Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gryllus Dorka és Simon Kornél válaszolt: „Azt gondoltam, te jó ég, én ebbe a nőbe bele fogok szeretni”

    2022. december 9., péntek 10:55

    Közös projektjük jelenleg is fut: Dobray Sarolta Üvegfal című regényéből készítettek zenés felolvasószínházi estet. Erről is kérdezte őket adventi interjújában a Nők Lapja.

    A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

    Egy kétszemélyes színdarabban, a Varsói melódia munkafolyamata során találtatak egymásra, akkor Dorka azt is megemlítette, hogy a színpad nagy kerítő. 
    „Ezt egyébként Tolnay Klári mondta, nem én. Én akkor nem kérdeztem rá, pontosan hogyan is történt mindez” – mesélte a színésznő.

    „Először is intim közelségbe kerülünk a másikkal. Egy ilyen szerelmes darabban ölelgetjük-csókolgatjuk egymást. Teljesen ledőlnek azok a határok, amelyek két ember között az ismerkedés során még megvannak. És közben nagyon sok minden kiderül. Például hogy mennyire passzolunk egymáshoz. Persze nem tudatosan, mert ott van ez a Jacobson-szerv az orrunkban, ami kiszagolja a másik feromonjaiból, hogy az ő DNS-e hogyan passzol a miénkhez. Én ebből csak annyit érzek, hogy úristen, de jó illata van! Jó esetben a másik is ezt érzi. Ráadásul nálunk, ugye, ott volt ez a nagy, szerelmes melodráma. A próbafolyamat során hat héten keresztül, napi nyolc órában kellett arra hangolni magunkat, hogy mennyire szerelmesek vagyunk a másikba. Esetemben ez nem volt nehéz, mert amikor megtudtam, hogy jön ez a lehetőség, letaglózva álltam a filmstúdió előtt, a Mafilm udvarán, és azt gondoltam, te jó ég, én ebbe a nőbe bele fogok szeretni. Majd fölmentem a szinkronba, és elújságoltam Rehorovszky Bélának, hogy mi a helyzet, mire ő azt felelte pajkosan-játékosan: Na, aztán nehogy elcsábítsa nekem a Gryllus Dorkát!” – mesélte Simon Kornél.

    A kérdésre, Dorka verziója hogy hangzik, a színésznő kifejtette: „Nekem a szüleim választották Kornélt. A mama rendezte az előbb említett előadást, és először azt javasoltam, hogy Nagy Zsolt legyen a partnerem, aztán Anger Zsolt neve is felmerült, de nem jött össze egyik sem. Ezután szóvá tettem, hogy ez az egész nem is érdekel. Nem akartam hazajönni Berlinből, ahol éppen dolgoztam. Csakhogy a mama szolidan kisebb nyomás alá helyezett, hogy ne legyek már ilyen nagyképű. Ekkor már úgy éreztem, mindegy, legyen úgy, ahogy ő szeretné, csak nyugodjunk le. A szüleim elmentek a Centrál Színházba, és megnézték Simon Kornélt a Woody Allen-féle Semmi pánik című darabban. Ezután írtak, hogy őt választották. Beleegyeztem, de azért megkérdeztem Ónodi Esztert – az én jó tanácsadómat -, hogy ki ez a Kornél, milyen színész. Eszti a következőt válaszolta: „Egy jóképű csávó a Centrálból.” (…) Hatalmas és végzetes szerelembe estem” – számolt be Gryllus Dorka.

    Most egy másik színdarabban szerepelnek ketten, Dobray Sarolta regényének színpadi verziója, az Üvegfal nem egy vidám darab. Arról szólva, hogy találtak rá, Dorka kifejtette: „A Nők Lapjának köszönhetjük. Saci készített velem egy interjút, és mesélte, hogy könyvet írt egy bántalmazó kapcsolatról. Mi pedig éppen kerestünk valamit Korcival, amit ketten játszhatnánk. Pindroch Csaba biztatott bennünket, hogy legyen egy közös projekt, merthogy neki és a feleségének milyen jó, hogy együtt játszanak egy előadásban. Elolvastam a könyvet, és azonnal megtetszett. (…) Nagyon izgalmas, aktuális téma, egy bántalmazó kapcsolat története, csodálatosan megírva. A nem fizikai, hanem lelki bántalmazásról csak mostanában kezdünk beszélni. Valahogy most jutottak el a nők odáig, hogy beszélhessünk erről. Régen az volt a legfontosabb, hogy mindenképpen maradjon együtt a család. A nő tűrjön, viseljen el mindent – a gyerekek és a család érdekében. Miközben nem azzal teszel jót a gyereknek és magadnak, ha elviseled a bántalmazó légkört, és mindenáron ebben a pokolban éltek a végtelenségig. Tudom persze, hogy van olyan kapcsolat is, ahol a nő a bántalmazó, de ahogy az Üvegfalból is kiderül: ha szül egy gyereket valaki, onnantól nem lesz saját keresete, és sokszor kiszolgáltatott helyzetbe kerül, amiből nem tud kitörni. Most kezdünk rájönni, hogy ez nem titkolni való szégyen, hanem igenis beszélni kell róla” – nyilatkozta a színésznő.

    A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram