Novemberben visszatér a Kálmán Imre Teátrumba a Tajtékos dalok című Boris Vian revü. Az előadásban Györgyi Annát is láthatja a közönség, aki először kirándult a zenés műfajba. A Papageno kérdezte.
A teljes interjú ITT olvasható.
A kérdésre, milyen az, amikor együtt dolgozik férjével, a rendező Kiss Csabával, a színésznő elárulta: „Csodálatos! Mit is mondhatnék? Huszonnégy éve élünk együtt, és ez a tizennégy-tizenötödik munkánk. Én nagyon szeretek vele dolgozni, meg szerintem ő is velem, úgyhogy ebben is jó páros vagyunk. Nem mondom, hogy nem szoktunk veszekedni, főként a próbafolyamat elején, meg a végén azért összezördülünk, de ezt már megszoktuk.”
Az előadás jazzes-sanzonos világáról szólva úgy fogalmazott: „Én ezt nagyon szerettem! Csodálatos, az a zenei világ, amit Adrián (Kovács Adrián, az előadás zenei vezetője – a szerk.) megteremtett. A pályám elején, még főiskolásként megnyertem a sanzonversenyt, ami a Színművészetin nagy dolog volt, de utána alig találtak meg a zenés szerepek. A Madách Színházban volt a Gettó énekesnője, illetve a Kabaré Kost kisasszonya, aztán pedig el is kerültek. Nem azt mondom, hogy fantasztikusan képzett hangom van, de nagyon szerettem és szeretek is énekelni. Nagy zenés szerepeket biztosan nem tudnék elénekelni, de a sanzonokban színesen lehet játszani, énekben és prózában is van színészileg játéktér. Ilyenre nagyon vágytam. (…) Éppen most olvastam Gábor Miklósnak egy mondatocskáját, ami arról szól, hogy az igazi alakítás a szabadság és a felszabadultság laza érzésével jár. Ezt én úgy értelmeztem, hogy valahogy egy másik dimenzióba kerül az ember. Amikor az ember a bemutatón kilép a színpadra, hiába próbált a legjobb tudása szerint, abban még sok görcs, feszültség, félelem van, és ez így marad nagyjából az első tíz előadáson. Kell a találkozás a nézőkkel, hogy minden pontosan bejáratódjon.”
Arról szólva, mekkora izgalmat jelent, amikor egy hosszabb kihagyás után vesznek elő egy előadást, kifejtette: „(…) Ez ugyanolyan, mint a sportolóknál: ha valaki az edzésből betegség vagy más ok miatt kiesik, idő és gyakorlás kell, hogy a forma visszatérjen. Nekünk ugyanúgy kell tornáztatni az agyat, a hangot, a testet, tehát ha elszokunk attól a mindennapos igénybevételtől, hogy színpadra kell lépni, abba vissza kell szokni. A színészethez kell a jó kondíció…”