KulisszaVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy VeraMácsai Pál
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 25., hétfő

    Ha péntek, akkor Ülj mellém! – Interjú Fodor Annamáriával

    2020. április 3., péntek 09:45

    Ha péntek, akkor Ülj mellém! Egy izgalmas beszélgetés-sorozat a művészek és sportolók között Fodor Annamária és Molnár Andrea vezetésével.

    Este 7-kor a műsor youtube csatornájára kattintva megtudhatjuk, mit gondol Udvaros Dorottya a tehetség kibontakoztatásáról, hogyan látja saját lehetőségeit Miklós Edit alpesi síző olimpikon, és Bercsényi Péter színművész, egyetemi tanár. Az előkészületekről és a folytatásról kérdeztük az ötletgazda Fodor Annamáriát.

    Hogyan alakult ki egy asztaltársaság? Milyen szempontok alapján hívtátok meg a művészeket és sportolókat a műsorba, esetleg van-e bennük mindig valami közös?

    Igen, a közös pont mindig a program volt, amin részt vettünk, de volt, hogy fordítva kapcsolódtunk, és először találtuk ki a sport és művészetek világából a vendégeket, aztán jött hozzá az esemény. Így is, úgy is nagyon izgalmas találkozások születtek! Aztán pedig mindig őrületes egyeztetés következett, hogy egy-egy adást fel tudjunk venni.

    A közös élmény, az előzetes találkozás az egyik kiindulópontja a beszélgetésnek. Honnan jött ez az ötlet, hogy a kultúra fogyasztás is ilyen erősen jelen legyen, és ki találta ki, hogy adott társasággal hova induljatok?

    A program mindig egy ajándék tőlünk a vendégeknek, és egyben a vezérfonala is a műsornak.

    A tehetségek adottak, az ötlet, az ambíció állandó. Az motivált, hogy társadalmilag, kulturálisan is legyen hasznos, amit csinálunk. Rengeteg sportrendezvény és kulturális program van, ahol sokszor csak a saját szakmájukhoz tartozó emberek találkoznak. Ez most egy nyitás is ebből a beszűkültségből. Valamint részemről egy őrületes kíváncsiság.

    Hogyan találkoztatok Ti ketten Andreával? Hogyan formálódott az „Ülj mellém!” ötlete?

    Az Ülj mellém! sport & művészet a tehetségekért programja már két éve működik, a férjemmel találtuk ki, aki sportoló, edző. Vágytunk rá, hogy csatlakoztassuk az embereket, ami sikerült is. Ezalatt a két év alatt sok mindenkinek segítettünk, egy paralimpikonnak a fizetésünkből, egy szuper magyar fejlesztésű handbike készítőnek, vagy egy fiatal jazz énekesnek lehetőség kereséssel, riportokkal.

    Az Ülj mellém! beszélgetés-sorozat a cseresznye a habon, egy szuper kötetlen találkozás és felület, hogy ezek a tehetségek megmutathassák magukat. Sohasem a számok érdekeltek, hanem a cél vezérel és ennek harcosa is maradok, mert ez az „ügy” az, amiért érdemes valamit fejleszteni. Molnár Andi a családunk barátja, kitűnő műsorvezető és táncos.

    Szuperül kiegészítjük egymást.

    Az első adásból kiderül, hogy a beszélgetés nem mostanában készült. Miért vártatok ilyen sokáig azzal, hogy elérhető legyen a műsor?

    Két éve forgattunk először, de igazából nem vártunk, hanem fejlesztettük az ötletünket.

    Mindannyian, akik ezen dolgozunk, sokfelé vagyunk elköteleződve, rengeteg elfoglaltsággal, de ez egy szerelem volt, és azóta is tart. Természetesen izgulunk mert még nem csináltunk ilyet, de rengeteget tanulunk belőle és tervezzük a folytatást. Egy fiatal tehetséges csapat, a Forward Producions és Fodor István volt felelős az adásokért és a trailerekért, amelyeket most minden héten péntek este láthat bárki, aki rákattint a csatornánkra.

    Az első adás épp akkor szakadt félbe, mikor épp azt mondta Udvaros Dorottya, hogy a felgyorsult világunkban a tehetségeknek is gyorsabban kell beérni, és nincs idejük hibázni sem. Nem lehet lassan kibontakozni, hanem azonnal kell hozni az eredményt. Te ezt tapasztaltad a saját pályád során? 

    Az, hogy versenylovak vagyunk, az már a főiskolán kiderült, és megedzett. Sok helyen dolgoztam azóta, mindenhol így van, ami kicsi ijesztő is. Holott sportoltam régen, a verseny soha nem érdekelt. A tehetség, az igen! Kiszimatolom a szunnyadó tehetséget, és a már ragyogóért pedig rajongok. A saját tehetségem kibontása hosszú folyamat, ahogy tapasztalom, de van pár ember, akivel sikerült bízni egymásban és velük szárnyalni tudok. Hálás vagyok ezért, mert ez ritka élmény.

    A színház rohanó világában való sok edződés után megéled a lelassulást, ha már így kényszerít rá a sors? 

    Most teljesen rendben vagyok a lelassult kényszerpihenővel. Élvezem. Töltődöm. Próbálom értékesen tölteni a napokat. A korlátozás megijeszt és vannak mélypontok, de próbálom békével megélni.

    Az „Ülj mellém!” adásait péntekenként este 7-től láthatják a nézők a műsor youtube csatornáján. Kiket láthatunk majd a következő adásokban? Te kit vársz a legjobban?

    Április 3-án jön az első adás második felvonása Udvaros Dorottyával, Miklós Edittel és Bercsényi Péterrel. A következő hetekben vendégünk lesz mások mellett Schell Judit, Finta Gábor, Oláh Andrea és Miklósa Erika is. De tervezünk kilépni ebből a formából és szóló beszélgetést is felvenni például Douchev-Janic Natasával. Rengeteg művésszel és sportolóval tudnánk közös kulturális programot szervezni és izgalmasat beszélgetni egy kávé mellett! Remélem újra eljön ez az idő is. Várom! Sok ismeretlen tehetség megérdemelné a megmutatkozást és a kapcsolódást. Mi rajta vagyunk!

    Katt a feliratkozáshoz.

    Facebook: https://www.facebook.com/uljmellemsportsarts/
    Instagram: https://www.instagram.com/ulj_mellem/

    - Színházi pillanatok az Instagramon -