Gyereknap alkalmából Kecskeméten látható a RAMAZURI

Gyereknap alkalmából Kecskeméten látható a RAMAZURI, a Duda Éva Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös tánc-cirkuszi produkciója. A RAMAZURI látványos és nagyszabású, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád. A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Egy olyan univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek várják május 26-án a kecskeméti közönséget az élet ünneplésére, mert mulatságnak mindig lennie kell! 

Május 26-án Kecskemétre látogat a RAMAZURI című élőzenés tánc-cirkuszi felfordulás, Gyereknap alkalmából a Hírös Agórában lesz átható a Duda Éva Társulatés a Nemzeti Táncszínház közös produkciója. A RAMAZURI újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet közel tízezer ember látott már. Duda Éva idén húsz éve működik meghatározó rendező-koreográfusként a hazai és nemzetközi színházi szcénában.

Önálló táncszínházi előadásai mellett nagyszabású zenés előadások, operák, musicalek koreográfusaként ismeri a hazai közönség: számos népszerű produkció fűződik nevéhez, többek között a legendás Rómeó és Júlia és a nemzetközi hírű A Szépség és Szörnyeteg című előadások koreográfiáit is jegyzi. Többféle műfajban járatos művészként hozta létre önálló együttesét, a Duda Éva Társulatot, amely az elmúlt tíz évben Magyarország vezető független formációi közé emelkedett. 

Az előadás egyik fő eleme a látvány, amelyben speciális cirkuszi eszközök és térelemek adnak lehetőséget a meghökkentő mozdulatok és a különleges formavilág kibontakozásának. Az élet egységét szimbolizáló körformákat a cirkuszi porond inspirálta, ugyanakkor a teremtést, az összeolvadást és az élet ciklikusságát is jelképezik nem csupán a vizuális megoldások, de egyéb részletek is. Két jelentős szóló is helyet kapott az előadásban, melyből a női az érzékiség, az erő és a szárnyalás motívumait használja, míg a férfi a felfedező és kísérletező, természetközeli figurát mutatja meg. 

Az előadás másik kulcseleme az élőzenei hangzás. Farkas Izsák és Szarvas Dávid duója pedig garantálja a fergeteges karneváli hangulatot, melyben az elektrowsing, az etno, a jazz és hip-hop irányzatok is megjelennek az elektromos hegedű és a hangsúlyos beatbox mellett. A zene nem kísérője, hanem szerves része a produkciónak. Farkas Izsák és Szarvas Dávid jegyzik a dedikáltan a RAMAZURI-ra készült szerzeményeket.