A fiatal színésznővel a kaposvári évekről, a szabadúszás nehézségeiről, önismeretről és a karanténról is beszélgetett a Qlissza.hu. Szívből ajánljuk elolvasásra.
A teljes interjú ITT olvasható.
A karantén alatt bezártak a színházak, ő mégis a Vera bemutatójára készült, amit a férje, Göttinger Pál rendezett. Még Kaposváron ismerkedtetek meg: “(…) Mindketten nagyon fókuszáltak vagyunk és sosem visszük haza a munkát. Színházról csak addig beszélünk, amíg haza nem érünk. Megvan köztünk egy természetes hullámzás, hiszen majdnem tíz éve vagyunk együtt. Minden percünk erről szólt ebben az időszakban. Nagyon fáradt voltam, de kegyelmi állapot volt. Két hétig úgy éltem, hogy ott lakott a fejemben egy 11 éves gyerek, akinek szétesett a világképe. Még sosem csináltam ehhez hasonlót, számomra egy safari park volt ez az egész. A színházat is másmilyen szemmel nézzük. Pali például sohasem unatkozik, én hozzá hasonló emberrel még nem találkoztam. (…) Nekem ezer impulzusra van szükségem egyszerre, ő egészen más. Szeret a színpadon is állni, de sokkal introvertáltabb, nem olyan szociomán, mint én” – árulta el Grisnik Petra.
A felvetésre, miszerint a karantén különösen nagy kihívás lehetett a számára, hozzátette: “Erősen függök az emberektől, és már egy hét bezártság után azt vettem észre, hogy annak, akivel beszélek telefonon, érzem a szagát. Nagyon nehezen bírtam. (…) Rájöttünk, hogy 5-6 napnál többet sosem voltunk együtt, hiába vagyunk házasok már 5 éve, és annyira jó volt ennyi időt együtt tölteni. Én az elején még néha kijártam futni, de hamar átálltam a szobában való futásra. Mindenkinek az a legjobb, ha nekem megvan a heti 40-50 kilométer.”
A futásról szólva kifejtette: “31 éves koromig szinte semmit sem sportoltam, de pár évvel ezelőtt volt egy betegségem, egy komoly vírus, aminek következtében elképesztően legyengültem fizikálisan. Az orvos javasolta, hogy kezdjek el sétálni, onnan meg egy lépés volt csak a futás. Amikor életemben először megtapasztaltam a futó extázist az első 5 kilométeremen, hihetetlen volt. Mint egy drog, szétáradt a testemben, és olyan boldog voltam, hogy elsírtam magam”
Grisnik Petra arról is őszintén beszélt, hogy pár éve volt egy nagy szakmai bezuhanás, amitől depressziós, majd pánikbeteg lett: “Amikor szabadúszóként feljöttem Pestre, bíztam benne, hogy ez nekem menni fog. (…) Szépen lassan azt vettem észre, hogy nincs munkám és havonta maximum három előadásom van. Elmentem egy kocsmába pultozni, és abban az időben csak ez tartott észnél, miközben havonta erre a három estére fel kellett szívnom magam, hogy elhiggyem, színésznő vagyok. Teljesen elvesztettem a kontrollt, és mindentől elkezdtem félni. Igazából ez az egész azzal a pár évvel ezelőtti betegséggel kezdődött, amikor nagyon leépültem, mert ennek az egyik mellékhatása a depresszió volt. (…) Rá kellett jönnöm, hogy 13 éves koromtól kezdve, amióta színházban dolgozom egészen mostanáig az határozott meg, hogy mások mit gondolnak rólam. (…) Az a hiper adaptív képesség, ami a színészeknek van, nekem az életembe is átszivárgott. Mindig az adott helyzetnek megfelelően éltem, ahogy azt éppen elvárták tőle. A 30. szülinapom volt életem első fordulópontja, amikor azt éreztem, már nincs kibúvó, vége a kamaszkornak. Azért elég gáz, hogy ez ennyi idősen jött el, de valamennyire infantilizálja az embert a mi szakmánk. Akkor felálltam, megráztam magam és egy évig csak önismerettel foglalkoztam, még egy coach képzést is elvégeztem. Ez alatt az idő alatt rájöttem, hogy én akkor is művész leszek, ha halálom napjáig nem állok többet színpadra. Én színésznek születtem, színészként is fogok meghalni, akkor is, ha holnaptól szerszámgéplakatosként dolgozom” – fejtette ki az alkotó.
“Elhatároztam, hogy én tovább fogok tanulni, emberekkel szeretnék foglalkozni és felvételizem szociális munkásnak. És abban a pillanatban megkerestek egy szereppel, majd még eggyel, és megkaptam az Alvilág című sorozatban az egyik szerepet. Nem vagyok ezoterikus alkat, de most mégis azt éreztem, hogy ezt magamnak teremtettem meg. Ahhoz, hogy be tudjon jönni bármi, először magamat kellett kinyitnom. Az egész számomra egy nagyon jó trip volt, hiszen mégsem szökdelhetem végig az egész életemet, mint valami rajzfilmfigura!” – mesélte Grisnik Petra.
Interjú: Huszár Eszter
Fotó: Szeidl Marian