Most találkoztak először, a Színházi Olimpia keretében Juliette Binoche, az Oscar-díjas francia színésznő és Györgyi Anna, aki harmincegy filmben volt a magyar hangja. Ennek kapcsán kérdezte Annát az Új Szó online kiadása. Lapszemle.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, rajongó típus-e, Györgyi Anna elmondta: “Juliette Binoche-ért valóban rajongok, de nem úgy, hogy kirakom a falra a képeit, hanem mélyen, a szó legnemesebb értelmében. (…) Kilencig tartott az előadásunk a Rózsavölgyi Szalonban, és amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a villamosra, hogy elérjem a közönségtalálkozó végét. Zuhogott az eső, én meg mint egy szerelmes, ott álltam a Vigadó téren. (…) Amikor megláttam őt egészen közelről, először nem is mertem odalépni hozzá. A lányom és az osztálytársnője lökdöstek, hogy menjek már. Szerencsére ott volt Rideg Zsófia dramaturg, aki bemutatott neki, hogy én vagyok a magyar hangja. És ahogy felém fordult szeretettel, kíváncsian, mosolyogva… lehet, hogy többen döbbenten néztek utána, mert a végén, ahogy elfordultam tőle, elsírtam magam. Úgy éreztem, összecsuklom az örömtől, hogy én ezt a nőt most igazából láthatom. Nekem ő egy etalon. Nemrég láttam Claire Denis Szerelemmel, szenvedéllyel című új filmjében, még szinkron nélkül. Olyan érzékiség, olyan nőiesség árad belőle, hogy az maga a csoda. Legalább három ágyjelenet van a filmben… teljes átéléssel, átadással játszik végig. Nem akarom bántani az amerikai színésznőket, de hozzá képest ők csak színlelik az orgazmust. Binoche bátran bevállalja a testét is. A mellét, amely már nem olyan, mint volt, az anyajegyeket a hátán… és mégis azt mondom: micsoda nő! És nem kell hozzá műköröm, festék, mert a maga valóságában, az aprócska hibáival együtt lenyűgöző. Aninak kellett megfognia, mert kiment a lábamból az erő. Engem ez ennyire felkavart. Átjárt, mint egy villámcsapás. Ilyen vagyok.”
Ahogy Binoche nyilatkozta: élet-halál harcot vívott az iskola elvégzéséért. Ennek kapcsán Györgyi Anna elárulta: “Nekem sem volt könnyű. Ha egy mód lett volna rá, kihagyom. Sokan szenvednek az iskolarendszertől. Én is megszenvedtem. Olyan sebeket szereztem, amelyek valósággal belém égtek.”
Juliette Binoche-ról szólva azt is hozzátette: “Zsigeri az egész lénye. Nincs benne semmi művi. Árad belőle az élet, a szeretet, a báj, a nyitottság, az érdeklődés. Egy nagy, mélyről jövő kacagást egyébként sokkal nehezebb szinkronizálni, mint egy fuldokló zokogást. A nevetésben benne kell hogy legyen, hogy képes vagyok kettéharapni az életet. Binoche-nak pedig olyan gurgulázó, dévaj a kacaja, mert ő maga is dévaj. Ettől olyan különleges.”