Csupa lelkesedés, csupa adrenalin, csupa humor. A Kőszegi Várszínház május 26-án adott teret a Vera című előadás bemutatójának, első önálló estjének. Grisnik Petra erről mesélt az ART7nek.

A teljes interjú itt olvasható.

A kérdésre, hogyan került kapcsolatba Grecsó Krisztián regényével, elmondta: „Dolgoztunk már együtt korábban is a Kőszegi Várszínházzal, tőlük érkezett a felkérés. Egészen pontosan a művészeti vezető, Gelencsér Ildikó mondta azt, hogy ő imádta a Vera című regényt, és ő annyira lát engem ebben az anyagban, hogy megkérdezte, nincs-e kedvem megcsinálni. Rögtön a felkérés napján megvettem a regényt, és aznap éjjel elolvastam. Teljesen behúzott a történet… Az örökbefogadást ritkán mesélik el gyerekszempontból. Vera ráadásul 11 éves, se nem gyerek, se nem felnőtt… megrázó és egyben izgalmas jelenetek tömkelege.”

Arról is beszélt, nem tud olyan nagy, súlyos családi titkokról, mint amilyenek Verára zuhannak az örökbefogadásával kapcsolatban, na, de az első szerelme…: „Azt csak és kizárólag abból tudom megcsinálni, hogy nagyon élesen és tisztán emlékszem az én első szerelmemre. Minden fájdalmával együtt mélyen bevésődött, nagyon király dolog volt! Minden embernek volt első szerelme, azt az érzést nem lehet semmivel sem összehasonlítani. A regényben vörös hajú fiúról van szó, én is először egy vörös hajú fiúba voltam szerelmes. Sőt, a mai napig, ha véletlenül összefutok vele, nem bírok megszólalni, elgondolkozom azon, hogy vajon most szép vagyok-e, vagy nem öregedtem-e meg túlságosan (nevet)?! Azok az idők egyben befagyott pillanatok, amelyek hibernálódnak az emberben. (…) Felkavaró, extrán nehéz életszakaszom volt a kamaszkorom, de ily módon mélyen és részletesen vissza tudok menni abba az időszakba. Nem távolodtam el tőle, ami valahol szörnyű, mert ezek szerint még mindig cipelem a lelkemben. Ugyanakkor ez a munka terápiás jelleggel hat rám” – fejtette ki Grisnik Petra.

Annak kapcsán, hogy az adaptációt is ő készítette, elmondta, jólesett a szerző bizalma és noha, kételkedett magában, képes-e elkészíteni, úgy döntött, megcsinálja, „legfeljebb majd valakinek nem tetszik”.

Sok gyerekről szóló vagy gyerekeknek szóló előadásban a díszlet elemeltségével is próbálják a gyermeki fantázia és lélek világát megidézni. Arról, ők Göttinger Pál rendezővel játszanak-e ezzel, elárulta: „Trifusz Péter közös gondolkodásunk nyomán álmodta meg a színpadképet félig praktikus, félig stilizált szempontok alapján. Ugyanakkor engem az érdekel legjobban a színházban, hogy itt van egy ember, aki elmesél egy történetet. Számomra – és Pali számára is – nagyon érdekes, ha leül egy ember a kocsmában, és elmeséli, hogy szerda délután kettőtől csütörtök este nyolcig mi történt vele. Tulajdonképpen a Vera is arra tesz kísérletet, hogy elmesélje, mi történt kívül és belül a címszereplőben a meghatározott időintervallumban. Hiszek abban, hogy maga a történet és annak megosztása kellően érdekes lesz a nézőnek. Nekem ez jelenti a színház alapját, erre lehet aztán mindenféle építményeket emelni. (…) Nem akarom a világot megváltani, inkább buborékot szeretnék teremteni a közönség köré, amelyből aztán a néző aztán könnyebb léptekkel távozhat, mint ahogyan belépett abba” – tette hozzá a színésznő.

A zárt kapuk mögött megtartott premier kapcsán úgy vélekedett: „Szerintem egy színész nem tudja elégszer végiggondolni, milyen fontos az, ha őt nézik. A nézők és a színészek között létrejött energiaáramlás maga a csoda! Csodálatos, hogy valaki valamennyi időre az egész figyelmét nekem adja! A járványhelyzetben minden anyagi gond mellett nekem ez hiányzik a legjobban a színházból.”

A teljes interjú itt olvasható.