Papp Endre színészként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd évekig a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Ma szabadúszó színművész, miközben „civilben” egy környezetvédelemmel foglalkozó szervezetnél dolgozik. A váltásnak voltak előzményei, hiszen Endre még a miskolci évek alatt kezdett bele a Zöld Színház projektbe, amely egy apró ötletből indult, ám ma már több mint 20 színház kapcsolódott a kezdeményezéshez, ezzel jelezve, hogy a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve működnek. Június második hétvégéjén pedig a Zöld Összművészeti Fesztivál keretében a Jurányi Házban a közönségnek is megmutatta magát a Zöld Színházak közössége.
Fenntarthatóságról, múltról és jövőről beszélgettünk Papp Endrével.
– Nagy váltás ez az életemben, hogy az állandó színházi tagság után egy civil szervezetnél vállaltam állást, de közben sok mindent megtartottam a színházi munkáimból, az előadásaimat a mai napig játszom. A művészet mindig is része marad az életemnek.
De a környezetvédelmi területet választottad, ami felé aktívan, még a miskolci éveid alatt fordultál. A Zöld Színháznak a születésétől fogva te voltál az egyik motorja.
– Gyakorlatilag igen. De ez nem egy bejegyzett szervezet. Nem alapítvány, nem egyesület, ami talán láttatja, hogy milyen gyerekcipőben járunk még. Jelenleg ez egy projekt, egy közel három éves elvi együttműködés és egy tapasztalat-megosztó közösség, aminek van egy saját honlapja, és egy email-fiókja.
Ki készítette ezt a honlapot?
– Ezt még a Miskolci Nemzeti Színház hozta létre a kérésemre, ezt követően a Zöld Színház projekthez való csatlakozásnak is ez lett az egyik alapfeltétele, amit meghatároztunk. Hogy minden tagnak legyen egy olyan felülete a weboldalán, ami dedikáltan ehhez a tematikákhoz kapcsolódik.
Valójában a te ötleted alapján kezdődött a Zöld Színház, te találtad ki és kezdted el felépíteni. Hogy indult ez a – ma már országos – projekt?
– 2019 augusztusban tettük meg az első lépéseket. 2017-ben kerültem Miskolcra onnan indult ez a kezdeményezés. Megkerestem az igazgatót, Béres Attilát, aki nyitott volt az ötletre. De akkor a társadalmi hátszele és támogatottsága is nagyon erős volt a környezetvédelem ügyének. Több nagy cég fókuszába is bekerült fenntarthatóság, mert akkoriban kezdett el igazán erős lenni a greenwashing marketing is. Ez a fogalom röviden azt jelenti, amikor egy szervezet több időt és pénzt fordít arra, hogy környezetbarátnak tüntesse fel magát, mint arra, hogy ténylegesen minimalizálja környezeti hatását. Ez egy megtévesztő marketingfogás, amelynek célja a fogyasztók félrevezetése, akik inkább környezettudatos márkáktól vásárolnak árukat és szolgáltatásokat. De persze még a covid előtt voltunk, és nem volt ukrán háború sem. Szóval akkor azzal bízott meg az igazgató Miskolcon, hogy dolgozzam ki ezt az ötletet, állítsak össze egy nyilatkozat szöveget, amiben szerepel, hogy mi az a probléma, amivel szembenézünk és, hogy első ilyen színházi szervezetként Magyarországon, akkor a Miskolci Színház elköteleződik a fenntarthatósági elvek mellett.
Csak felmentél az igazgatóhoz és azt mondtad, hogy legyen így, és ő ráállt?
– Először azért mentem fel, hogy nem lehetne-e szelektíven gyűjteni a szemetet a színházban és külön kukákat használni. Nem sokat tudtam akkor még a környezettudatosságról. Biológusok között nőttem fel, de a fenntarthatóság kérdéséről mégsem volt annyira átfogó képem. Viszont ekkor elkezdtem mérhetetlenül sokat olvasni róla, jöttek az ötletek, újabb impulzusok és szépen lassan elkezdett épülni. Nem volt egyáltalán egyértelmű, hogy hova fog ez kifutni. Béres Attila azt kérte, hogy ez legyen egy kidolgozottabb terv, találjam ki, hogy mi az a pár dolog, ami ezt az egészet alátámasztja. Akkor vérszemet kaptam, és mindenhol ezeket az alappilléreket kerestem. Olyan volt, mint egy hibakeresős játék, megtalálni, hogy hol fogyasztunk feleslegesen, hol pazarlunk. A környezettudatosság is valahol itt kezdődik. Ezekre kellett rámutatni és megfogalmazni, hogy mit változtassuk, mi felé érdemes az adott helyzetben elindulni.
Visszatekintve az elmúlt három évre, hogyan rajzolnád fel az Zöld Színház eddigi életének görbéjét?
– Voltak csúcspontok. Az első mindenképpen az, amikor az évadnyitó keretében Miskolcon felolvashattam a Zöld Színházi nyilatkozatot. Ez hatalmas dolog volt számomra. Az más kérdés, hogy csak üveges tekintettel nézett vissza az a pár néző, aki ott volt, és az sem volt teljesen világos számukra, hogy mi az a fenntarthatóság. De onnantól kezdve nagyon sokat dolgozhattam a gyakorlati megvalósításon is, leginkább a hulladékkezelésen. Több szolgáltatóval beszéltem, felmértem a lehetőségeket, és szereztem egy csomó tapasztalatot. Így alakultak ki a Zöld Színház projekt alapjai. Meg kell említenem Bartsch Katát, aki kezdetektől segítette a munkát ugyanolyan önkéntes alapon, ahogy én belekezdtem. Ő épp a második gyermekével volt otthon, szintén nagyon sok cikket olvasott a környezetvédelemről, és érezte, hogy szeretne valamit tenni, valamit örökül hagyni a következő generációnak. Abban az időben csinálták aktívan a „Holnap is van nap” nevű oldalt, ami ismert emberek környezettudatos vállalásait mutatta be.
És néha véletlen találkozásokon is sok múlt. Kata a játszótéren találkozott egy anyukával, akinek a férje egy nagyvállalatnál volt környezetgazdálkodási szakember. A segítségével kialakult a kapcsolat egy világcéggel, ahonnan sok jó tanácsot kaptam elismert szakemberektől. Bíztattak, hogy merjek elindulni, vegyem fel a kapcsolatot a helyi zöld szervezetekkel. Azt tapasztaltam, hogy ha elindultam valamerre, megnyílt egy kapu. Sokszor fogalmam sem volt róla, hogy mit kell csinálni, csak mentem előre. Ez abból a szempontból nem volt új, hogy világ életemben szinte mindent autodidakta módon tanultam meg. Ez volt az az időszak, amikor minden szabadidőmet erre fordítottam, ha épp nem próbáltam vagy játszottam, Zöld Színházas telefonokat intéztem és e-maileket írtam.
Az évadnyitón felolvasott nyilatkozat után mi volt a következő fontos esemény?
– Megszerveztünk egy sajtónyilvános eseményt, ahol már nem csak a tényről adunk hírt, hogy a Miskolci Nemzeti Színház elkötelezte magát a zöld elvek mellett, hanem a konkrétumokat tártuk volna az érdeklődők elé. Azt terveztük, hogy elmondjuk milyen változtatások történtek, hogy valóban Zöld Színházzá váljunk. De egy pár nappal a meghirdetett sajtótájékoztató előtt az egyik nagy online hírportálon megjelent egy hír, hogy a budapesti Katona József Színház az ország első zöld színháza. Először kétségbeestem, mert ez a lépés gyakorlatilag súlytalanná tette a tervezett sajtótájékoztatónkat Miskolcon, de közben tudtam, hogy számomra nem az a lényeg, hogy ki volt az első, csak az, hogy mindenki érvényes módon tegyen valamit ezen a területen. Fontos volt, hogy emögött legyen valós tudásmegosztás, elérhetőek legyenek a kontaktlisták, az egyes színházakban kialakult know-how vagy módszertan, és egy közös platformon a grafikáktól a szolgáltatókig minden legyen ugyanúgy hozzáférhető az összes Zöld Színháznak és végül ez a helyzet adta az ötletet, hogy egy valós franchise rendszert alakítsunk ki, amiben számonkérhető, hogy ki hogyan teljesíti a feltételeket. A Zöld Színház alapgondolata szerint például minden csatlakozott színház kijelöl egy nagykövetet, akinek az a feladata, hogy láthatóvá tegye ezeket a háttérben zajló változásokat és eredményeket a teátrum életben. Pelsőczy Réka a Katona képviseletében például nagyon sok fórumon mondja és képviseli a Zöld Színházi elveket, egyértelműen mellé állt ennek a kezdeményezésnek és sok emberhez eljutnak a gondolatai. Hogyha már tízből egy emberben, valamit elindít az, hogy egy színház és a benne dolgozók, elkezdtek egy kicsit behatóbban foglalkozni a környezetre tett hatásukkal, akkor már elértünk valamit.
Ebben az időszakban már azt is láttam, hogy hiába vagyok az ötletgazdája ennek a projektnek, nem ismernek eléggé az emberek és média, hogy valóban hatékonyan tudjam kommunikálni a Zöld Színházat. Ezt hivatott a nagyköveti rendszer segíteni, hogy ismert emberek társadalmi szinten rámutassanak a fenntarthatóság fontosságára. De a színházak felé való tárgyalásokban én is hangsúlyosan tudtam képviselni a szemléletváltás fontosságát, hogy miért lényeges, hogy megpróbáljuk fundamentálisan átfordítani a színházi működést. Ahol csak lehet előtérbe helyezni az újrafelhasználást, vagy beemelni a színház szemléletformáló lehetőségeit. Megnézni, hogy hol költünk feleslegesen vagy mik azok a környezetkárosító elemek a működésben, amiket ki lehet váltani fenntarthatóbb és közben olcsóbb megoldásokkal, illetve mik azok a beruházások, amelyek valódi előrelépést hozhatnak. Egy színház esetében az energetika az első. Ha ezen a területen nem történik változás, akkor az összes többi vállalás szinte látványberuházás.
És volt olyan ötlet, ami nem tőled származott, hanem már több mint 20 csatlakozott színháztól érkezett?
– Sok minden nem jutott még el hozzám sajnos, mert kicsit egyoldalú volt a kommunikáció ebben Zöld Színházi csoportban, ám ez javarészt a covidnak is köszönhető. De néha kapok visszajelzéseket, ötletet.
Június 11-én rendeztük a Jurányiban a Zöld Összművészeti Fesztivált, ahol létrejött egy szakmai fórum, ahol azok a színházak, akik csatlakoztak a Zöld Színház projekthez megmutathatták, hogy most hol tartanak azokkal vállalásokkal, amiket a belépéskor egymásnak megfogadtunk. Annak idején megfogalmaztuk a minimum elvárásokat és célokat, és jó volt végre látni, hogy ebből kinek mit sikerült elvégeznie. Végre találkozhattunk és beszélgethettünk a tapasztalatokról, hogy például mivel jár mondjuk egy színházban az energetikai rendszer átalakítása, és mennyivel csökkenti az ökológiai lábnyomát a színháznak, és nem utolsó sorban a költségeit is.
Az, hogy elhagytad a Miskolci Színházat jelent valamit a Zöld Színházi projekt életében? Továbbra is te maradtál a fő szervezője ennek a kezdeményezésnek vagy maradt ott valami, a fészekben, ahonnan indult az egész?
– Miskolcnak közben új zöld nagykövete lett, Seres Ildikó személyében, de én továbbra is viszem ezt az ügyet, ami már nem kötődik egy színházhoz vagy városhoz. Mindezt társadalmi munkában, mert sajnos Magyarországon nincs még az ilyen tevékenységnek hivatalos kerete. Előremutató, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban van egy olyan ember, aki azért kapja a fizetését, hogy a fenntarthatósági szempontok érvényesítését figyelje az egész projektben. Tudtommal nem nagyon van más olyan kulturális vállalkozás vagy program, ahol lenne erre dedikált munkatárs.
Nagyon erős visszajelzés volt a munkánkkal kapcsolatban, amikor tavaly az EMMI pályázatai között a többlettámogatási források területén megjelent egy tematika, melyben kifejezetten a zöld színházi célok megvalósítására lehetett pályázni. A nyertesek között volt olyan is, akiről korábban nem is hallottam, nem tudom hol és milyen színházat, társulatot működtetnek, mert a cégnév alapján nem minden esetben derül ez ki egyértelműen, de tervezem őket megkeresni, hogy csatlakozzanak hivatalosan is a projekthez. Ebből a pályázati forrásból kapott támogatást 7-8 Zöld Színházi tag is, többek között a Katona, a Jurányi, a Stúdió K, a Duda Éva Társulat és a Miskolci Nemzeti is, akikkel mind egyeztettem arról, hogy milyen programokat, fejlesztéseket terveznek.
Miután eljöttél a miskolci társulattól egy környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetnél vállaltál feladatot, így ma már egyértelműen erről szólnak a hétköznapjaid is. Magánemberként, a saját környezetedben hogyan valósítod meg azt, amiről a munkád során rendszerint nagyban gondolkozol?
– Nagyon sokat olvasok ezekről a rendszerekről, és emiatt nehéz pozitívnak lenni. Mindenképpen változtatni akarok, akkor is, ha közben tudom, hogy a nagy egészben ez talán csak egy csöppet számít. Számomra a klímaszorongásra ez volt a megoldás, hogy átfordítottam cselekvésbe. Ahogy elkezdtem, úgy tanultam napról-napra ezt a dolgot. Mindent, amiről olvastam, megpróbáltam beépíteni a hétköznapjaimba. A hulladékkezelést, a komposztálást. A karanténidőszak elején szereztem egy komposztládát és becsöngettem a szomszédokhoz a társasházban, hogy kitenném a közös kertbe, közös használatra. Megengedték, de sajnos csak mi használjuk az egész házból. Az elmúlt öt év alatt csak egyszer repültem, pedig tavaly tizenhárom országban jártam a munkám miatt. Flexiteriánus lettem, amikor csak lehet megpróbálok kevesebb húst enni, minimalizálni a felesleges költéseimet, piacra járok. Eladtam az autómat és ritka kivétellel a közösségi közlekedést vagy a sharing szolgáltatásokat használom.
Mi volt az, amin a legnehezebben változtattál?
– Nagyon sok ruhát vásároltam korábban. Nehéz volt a fast fashion-ről átszokni a turkálókra. Sokáig nem szerettem a second handet, egyszerűen azért, mert valahogy nem volt szerencsém, és zavart, hogy piszkos ruhák között kellett keresgélni. De ez a terület is sokat fejlődött, és ma már sok turkáló ugyanúgy néz ki, mint egy sima ruhaüzlet. Az utóbbi években a cipőket leszámítva, új dolgokat nem vásároltam, szinte a teljes ruhatáram second-hand. Amiatt, hogy nap mint nap ebben dolgozom, van rálátásom arra, hogy mi az, ami valójában értékes lépés egyénként, ezért amit lehet, azt igyekszem átvinni a hétköznapjaimba.
Mi lenne a legfontosabb, amit szerinted át kellene adni most a felnövekvő nemzedéknek?
– Van egy ilyen programunk itt a munkahelyemen, aminek keretében iskolákba járunk, és órákat tartunk diákoknak. Közhelynek tűnő gondolat, de a leglényegesebb, hogy egyek vagyunk a természettel, a technológia ide vagy oda, a mai napig teljes mértékben függünk tőle. A környezet védelme egyenlő az emberiség vagy a kultúra vívmányainak védelmével. Amíg ezt nem értjük meg, addig nem lesz változás.
Szerző: Gáspár Anna