„Én nem hiszem, hogy amit most a hallgatók tesznek a színművészetin, az politika lenne. Pont ez benne a szép, ez benne a gyönyörű. Az nem politika…” – fejtette ki Halász Judit a Hírklikknek adott interjújában.
„Ők egyszerűen szeretnék elérni azt, hogy tanulhassanak és alkothassanak. És azzal akarnak tárgyalni, akit képesnek tekintenek helyzetük megoldására, és nem azzal, akivel képtelenek lennének szót érteni, mert másról beszélnének, mint amiről kellene. Ismétlem: ez nem politika, ez maga a szakma” – mondta az SZFE-n zajló tiltakozásról Halász Judit a Hírklikk nagyinterjújában.
Azt is hozzátette: „Azon egy pillanatig sem kellett gondolkodnom, hogy az SZFE mellett állok. Ez természetes volt. Ha nem is értek mindig mindenben velük egyet, akkor is a fiataloknak van igazuk. Méghozzá több okból. Ők hozzák az új szellemet, az új eszméket, az új tehetségeket; egyszerűen övék a jövő.”
A Kossuth-díjas színművész szerint nem meglepő, ha az egyetemet felügyelő kuratórium újonnan kinevezett tagjai nem tudják pontosan, minek, mi az értéke:
Én is zavarba jönnék, ha bevennének egy olyan cég kuratóriumába, amely olajügyekkel foglalkozik. Nem ismerném a dolgok értéke közötti különbséget, mint ahogy a két kedves kurátor sem ismerheti, hogy mi a szakmai különbség X és Y operatőr (rendező, színész…) szakmai megítélésében. Meg arról, hogy hány potenciális, jövőbeli Oscar-díjas van benn a Vas utcában, hány leendő Kossuth-díjas zárta most be oda magát, és hány nagyszerű ember, színész, rendező. Nem tudjuk, hogy hány zseni ül ott most bent. Honnan tudnánk?
A járvány okozta nehézségekről is beszélt a Vígszínház művésze. A bizonytalanságról szólva azt mondta:
„Egyik napról a másikra élünk, nem tudjuk másnap lesz-e előadás a színházban, félbeszakadnak a próbák, amelyeket amúgy is maszkban kell csinálni. Lehetetlen helyzet! Nem tudjuk megtarthatjuk-e a hétvégi koncertjeinket, a közönség pedig nem tudja, merjen-e színházba menni. Az ember nem tud lépni, mert nem tudja, mi lesz holnap, és hogy egyáltalán lesz-e holnap?”
A művészetről és pályájáról így összegzett: „Nincs titok. Egyszerűen az a fontos, hogy az embert érdekelje az, amit csinál. Nekem egy „titkom” van, amit megtanultam Várkonyi Zoltántól: jelen kell lenni a színpadon. Úgy emlékszem, Peter Brook írta: van olyan színész, aki bemegy a színpadra, némán, csak megáll, és mégis képes magára vonni a figyelmet. Ugyanakkor egy másik színésznek ez nem sikerül. És ez a kicsi különbség a lényeg. Várkonyi ezt úgy fogalmazta, hogy a színpadi jelenlét a színész legfontosabb tulajdonsága.”