SZFEThália SzínházSchilling ÁrpádValcz PéterSzegedTóth IldikóHorváth Lili
  • facebook
  • instagram
  • 2020. szeptember 18., péntek

    “Mindenkinek számít a véleménye” – Interjú Gyombolai Gáborral

    2020. szeptember 17., csütörtök 06:00

    A Vojtina Bábszínház lassan 10 éve indította el a színházi nevelési programját és azóta is szívügyének tekinti az interaktív színházi foglalkozásokat. Új bemutatójuk rendezője Gyombolai Gábor mesélt az előadás központi kérdéséről, az interaktív/részvevő színház sajátosságairól és örökérvényéről. 

    Hogyan alakult ki a Családkollázs szövegkönyve?

    Volt egy előzmény előadás, ami a Talált gyerek címet viselte. A budapesti Káva Kulturális Műhely nevű független színházi társulat, ahol egyébként dolgozom, csinált egy két éves színész-drámatanár képzést. E Stúdió hallgatói számára készült ez az előadás. Róbert Júlia író-dramaturg, a Stúdiós kollégák ötletei és improvizációi alapján írta meg ezt a darabot. Az eredeti verziója egy vizsgaelőadás volt. Juli a debreceni Vojtina Bábszínház számára némiképp átalakította a szövegkönyvet. Egyrészt az eredetivel szemben itt nincs szerepkettőzés, illetve a próbák alatt is kiegészült improvizációs elemekkel, amit a színészek javasoltak.

    Miért lett éppen Családkollázs a címe?

    Kerestünk egy másikat, mert a Talált gyerek mint eredeti címről, úgy gondoltuk Julival és a színészekkel, hogy túlzottan sokat mond ki előre és félrevezető is lehet. Egy darabnál a cím mindig nagyon fontos. Az előadás végén van egy valós közös kollázskészítés, ami a képzőművészet alkotási folyamatát idézi meg, és ez a kifejezés megtetszett Haragonics Zalánnak -az előadás egyik színésze-, neki szaladt ki a száján ez a cím: Családkollázs. Valóságosabban kifejezi azt, ami az előadásban történik. Mindannyian elfogadtuk.

    Gyombolai Gábor

    Mik azok a társas problémák, amikre korábbi előadásaidban nem, de ebben a darabban időszerű rákérdezni?

    A próbafolyamatban mindig más válik fontossá. A színészekkel sokat beszélgettünk arról, hogy mennyire nehezen megválaszolható kérdés az, hogy mit jelent a család, mi számít családnak, mi nem számít családnak. Vajon milyen tartalmakkal töltik fel a család fogalmát az emberek? Egy barátnő, akivel a főszereplő kislány a legtöbb időt tölti, vajon családtag-e valahogy vagy sem?  Vagy például az az apa, aki „csak” biológiai apa, de egyébként sosem látta a gyereket ő a család tagjának számít vagy nem? Szerintem ezek nagyon nehezen megválaszolható, érdekes kérdések.

    A résztvevő színházi nevelési előadás létrehozása során, az alkotóknak szükséges ismerniük az adott gyermek és ifjúsági korosztály lelkületét. A Családkollázs 12-13 éveseknek szóló interaktív előadás. Milyen pedagógiai és színházi eszközökkel lehet ezt a korosztályt megszólítani?

    Igen, igaz, hogy ismerni kell az adott korosztály lelkületét, nagy a felelősséged egy ilyen nyitott helyzetben, közvetlen interakcióban. Ez nem pszichodráma csoport, fontos tőle elválasztani és nem vagyunk pszichológus végzettségűek. Mindig történetekkel dolgozunk, szerepek vannak és ezek képviselik azt, hogy pszichológiai értelemben könnyen lehessen hozzájuk kapcsolódni vagy azonosulni velük. Lehet, hogy a gyerekeket a saját egyéni vagy családi élményeire emlékeztetjük, de nem az a kérdés, hogy náluk ez otthon hogyan van, miként történik. Hanem egyébként, ha általánosságban kérdezek valamit, vagy a konkrét előadás családjának helyzetét vizsgáljuk, akkor nagy valószínűséggel be fogja hozni azokat az élményeit, anélkül, hogy ezt külön kérnénk. Az előadás pedagógiája alapvetően arról szól, hogy mindenkinek számít a véleménye. A gyerekek sok helyzetben nincsenek megszólítva vagy nem megfelelően vannak helyzetbe hozva ahhoz, hogy szabadon kifejezhessék az érzelmeiket. Mi azt reméljük, hogy egyrészt a színészek közvetlensége, a megszólítás formája és tartalma, de leginkább az, hogy komolyan vesszük gondolataikat, segít abban, hogy el merjék mondani, amit más körülmények között esetleg nincs lehetőségük. Arra vágyunk, hogy egy témához kötődően el tudják mondani a véleményüket egy helyzetről, szabadon megfogalmazhassák azt.

    Hogyan szokták fogadni ezeket a nehéz, ám valóságos problémákra bátran rákérdező előadásokat?

    Nagyon változó. 29 éve foglalkozom színházi neveléssel és működöm együtt a résztvevőkkel. Nekem az a tapasztalatom, hogy a reakciók sokfélesége visszamutat a saját családi szocializációra, de az iskolai és tanári tapasztalatok változatosságára is. Ha például egyes gyerekek megszokták azt, hogy megkérdezik a véleményüket, akkor ők nyitottabbak, mint azok, akiknek nem feltétlenül kíváncsiak a gondolataikra. Az első esetben azt szokták meg, hogy elmondhatják a véleményüket a világ dolgairól, a másikban viszont nem. E két végpont között rengeteg féle változat van a reakciókban is. Az is fontos, ahogyan a gyerekeket fogadjuk: a színház, az alkotók, a színész-drámatanárok közvetlenségével a kevésbé kommunikatívabb gyerekekből is előhozzák a nyitottságot és elkezdenek fokozatosan feloldódni. Megérzik azt, hogy itt másfajta minőségben szeretnénk őket foglalkoztatni, beszélgetni hívjuk őket.

    Mit gondolsz, tapasztalsz, hogy egy színész, alkotó számára milyen újdonságot vagy kihívást adhat az interaktív előadásban való művészi munka a hagyományos, frontális színjátszással szemben?

    Azt gondolom, hogy a részvételi színház és a hagyományos, kőszínházi színjátszás sokkal több dologban hasonló mint különböző. Kérdés az, hogy az alkotóban mennyi marad meg a kezdeti nyitottságából, de ez függ attól a társulattól is, amiben benne alkot. Az interaktív színházban a színésznek az elsődleges tapasztalata a közönség közvetlen közelsége. A néző nézi az előadást egy hagyományos előadás során, a résztvevő pedig interakcióban vesz részt ezekben az előadásokban. Egy színész szempontjából ez egyszerre lehet felszabadító és nagyon nehéz. A hagyományos színházi színész átszűri magán a szerepet és minél hitelesebben adja elő, itt viszont a hitelesség a közös munkában és az improvizációban van jelen. Itt lehet egyeztetni, kérdezni, az előadás fórum jellegű. A jelenlegi előadásban ketten jártak a korábban említett Káva Stúdióba, ahol színész- drámatanárságot tanultak (Zétényi Karolina, Haragonics Zalán), ketten a Vojtina Bábszínház színészei (Ágoston Krisztina, Magi Krisztina), akik már korábban is foglalkoztak gyerekeknek szóló előadásokkal, nagyon közvetlenül, kicsi térben, ahol nem csak előadnak nekik, hanem beszélgetnek is velük.

    Gyombolai Gábor / Fotó: Káva Kulturális Műhely

    Miért van szerinted szükség manapság interaktív színházi előadásokra?

    Ugyanazért van rá szükség, ami miatt ötven év múlva is lesz. Az interaktív színház teljesen máshogy szól a közönséghez, mint a hagyományos színház teszi. Mindig is azt gondoltam, hogy ennek a kettőnek egymás mellett van létjogosultsága, mert a színháznak sokféle feladata van. Itthon a kilencvenes évek elején indult el az első ilyen, részvételi színházi előadásokat létrehozó társulat. Manapság minden fiatal maga szerkeszti az életét, mindenhol kommentel, mindenhol beleszól a dolgokba. Tehát nem csak a művészet, de a kultúra is átalakult a korábbihoz képest, ahol volt egy újság és egy vezércikk, egy vezérgondolattal. Manapság az egyeztetés, beszélgetés minden platformon ott van már az életünkben.

    Mivel segítheti ez a fajta színház a gyermek és ifjúsági korosztály egészséges fejlődését?    

    Egy jó színházi előadás megerősít egyfajta értékrendet a nézőben és fölvet egy újféle gondolatot. Hagyományosan ezt lehet hívni katarzisnak, ami klasszikus jelentésben annyit tesz, hogy megváltozva nézek a világra. Fejlesztő hatású lehet az is, hogy az adott előadás értelmezése új megvilágítást mutat a néző számára, amire később is visszaemlékszik, mert maradandó volt. Az, hogy a nézők ebből mennyit használnak fel, az nagyon egyedi.

    Milyen további szakmai céljaid vannak?  

    Jönnek az új bemutatók a Káva Kulturális Műhelyben, ahol alapvetően dolgozom. Közben tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Drámainstruktor-drámajátékos osztályom van, akik színész-drámatanárságot is tanulnak. Valamint bízom benne, hogy a Családkollázs előadás jól sikerül majd a Vojtina Bábszínházban. Beszélgettünk Láposi Terkával arról, hogy szeretnénk a közös munka folytatását, örülnék, ha minden évben születhetne egy ilyenfajta interaktív előadás is.

    Az interjút készítette: Baluja Petra

    Vojtina Bábszínház

    - Színházi pillanatok az Instagramon -