gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Gyűjtés indult – A gyógyulásért küzd egy miskolci táncművész

    2020. június 9., kedd 09:00

    Kollégái gyűjtenek Horváth Renátónak, a Miskolci Nemzeti Színház táncművészének, aki egyik pillanatról a másikra lebénult.

    A gyógyulás reményében egy magánklinikára került, az ellátás költségei azonban nagy összegbe kerülnek hosszútávon, mivel nem tudni, milyen tempóban fog haladni a felépülése. Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője, Farkas Beáta, a Miskolci Nemzeti Színház nemzetközi kapcsolatokért felelős művészeti titkára, Rózsa Krisztián, a színház színművésze és Mohai Cintia, a Miskolci Balett táncművésze sokat beszélgettek a tehetséges fiatal táncosról, majd arra gondoltak, segítenek neki – számolt be a Haon.hu.

    „Létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol adományokat gyűjtünk Renátó kezelésére. Néhány nap alatt is szép összeg gyűlt már össze, látszik, hogy nagyon sokan szeretnének segíteni neki. Már tegnap csodálatos mennyiségű pénzadományt küldtek, amit nagyon köszönünk. A pénzt Renátó kezelésére fordítják, és bár pontosan nem tudjuk, hogy mekkora összegre van szükség, folyamatosan várjuk a segítséget, és addig folytatjuk, amíg csak lehet” – válaszolta a Boon-nak az egyik ötletgazda, Mohai Cintia.

    A kezelésekről, az állapotáról, hogy mennyi adomány gyűlt össze, hol tart a felépülés folyamata, rendszeresen tájékoztatást adnak a szervezők.

    Aki szeretne segíteni, az adományt közvetlenül Renátó számlájára várják, amelyet szülei kezelnek. Az utalásnál a közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Adomány Horváth Renátónak

    Bankszámlaszám: 61200216-11055444

    Forrás: Facebook, Haon.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram