Hajduk Károly nemrég ismét a filmvásznon tűnt fel, méghozzá Tóth Barnabás Mesterjátszma című alkotásában – amiért a napokban a magyar filmkritikus szakma a legjobb férfi főszereplőnek járó díjjal ismerte el – de ismerhetjük többek között a Martfűi rémből, vagy a szintén nagysikerű Akik maradtak című filmből. Hajduk jelenleg az Örkény István Színház társulatának tagja, hamarosan láthatjuk a Bűn és bűnhődésben; Dosztojevszkij történetében Luzsint alakítja.
Arról szólva, miért hagyta ott a Vígszínházat 2019-ben, kifejtette:
“Mert nem azt a fajta színházcsinálást tapasztaltam, ami engem akkor – és egyébként a mai napig – érdekelt. Hiszek abban, hogy a színház jelen idejű műfaj, s olyan témákkal kell foglalkozzon, ami a társadalom minél nagyobb szeletét foglalkoztatja. Ez lehet magánjellegű probléma, mint a gyerekvállalás, de lehetnek társadalmi kérdések, és még sok minden más. Fontos, hogy a színész számára ne csupán egy szerep legyen a sok közül az aktuális, hanem valami, ami valóban foglalkoztatja, érdekli. Legyen a közös ügyünk, ami közös gondolkodást szül a közönséggel, egymással.”
Az Örkény Színház kapcsán pedig hozzátette:
“Most valami idealisztikus dolgot fogok mondani, mert hiszen még csak a második próbafolyamatomat kezdtem meg itt, de hamar kiderült számomra, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk. Egy remek színházi közegben vagyok, ahol izgalmas dolgok történnek.”
Rengeteg filmben játszott eddigi pályáján, s rendkívül nagysikerű alkotásokban. Arról is faggatták, hogy meg tudta-e élni valamennyi sikerét:
“Érdekes kérdés. Az emberek alapvetően nem igazán néznek magyar filmeket, a moziba járási hajlandóság sem túl nagy. (…) Nagyon erős és hangos a bulvár. Emiatt felemásan élem meg a sikert. Nem panaszkodni szeretnék, nincs rá okom, igyekszem tényszerűen fogalmazni: örülök, hogy szakmailag sokat elértek ezek a filmek, annak is, hogy akik látták őket, azoknak többnyire tetszettek, de jelenleg a celebvetélkedős műsorok nagyobbat szólnak hazánkban bárminél, és bevallom, örülnék neki, ha sokkal többen néznének magyar filmeket, többet járnának az emberek színházba, és egyáltalán fontosabb lenne a kultúra.”
Azt is elárulta, ahogy az élet megy, jönnek az újabb és újabb feladatok, a tudatalattiban azért ott marad annak az élménye, ha valami nem sikerült jól: “Sokkal tovább dolgozik bennem az ilyen, mint a jobban sikerült munkák. Nyilván az egyes előadások után gyakran átpörgetem vagy együtt átbeszéljük, mi volt és mi nem volt aznap este, mitől mehetett jobban, rosszabbul. Egyébként a nyár az az időszak, amikor igyekszem kevesebbet foglalkozni színházzal, ilyenkor minden leülepedik bennem, és kész leszek feldolgozni az évadban történteket. Tanulom, hogy ne vállaljam túl magam, még nem megy, de próbálom egyre jobban meghúzni a saját magam határait.”
