gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Hajrá a függetlenekért! – Jótékonysági estet szervez a FESZ Segélyalap

    2021. január 19., kedd 12:19

    A szakma és a közönség összefogásával a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) Segélyalapja a második hullámban több mint száz embernek segíthet, akiknek a november óta elmaradt előadások miatt kiesett több havi bevételük.

    A Segélyalap év eleji kampányát 10 napon át 19 nagykövet segíti, és még hátra van a zárórendezvény, amellyel terveik szerint “megkoronázzák” az eddigi gyűjtést. Az adománygyűjtő estet a magyar kultúra napján rendezik meg, az estet Göttinger Pál és Grisnik Petra vezeti.

    A novemberi bezárás óta munka nélkül maradt kollégák védőháló nélkül várják a kényszerszünet végét. A tavalyi évben összesen 244 kollégának segítettek, 33 igénylőt támogattak decemberben. A januárban gyűjtött adományoknak köszönhetően most akár 120 támogatott is segíthetnek, Rihay-Kovács Zita, a FESZ ügyvezető-titkára szerint.

    A szemünk előtt írják a magyarországi független színházak történetét a FESZ nagykövetei, akik közösségi kampányukkal az első héten 3 millió forinttal bővítették a Segélyalap támogatási keretét. Az elmúlt évtizedek produkcióiból személyes emlékeket, archív felvételeket vagy éppen a színházi működést tematizáló videókat osztanak meg saját oldalaikon és rendhagyó módon nemcsak az előadók, hanem az egyébként láthatatlan „műszak” is megszólal a posztokban.

    A nagykövetek a kampány második hetében még négy napig gyűjtenek rendületlenül és toboroznak a záró jótékonysági estre. Az adománygyűjtéshez csatlakozó 19 nagykövet listája elérhető a Segélyalap oldalán: https://www.feszsegelyalap.org/adomanygyujtes

    A január 22-i esemény programjában közreműködik a Duda Éva Társulat, a Grotesque Gymnastics, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, és láthatják a Soharóza kórus produkcióját is. Köszöntőt mond Szalai Kriszta.

    Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött: https://www.crowdcast.io/e/jtkonysgi-est-a-magyar

    A kormány a tiltó intézkedés hatályát a legutóbb 2021. február 1-ig hosszabbította meg, de nagy a bizonytalanság az újranyitással kapcsolatban.

    Minden bezárás után lassú az újraindítás, ezért lesz szükség a Segélyalap működtetésére akkor is, ha vége a kényszerszünetnek. Ezzel a gyűjtéssel megalapozhatják a hosszú távú működést, amely pótol egy jelenleg hiányzó, függetleneket támogató állami forrást.

    További részletek és az aktuális program a Segélyalap honlapján olvasható: www.feszsegelyalap.org

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram