamint a Káin és Ábel.

    A bérletértékesítés augusztus 1-től kezdődik a Salgótarján Fő terén található Zenthe Jegyirodában, ahol a vásárlók nem csak SZÉP kártyával, de akár pedagógusigazolvány kedvezménnyel is vásárolhatnak bérletet az előadásokra. Az új évad jegyértékesítése pedig augusztus 21-én indul a jegyirodában (szintén felhasználható pedagógusigazolvány-kedvezménnyel) és online a zentheszinhaz.jegy.hu weboldalon – közölte Imre Ildikó értékesítési vezető, aki kiemelte, hogy az árazásnál figyelembe vették a vásárlók igényeit és szinte alig emeltek a tavalyi árakon, van olyan bérletsorozat, ahol csak 100 Ft-al kerül többe egy színházjegy.

    A salgótarjáni teátrum bízik a közönségében, hogy a bérletek megújításával, új bérlet, bérletek, szólójegyek vásárlásával egyre többen támogatják majd a Zenthe Ferenc Színház értékteremtő munkáját, egyben köszönik az elmúlt évtizedben nyújtott támogatást.

    Az előadásokról részletesen tájékozódhatnak a hamarosan megjelenő évadfüzetben, illetve a www.zentheszinhaz.hu weboldalon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram