Halász Judit Dosztojevszkijről, a háborúról, Szabó Istvánról és a „nyugatiak drogjáról” kérdezte a Magyar Hang. A színész-énekesnővel arról is beszélgettek, mit tanult a gyerekektől, és mit gondol a társadalmat jellemző politikai megosztottságról.

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.

Arról szólva, hogy a háború következtében egyes helyeken Tolsztojt és Dosztojevszkijt is leveszik a könyvespolcokról, Halász Judit úgy fogalmazott: „Nem tudom, miért kell a ma már klasszikus irodalmat belerángatni a történetbe. Hallottam én is, hogy ukrán iskolákban nem is lehet már őket tanítani. Én úgy gondolom, ez butaság, nem ez erősíti az ellenállást.”

Pályája első felében egyértelműen színésznőként tekintettek rá, aztán már gyerekdalok énekesnőjeként is. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Rengeteget tanultam a koncertekből. A legfontosabb nekem, hogy be tudjam vonni őket. Ami nem mindig könnyű. Ha bejön a gyerek négy-öt évesen a Vígszínházba, elámul ott az aranyaktól, stukkóktól, a bársonyfüggönyöktől. Én magam is elámultam, amikor először voltam „igazi” színházban, persze az a háború után, a romos városban volt. Hirtelen olyan jók lesznek akkor a gyerekek. Ami nekem már kevésbé jó. A színházi előadásban is az a jó, ha bekiabálnak: „ne menj oda!” Amikor részt vesznek!”

Halász Juditot arról is faggatták, hogyan viseli a politikai megosztottságot:
„Rosszul. Mindig a római mondás jut eszembe: Oszd meg és uralkodj. (…) A legjobban az bosszant, hogy a mi szakmánk soha nem volt megosztott. Együtt kellett a színpadon lennünk, és olyan jelenetekben együttműködni, amelyek nem igazán lehetségesek, ha ellenségesek vagyunk egymással. Az előadást egyfelé kellene vinnünk, és nagyon rossz, ha erre nem vagyunk képesek. A megosztottság efelé löki az embereket. Nagyon sajnálom, mert iszonyú tehetséges emberekről van szó, oldalaktól függetlenül. A hatalom soha nem tesz jót, pláne a mi szakmánkban nem.”

Annak kapcsán, hogy még törött lábbal is fellép, kifejtette:
„Egy dolog forog mindig a fejemben. Négy-öt éves gyereknek azt mondani, hogy szegény Jutka néni most nem tud jönni, az számára hatalmas csalódás. Ahová képes vagyok így odamenni, inkább elmegyek, és lehet, hogy dupla energiával, de mégis megpróbálok nem csalódást okozni nekik. Inkább elmondom: gondolkoztam, menjek-e vagy maradjak otthon, de végül úgy döntöttem, inkább találkozzunk és énekeljünk együtt. (…) Amíg az ember mozgásban van, addig megy. Jó, most nehezebben haladok. Van egy elméletem: az öregség akkor kezdődik, amikor az ember elveszti a kíváncsiságát a szakmája, az emberek, a világ iránt. Amíg a kíváncsiságom tart, addig szeretnék dolgozni.

A felvetésre, miszerint Békés Itala szokta ezt mondani, aki dolgozik még 95 évesen is, úgy nyilatkozott:
„Vele nem dolgoztam, de testvérével, a fiatalon elhunyt Ritával igen. Remek színésznő volt, remek ember. Ő is vígszínházas. Mindig csodáltam az intelligenciáját. Igaz, az Úttörőszínházban láttam Italát, amikor kislány voltam. Megnyertem már sok szavalóversenyt, én voltam az iskola versmondója. De eszembe nem jutott, hogy az egy foglalkozás, színésznek lenni. És akkor egyszer csak a barátnőm azt mondta: de jó volt Nemecsekként ez a Békés Itala! Kérdeztem, hogy az meg kicsoda? Mire ő, hogy „hát a színésznő, aki játszotta, te hülye”. Én meg: színésznő, hogyhogy? Majd gyorsan arra jutottam, hogy hű, de jó, akkor színész leszek én is. Így kezdődött az egész, tulajdonképpen tehát Békés Italának köszönhetően!”

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.

Magyar Hang 2022.10.07 – 24,25. oldal