Már látható Karsai Dániel-Szenteczki Zita-Bíró Bence: Egy tökéletes nap c. darabját Szenteczki Zita rendezésében a 6színben. Az előadás két szereplőjével, Gyabronka Józseffel és Nagy Márkkal beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló kiszolgáltatottságról, szabadságvesztésről, Karsai Dániel remény-kapaszkodójáról, a kirakatban játszódó haláltusa értelméről, a gondolkodás árnyaltságáról, egy sokszor ismételt téma új megvilágításairól és a provokálás mással nem helyettesíthető hasznáról…

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A kiszolgáltatottságról mi jut először az eszetekbe?

Márk: Az időbeosztásomnak való kiszolgáltatottság, pedig néha milyen görcsösen igyekszem ragaszkodni hozzá. Vagy a telefonomnak való kiszolgáltatottságom. Egyre gyakrabban gondolok arra is,  mennyire kifogytak azok az időszakok az életemből, mikor azt tehetek, amit szeretnék.

József:

– és ezt a megfosztást bármi okozhatja. Megfoszthat ettől a szellemi vagy a testi fogyatékosságom, megfoszthat ettől az is, ha valaki más rendelkezik az időmmel, az életemmel.

Az Egy tökéletes napban hogyan, hányféle arccal jelenik meg ez a szabadságvesztés?

József: Az előadás különböző jeleneteiben ennek a szabadságvesztésnek a stációi jelennek meg, ahogy maga a szabadságvesztésről való gondolkodás is egészen változatosan benne van. Itt most a stációk nem azt jelentik, hogy Dani egyre rosszabbul fog majd beszélni vagy járni, ám a romlás valamilyen módon mindenképp érzékelhető lesz.

Márk: Én Dániel öccsét játszom, és még ebben a játékban is elég szembeötlő, hogyan változik, alakul át az együtt töltött idő, azok a közös programok, melyeket együtt csinálnak. Érezhető, hogy ez a betegség hogyan írja át ezeket az együtt töltött időket.

József: Egyfelől az orvost alakítom, aki először közli Dániellel a betegségét, másrészt játszom egy politikust és egy jezsuita papot, aki e  haldoklás és a hozzá kötődő életvégi döntés  vallási és etikai oldalairól beszél.

Mit jelent számotokra erről az igen összetett problémáról a színpadon beszélni?

Márk:

Többnyire bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy minek milyen társadalmi következményei lehetnek, főleg ha csupán egy színházi előadásról van szó. Abban azonban biztos vagyok, hogy van igény arra, hogy erről az időről időre előkerülő témáról beszéljünk, függetlenül attól, hogy jogi értelemben mennyire történik a téren előrelépés.

József: Kertész Imre Sortalanságából Köves Gyuri életén keresztül megismerjük, hogy abban az iszonyatos pokolban hogyan lehet élni és örülni bizonyos dolgoknak – hogy mi nyújt neki reményt abban a reménytelen borzalomban. Dani életében is egyetlen jó dolog van – azon túl, hogy jól fekszik, vagy jó-e az étvágya -, a remény: hátha sok ezer embernek Magyarországon meg tudná oldani az életvégi döntéshez kapcsolódó problémáját. Az ő reménytelen élete, ami orvosilag kettőtől öt évig terjedhet, ebbe a reménybe kapaszkodik.

Miért fontos szerintetek alkotóként erről a problémakörről beszélni?

Márk: A darab kapcsán azért, mert nagyon összetetten, komplexen igyekszik megmutatni egy sorsot, egy embert, aki egy klasszikus sorstragédiának lesz részese, annak minden velejárójával. Így aztán igazán közel lehet kerülni ehhez a történethez, azonosulni lehet ezzel az emberrel.

József:

Ebben az előadásban két olyan szerepet formálok meg, amely szereplők egyikének gondolkodásmódja sem tükrözi az enyémet. Mégis hatással voltak rám: sokkal árnyaltabb lett a véleményem, és nagyon is megértem, elfogadom azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek mentén ők beszélnek és érvelnek.

Szerintetek  egy ilyen roppant személyes élethelyzet miért nem válik mégsem kirakatba kitett, „perverz” élettörténetté? 

Márk: Az alkotók jó ízlése okán, amely Józsefnek is megadatott, így meg vagyunk mentve.

József: Jelenetről jelenetre egymást is nézzük, és ha valami hazugságot érzünk, színházi hazugságot vagy szentimentalizmust, amelyektől menekülünk mindannyian, abban a pillanatban jelzünk, kimondjuk, így állandóan kontrollálni tudjuk a hatást.

Márk: Az elképzelhető, hogy valaki prekoncepcióból azt érezheti, hogy „perverz”, kirakatba kitettségről van szó, de valójában ennek nem áll fenn a veszélye.

Jó értelemben minek van, lehet meg a veszélye az Egy tökéletes nap kapcsán?

Márk: Ami általában az ilyen helyzetekben fennáll: az a sok-sok dolog, amelyet részleteiben és összetettségében mondani szeretnénk, hogy gondolatébresztő legyen.

József: A nagy veszély inkább az lehet, hogy ismételjük magunkat, olyan dolgokról beszélünk, amelyeket a híradásokból már ismerünk.

Nyilvánvaló, hogy nagyon sokan azok közül, akik eljönnek erre az előadásra, már kissé túl tájékoztatottak a sajtóból, így megvan annak a veszélye, hogy unalmasak leszünk számukra. Ám ha tudunk újat mutatni és mondani, új gondolatokat ébreszteni, új állásfoglalásokra tudjuk késztetni őket ebben a témában, akkor talán jó úton vagyunk.

Mennyiben dokumentumszínház az Egy tökéletes nap?

József: Azt hiszem, hogy a dokumentumszínházhoz képest ez inkább klasszikus értelemben vett előadás lesz.

Márk: Van az előadásban, ami konkrétan Danitól származik és van, ami fikció. Azt mondanám, hogy Dani történetéből született egy külön anyag.

József: Az ő személyes érzéseiből, gondolataiból született egy fiktíven írt, rendezett előadás.

Ám azt gondolom, az Egy tökéletes nap, ha másban nem is, de abban egy az egyben azonos Dániellel, hogy maga is provokál majd, nem?

József: Ha valamiben, akkor a gondolkodás provokálásában szeretnénk felsorakozni Danihoz, azt hiszem. El tudja-e mozdítani a nézőjét ez az előadás az egy kicsit árnyaltabb gondolkodás felé? – ez a lényeges, azt gondolom.

Márk:

…és talán pont az árnyaltság az, ami a legkevésbé szokott menni…

Márk: Remélem mégis lesz arra igény, hogy egy színházi előadás keretein beül, emelkedett, talán kissé költői formák között mélyebben megismerhessünk egy ilyen kiszolgáltatott életet.

József: Az árnyaltság hosszú távon kifejezetten jót tesz az embernek a gondolkodásban is.