A Tompa Miklós Társulat decemberben gyerekműsort indított, amelyet kezdetben Adventi csodaházikó címen, ma már Téli csodaházikóként ismer a közönség.

A műsorok összeállítására és koordinálására Keresztes Attila téged kért fel. Mesélsz egy kicsit arról, hogyan készülsz ezekre a foglalkozásokra?

Régi dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy Keresztes Attila bizalmat szavazott nekem, és rám bízta ennek a csodálatos projektnek a koordinálását. Ugyanakkor egy óriási megtiszteltetés és felelősség is egyben. A gyerekműsor gondolatának csírája már évek óta ott motoszkált bennem, csak valahogy nem volt meg hozzá a kellő bátorságom, vagy csak egyszerűen nem jött el annak a megfelelő ideje. Nagy rákészülést igényel ez a munka, de szeretem minden egyes momentumát. A témaválasztástól, a dalokon, verseken, meséken, keresztül egészen az álmatlan éjszakákig. Sokszor azon kapom magam, hogy hajnalban jegyzetelek, vagy erdélyi gyermeklapok archívumában kutakodom. Agyalok, mert ilyenkor a gondolataim nem hagynak nyugton, piszkálnak az utcán, az autóban, főzés közben, és ez jó, mert motivál. Gyermekkori emlékeim, óvodás, kisiskolás dalrepertoárja cseng a fejemben, hangulatok szólítanak meg, és én is most döbbentem rá tulajdonképpen, hogy milyen színes, gazdag az a paletta amit én is a gyermekkoromból hozok. 

Melyek számodra a legfontosabb szempontok, amelyek alapján az irodalmi anyagot összeállítod?

Fontos szempont volt számomra az, hogy a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalomból kapjanak ízelítőt a nézők. Eddig Kovács András Ferenc, László Noémi, Visky András, Egyed Emese, Markó Béla, Bertóti Johanna, Máté Angi szövegeivel foglalkoztunk, ezeket tarkítva olyan dalokkal, amelyek egyrészt mindenki számára ismerősen csengenek, másrészt meg kapcsolódnak az adott témához. A témaválasztás adja magát, hiszen a népi kultúránk mérhetetlenül gazdag anyagot kínál, ha csak a jeles napjainkra gondolok, és az ehhez kapcsolódó népszokásainkra. A gyermekmondókák is fontos szerepet kapnak egy egy téma kapcsán, hiszen ezek még árnyaltabbá teszik a műsort. 

Évek óta gyerekprogramokat vezetsz, nagy jártasságod van ebben a műfajban. Honnan ered ez az erős ragaszkodás a legkisebb generációhoz? 

Nagyon messzire kell visszanyúlnom ebben a kérdésben, de ha meg kell ragadnom azt a momentumot, amikor tudatosodott bennem az, hogy pedagógiai érzékem van, az a középiskolai tanulmányaim előtti időszakra tehető. Persze, az élet úgy hozta, hogy más pályára léptem, de a gyerekek iránti szeretet, vagy inkább a lelkiviláguk iránti fogékonyság mindig ott volt és ott van bennem a mai napig. Ha létezik az a kifejezés, hogy gyermekekkel suttogó, akkor… igen, azt érzem hogy ez nálam működik. A megfoghatatlanul gyönyörű az egészben az, hogy nem tanítható. Ez is egyfajta talentum, hogy ráérezz arra az energiára, ami közted és egy gyerek között működik. Ott van egy pillantásban, egy mosolyban, egy hanglejtésben, és abban a bizalomban, amivel beenged téged az ő “várába”. Ez ajándék. Kiváltság. 

A pandémia okozta korlátozások visszaszorítják az előadások interaktív jellegét is. Egy gyerekfoglalkozás esetén hogyan lehet ezt a problémát áthidalni?

Nyilván, hogy ez a mostani helyzet nem csak bennünket, felnőtteket tépázott meg, hanem a gyermekek lelkét is kikezdte. Nekünk, felnőtteknek is hiányoznak a társas kapcsolataink, beleértve a családot, a barátokat is. Ők még érzékenyebben reagálnak egy ilyen helyzetre, hiszen pont az hiányzik nekik, ami a lételemük egyike: a közös játék. 

Ezeket az előadásokat meglepően sokan követik az online térben, ami bennünket, alkotókat is meglep. Örvendetes dolog, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, főként pedagógusoktól, szülőktől, ami megerősít minket abban a tudatban, hogy igény van ilyen jellegű előadásokra is, hiszen az ő munkájukhoz is kapcsolódunk valahol. A személyes találkozás természetesen több interaktivitásra ad lehetőséget, hiszen egy térben vagyunk azzal a sok csillogó érdeklődő szempárral, akikért készült az előadásunk. Mi pedig tudjuk, halljuk hogy a maszk alatt mosolyognak, énekelnek velünk együtt. Már ez a fajta jelenlét is nagyon fontos. Akik nem lehetnek velünk személyesen, azok a Tompa Miklós társulat Facebook oldalán vagy a YouToube-on tekinthetik meg a Csodaházikó műsorait. 

A társulat műsorát egy új műfajjal gazdagítja a Csodaházikó. Milyen pozitív hozadékát látod ennek a munkának?

Nagyon hálás vagyok a kollegáimnak, mert, bár én álmodom meg a műsorokat, de kellő gyermeki huncutsággal együtt alkotjuk meg a végső formát, ami majd a közönség elé kerül. És igen, ennek az együtt alkotásnak különleges kollektív öröme van. Attól más, mint egy színházi próba, hogy itt nincs rendező, nincs zenekar profi zenészekkel, de mindezek ellenére nagyon jól működik. A mesékhez való illusztrációkat is mi magunk készítjük, legyen szó papírrajzról, vagy homokrajzról, bábozásról. Összekovácsol bennünket ez munka, olyan, akár egy jó kis csapatépítő tréning, amelyen mindannyian feltöltődünk. 

Mi az a legfontosabb üzenet, amit a csodaházikón keresztül átadhatsz a kicsiknek és a nagyoknak?

Az üzenete talán abban a sokszínű irodalmi, zenei anyagban van, amit mi tolmácsolunk. Merjünk bátrak lenni, mint a hóvirágok, tűzzünk bokrétát a kalapunkra, pántlikát a hajunkba, és nyargaljunk a sárga csengős csikón, egészen a világ végéig! 

Az interjút készítette: Szabó Réka/Tompa Miklós Társulat