Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Gyermekszereplőket keres a pécsi színház a Valahol Európában című musicalhez

    2021. május 7., péntek 11:12

    Újra a gyermekeké lesz a Pécsi Nemzeti Színház színpada.

    A Pécsi Nemzeti Színház repertoárjában nem ez lesz az első nagy sikerű előadás, ahol a társulat színészei mellett gyermekszereplők is részt vehetnek a közös munkában. A muzsika hangja és az Oliver! című népszerű produkcióik után most a Valahol Európában következik a sorban.

    A színház a jelenlegi tervek szerint 2021. október elején mutatja be az egyik legcsodálatosabb és legmegrendítőbb magyar musicalt Dés László jól ismert zenéjével. Ehhez a készülő előadáshoz keresnek most kiválóan éneklő, jó mozgáskészséggel rendelkező 7-14 év közötti csoportos és kiemelt szereplőket.

    Első körben online bírálják el a gyermekek rátermettségét és tehetségét a beküldött videók alapján, ezt követően pedig júniusban személyes meghallgatásra is sor kerül azok körében, akiket a videóik alapján kiválasztottak.

    A próbafolyamat augusztus végén kezdődik majd, és másfél hónapot vesz igénybe, de erről később tájékoztatják a beválogatott gyermekeket és szüleiket. A casting részleteiről bővebben a színház honlapján és hivatalos oldalain tájékozódhatnak a jelentkezők.

    Forrás: Pécsi Nemzeti Színház, 2021-05-07

    pnsz.hu | facebook.com/pecsinemzeti

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram