Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Ha megteheted, segíts! – Upor László üzenete

    2020. április 7., kedd 07:08

    Ha teheted, támogasd a Független Előadóművészeti Szövetség kezdeményezésére létrejött Segélyalap működését! Hogy senkinek ne kelljen otthagynia a pályát, a színházat.

    „Mint minden éles helyzetben, kétféle ember létezik: az egyik, akinek szüksége van a segítségre, a másik, aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy segíteni tud. Aki a második csoportba tartozik, segítsen az elsőnek. Beszéljünk a színházról… Peter Brook szerint, elég ha egy ember átmegy az üres téren és valaki más figyeli, az már színház – ez nagyon szép gondolat, de a színház általában sok ember együttműködésén alapszik. Kell hozzá a néző, a dramaturg, az író, a rendező, a fordító, a színész, a színpadi munkás, a kellékes, a súgó, az ügyelő és így tovább. Ők együttműködnek azért, hogy a színház létrejöjjön és eljusson a nézőhöz. Ebben a pillanatban, ennél magányosabbak a színházi emberek és sokan bajban vannak” – hívja fel a figyelmet Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetője, aki arra biztat, hogy aki megteheti, támogassa a Független Előadóművészeti Szövetség kezdeményezésére létrejött Segélyalap működését!

    Alkotókat és az előadó-művészeti terület háttérszakmáiban dolgozókat támogató FESZ április 1-én indította el a Segélyalapot azal a céllal, hogy jövedelempótló gyorssegélyt nyújtsanak színházi és táncművészeti alkotók, színházi művészeti, műszaki és adminisztratív dolgozók részére.

    A Segélyalap nem támogatja a színészeket, táncosokat és zenészeket, számukra a Színházi Szolidaritási Alap forrásai nyitottak. A www.feszsegelyalap.org weboldalon további tájékoztatást találnak azon szakmák képviselői is, akik nem nyújthatnak be támogatási kérelmet a FESZ alapjához.

    Az igényléseket mindig adott hónap 1 és 5-e között lehet majd benyújtani, melyeket havonta értékel a kuratórium által felállított szempontrendszer. A felosztás módjáról részletes információkat közöl a Segélyalap honlapja. A kérelmezők akár minden hónapban újra igényelhetnek támogatást. Az egy háztartásban élők csak egy kérelmet nyújthatnak be, tehát az alap egy művészházaspár esetében csak az egyik felet tudja támogatni.

    A FESZ Segélyalapja várja az adományokat az adjukossze.hu oldalon, illetve közvetlen banki átutalással lehet:

    https://adjukossze.hu/kampany/tamogassuk-az-eloado-muveszeti-teruleten-dolgozokat-1896

    Az adományokat közvetlenül az alábbi bankszámlaszámra is lehet utalni:

    Független Előadó-művészeti Szövetség

    16200106-11660206

    A közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy “segélyalap”.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram