Gyabronka Józseffel beszélgetett a Jelenben Lengyel Nagy Anna. Szó esett Dante Isteni színjátékáról és arról is, hogy van-e élet a színházon túl. Lapszemle.

A teljes interjú a Jelenben olvasható Lengyel Nagy Anna tollából.
2022.02.03 – 48,49,50,51. oldal

Gyabronka József elsőként arról beszélt, hogy egymaga adja elő Nádasdy Ádám fordításában Dante Isteni színjátékának Pokol-fejezetét monológ formában: „Pucér a tér, nincs benne semmi, se díszlet, se jelmez, csak én magam, a démonaimmal együtt, no meg Nádasdy Ádámnak köszönhetően, egy modern, mai, emészthető nyelvezet. Nyilvánvaló volt, hogy itt nagyon személyesnek kell lenni, másképpen kell odaadni magunkat a nézőnek, hogy azok odaadással figyeljenek minket. Mert persze, ez a dolog oda-vissza megy. (…) Schilling Árpád jut most az eszembe, a Krétakör hajdani Hamlet-előadása. Árpi legalább száz előadáson át, minden áldott estén ott volt, figyelt bennünket, utána mindent átbeszéltünk, ha kellett, újragondoltunk. Mindenki tudja, micsoda műhely volt az a Krétakör. Szóval a Hamlet kábé tizedik előadása és az azt megelőző, hosszú hónapokig tartó, kőkemény meló után kijelentette: na, akkor most kezdődik a munka. Az az előadás még további tíz évig ment, de mi, színészek, egyfolytában, minden egyes estén azon dolgoztunk, hogyan tudnánk a következő alkalommal még jobbá vagy hitelesebbé tenni. Szóval, soha semmi nincs kész. Ugyanígy, most kezdődik a munka a Dante-művel is”

A felvetésre, miszerint iszonyú nehéz teher, ha valaki szünet nélkül, a tökéletesség irányába törekszik, a színész úgy reagált: „Én olyan ember vagyok, akinek kell a bögöly. Mindig kell. Különben csak legelésznék a mezőn, és semmi nem történne.”

Arról szólva, szabadúszóként „mi van a kockázattal, a létbizonytalansággal”, elmondta: „Állandóan mérlegelni kell a szabadság és a kockázat egyensúlyát. Folytonosan, szó szerint. Én, úgy tűnik, mázlista vagyok, mert nem nagyon hagynak ellustulni. (…) Viszont reklámot és bulvárt nem vállalok, túl kicsi ez az ország ahhoz.”

Annak kapcsán, hogy manapság a politika kikerülhetetlen a mindennapi életünkben, úgy fogalmazott: „Manapság nem is kell direkt politikai színházat csinálni, elég, ha csak bizonyos műveket előveszünk. Mert az aktuálpolitika alácsúszott ezeknek a daraboknak. Most játsszuk például a Jurányiban a Nem baj, majd megértem című produkciót. Amiről szól, az harminc-negyven éve történt Romániában. Bodor Johanna könyve alapján született az előadás, és ez a kötet is már tíz éve jelent meg. Mi a szövegen szinte semmit sem változtattunk. És mi van? Minden szava aktuális, akár a mai Magyarországra is érvényes. Hátborzongató. A politika minket, színházi embereket is megosztott, persze. Ha nekem holnap azt mondaná a szakmának egy kormánypolitikailag leigazolt képviselője, hogy játszd el az én színházamban, mondjuk Kreont, az ma már egyáltalán nem számítana ártatlan felkérésnek. Mert ugyan Kreonból sincs jobb- meg bal, de ha elvállalnám ezt a szerepet, akkor aláírnám azt is, hogy egyetértek azzal a roncsoló tevékenységgel, amit ő a magyar színház világában folytat. Ezt meg nem tudnám megtenni. Teljes skizofrénia, merő őrület.”

Gyabronka József arról is beszélt, van élet a színházi világon túl is: „Van egy komoly mérnök nagyfiam, három unokám, és egy 11 éves kislányom. Egyre több időt töltök velük, és ha lehet, még többet szeretnék. A lehető legfontosabb, hogy a kislányommal kézen fogva menjünk anyu elé, hogy a korizás után, a cserépkályhához támasztott talpakkal melengessük a lábunkat, és semmiképpen nem maradnék ki az unokáim életéből sem, akik, azt hiszem, jófej nagypapának tartanak.”

A teljes interjú a Jelenben olvasható Lengyel Nagy Anna tollából.
2022.02.03 – 48,49,50,51. oldal