Hajdu Tibor Salgótarjánból szerződik a Győri Nemzeti Színházhoz. Ennek kapcsán kérdezte az NLC.hu. Lapszemle.
“A korábbi szerepeimet megtartottam, de két év után a salgótarjáni társulatból átigazoltam Győrbe. Most ugyan Budapest a bázisom, innen ingázok vidékre, de a közeljövőben ez változni fog. Győrben négy bemutatóm lesz, szóval logikusabb lenne oda költözni, viszont szerencsére a szinkronszakma is sok feladatot ad, ezért egyelőre alternatívákat keresek a további kétlaki életre” – mesélte Hajdu Tibor.
A kérdésre, miért pont Győrbe szerződött, elárulta:
“A társulat igazgatója az unokabátyám, Bakos-Kiss Gábor. Sokat köszönhetek neki. Nem csak emberi értelemben, hanem a szakmai tanácsai miatt. Ő az, akinek adok a véleményére, mert tisztán és egyenesen kimondja, amit gondol. Elmondta, hogy szüksége van egy olyan színészre, akinek „háta” van, azaz sok mindent rá lehet pakolni, én pedig ilyen típusú színész vagyok, szeretek dolgozni. Ez a teherbírási képesség amolyan Zsótér-örökség, (Zsótér Sándor, színművész – a szerk.), ő volt az osztályfőnököm. Amit Gábor igazgatóként képvisel, az nagyon praktikus és kompakt. Számos közösségkovácsoló ötlete van, ezeket mind meg is valósítja. Egy erős társulat van jelen Győrben, a hely is alkalmas arra, hogy olyan színházi profil alakuljon ki, amelynek kínálatban mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő előadást. Ennek első példája A végítélet napja, Zakariás Zalán rendezésében, aminek központi témája a társadalom és önmagunk felelősségre vonása. Ez a fajta hozzáállás a színházcsináláshoz könnyen mondatott velem igent!”
Hajdu Tibor arról is beszélt, meglátása szerint a színészet az egyik legmagányosabb szakma a földön, mert rajta kívül senki nem akarja igazán a pályája sikereit: “Hatalmas és picike ez a szakma egyszerre.”
A márciusi ifjakról szóló Most vagy soha! című filmben Vidats Jánost alakítja. Erről is mesélt:
“Nagyon erős színészgárda jött össze, és szerencsére nagyon sok fiatal lesz benne, köztük olyanok is, akik vidéki színházakban játszanak, aminek örülök! (…) Nagyon bírom ezt a kort, élvezem a forgatást. Olyan igényesen, szépen szabott, elképesztően válogatott jelmezarzenálunk van, már ezért is megéri szerepelni a filmben! A kor ruhái valahogy adnak az embernek egyfajta tartást. (…) Gondolj bele, összeengedsz tizenkét fiatal srácot, akik közel egy időben szocializálódtak, tehát ugyanazt jelenti nekünk például az internet megjelenése, de a poénkodáson túl, mint értelmiségi fiatalok – akár a márciusi ifjak – sokat beszélgetünk geopolitikai, napi aktuálpolitikai, kulturális dolgokról is. Vannak persze véleményütköztetések, és elég komoly viták szoktak kialakulni, hiszen teljesen más családi háttérrel és színházi nevelésekből (Vidnyánszky, Marton, Gálffi, Zsótér) érkeztünk, de a jókedv mindig töretlen. Baromi érdekes azt látni, ki mit hozott színházi ízlésben, gondolkodásban, megvalósításban – akár a film kapcsán is. A Most vagy soha! közelebb hozott minket, mármint embert az emberhez.”