Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gulyás Gergely: „Lemondanak a miniszterek az egyetemi kuratóriumok éléről”

    2023. február 9., csütörtök 11:51

    Egy háromnapos kihelyezett kormányülés után Gulyás Gergely miniszter a kormányinfó keretében ismertette: mielőbb szeretnének megállapodni „Brüsszellel”, és „mindig is hajlandóak voltak észszerű kompromisszumokat kötni, amik nem sértik Magyarország érdekeit” – idézte a Telex Gulyást, aki bejelentette, hogy Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter, Navracsis Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumainak éléről.

    Az Európai Unió ugyanis felfüggesztette azoknak a magyar egyetemeknek a nemzetközi projektekben való részvételét, amelyeknek a vezető testületeibe kormánypárti politikusok kerültek. A mostani döntés következtében persze a 21 fideszesített egyetemet vezető alapítványok kuratóriumai még nem tisztulnak meg, hiszen államtitkárok, polgármesterek is részt vesznek az egyetemek vezető testületében.

    Közvéleménykutatások szerint még a fideszes szavazók zöme is visszahívná a politikusokat az egyeteme éléről.

    A kuratóriumi tagok életük végéig szóló megbízásával kapcsolatban Gulyás azt mondta, „jó volt úgy, ahogy volt”. De ha módosítani kell, és határozott idejűvé kell a kinevezéseket tenni, akkor arra is nyitott a kormány.

    Gulyás szerint az erről szóló törvényjavaslatot akkor nyújtják be, ha sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal. A miniszter nem tudja még, hogy kik maradhatnak benne a kuratóriumokban, mert szerinte „Brüsszel” nem fogalmazta meg pontosan az elvárásait.

    24.hu számításai szerint évi tízmilliárd forintot fizet az állam a vagyonkezelő alapítványok működésére, ebből kétmilliárd jut a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjára.

    A kuratóriumok évente mindössze hatszor üléseztek, de a tagjaik átlagosan 1 és 1,5 millió forint között keresnek havonta, a felügyelőbizottsági tagoknak pedig nagyjából fél millió körüli összeg jár.

    A nemrégiben modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetemet működtető Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tagjai jelenleg: Vidnyánszky Attila, kuratóriumi elnök, Világi Oszkár, kuratóriumi tag, Rátóti Zoltán István, kuratóriumi tag, Dr. Lajos Tamás László, kuratóriumi tag, Dr. Bacsa György, kuratóriumi tag, Dr. Szitás Péter, kuratóriumi titkár.

    Az alapítványokról így írt korábban a HVG: „Nem másra szolgálnak, mint arra, hogy a kormány „egyetemi modellváltás” címszó alatt bebetonozza vele a szellemi és kulturális hátországát. 2021-es cikkünkben azt is leírtuk, hogy ezeknek a kuratóriumába jellemzően kormánypárti vagy kormányközeli személyek kerülnek, akik egy esetleges 2022-es kormányváltás után is a helyükön maradtak volna.”

    Forrás: TELEX, Klubrádió, HVG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram