“Hajtsák végre a változtatásokat az SZFE-n” – Közleményt írt a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete

Az egyetemfoglalóknak üzent a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete.

„A nemzeti értékek mellett elkötelezett Nemzeti Filmkészítők Egyesülete kiáll a Vidnyánszky Attila vezetésével megalakult kuratórium törekvései mellett, elismerve és támogatva a Színház- és Filmművészeti Egyetemet érintő változások szükségességét és az oktatási és szerkezeti reform időszerűségét a színművész és filmes szakképzésben” – írja pénteken kiadott közleményében az NFE.

Az egyesület egyúttal felhívja a figyelmét „a közpénzből működő egyetem változásokat elfogadni nem kívánó, a meghatározó körök jelenlegi ideológiai monopóliumához farizeus autonómiaféltésbe csomagolt eszközökkel, görcsösen ragaszkodó, önkényes és jogellenes akciókban részt vevő oktatóknak és a hozzájuk csapódott hallgatóknak, hogy a nemzeti kulturális örökségünk megbecsülése, őrzése, ápolása és színvonalas megjelenítése a magyar művészek morális, szakmai és alkotmányos kötelessége.”  

A Nemzeti Filmkészítők Egyesülete sürgeti és támogatja, hogy mielőbb hajtsák végre a törvényi szinten előírt változtatásokat, továbbá üdvözölnénk, ha a felek elmozdulnának a helyzet megnyugtató, és a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó rendezésének irányába.

Szerintük a mostani “lázadók” által elvileg fontosnak tartott nyitott szemlélethez tartozik a nemzeti hagyományaink kereteibe illeszkedő művészi megnyilatkozások elfogadása, ápolása, megjelenítése is.

A Nemzeti Filmkészítők Egyesületről az interneten keresve főként azt tudhatjuk meg, hogy kiálltak a Vidnyánszky Attila-féle kuratórium mellett, erről szól ugyanis a nevükhöz kapcsolódó legtöbb hír. Az egyesületet 2019 januárjában alapították – közölte a Szilaj Csikó portál – tagjai között ott van Deák-Sárosi László filmrendező, mint elnökségi tag, a szervezetet pedig jelenleg a szintén filmrendező Puszt Tibor vezeti. Az egyesület bejegyzését Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd kérte, aki mint a radikális jobboldallal rokonszenvező Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja vált ismertté. 

Forrás: Népszava