Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Hamarosan indul A műsor – Színészbeszélgetések a sepsiszentgyörgyi színházból

    2021. január 16., szombat 07:01

    Elkészült A műsor nevű színházi beszélgetéssorozat első adása, melyet január 18-án, hétfőn este 7 órától a Tamási Áron Színház nagytermében vetítenek a résztvevő színészek jelenlétében.

    A műsor indításának célja, hogy színház színészeit jobban megismerhesse a közönség, általa pedig olyan produkciót kínáljanak a színház iránt érdeklődőknek, mely igyekszik tökéletesen alkalmazkodni azokhoz a feltételekhez, melyek a jelenlegi vírushelyzetben meghatározzák a kultúrafogyasztást.

    Miután a kulturális intézmények országszerte arra kényszerültek, hogy csak a virtuális térben tartsák a kapcsolatot közönségükkel, rendkívül áldatlan állapotba kerültek a színházak. Mert miközben egy könyvbemutató, kiállításmegnyitó, ismeretterjesztő előadás a világhálón követve is hasonló élményeket kínált a nézőknek, mintha személyesen jelen lennének az eseményen, egy színházi előadás akár több kamerával való rögzítése sem tudta visszaadni ugyanazt az élményt, amit a színházban élőben megtapasztalhat a közönség. Hisz a színház a jelenlét művészete. 

    A műsor tehát elsősorban abból az igényből született, hogy kimondottan az utóbbi hónapok vírushelyzetére adaptálják a színházat, kamera előtt próbáljanak  meg valami olyan élő színházi produktumot létrehozni, mely természetesen nem kelhet versenyre a filmmel, de a maga nemében egyedi, hiteles, és megpróbál minél több olyan jellegű érzelmet közvetíteni, mely általában jellemzi a színházat.

    Minden színházi előadás középpontjában a színész áll, és a jó színház egyik alapfeltétele a személyesség, elsősorban ez vonzza, ez teszi implikálttá a nézőt egy előadás esetében. Így A műsor is, a személyes jelenlétről szól. A szentgyörgyi színházra nem jellemző, hogy sok információt megoszt színészeiről a világhálón, szeretnék, hogy csupán a minőségi művészettel kapcsolja össze közönségük ezeket az arcokat. Ezért is született meg az ötlet, hogy ők is készíthetnének egy olyan talk-show-szerű produkciót, melyben a magukról is vallhatnának színészeik, de amelyben azért meg tudják tartani vezérelvüket: minden körülmények között a színház nyelvén kommunikálni.

    Minden beszélgetésnek három színészvendége van, és a műsorvezető is színész, aki olyan témákat vet fel, amilyenekről meghívottai eddig még nem vallottak a nyilvánosság előtt. A beszélgetéseknek fontos része a rögtönzés, a talk-show ötlete tehát csupán egy forma, melyet valódi színházi tartalommal töltenek meg a jelenlévők. 

    A műsor így több szempontból a „devised” színházhoz közelít, mely a hagyományostól eltérő, kollektív színházcsinálást jelent, ahol a szerző-rendező-színész hagyományos hierarchiája megtörik, gyakorlatilag csak ötletgazdája van az előadásoknak, a többi a közös munka eredményeképpen alakul ki. Ehhez egy komoly filmes stáb is csatlakozott, mely több kamerával rögzítette ezeket az egyszeri alkalommal történő szösszeneteket, és elkészítette a videósorozatot, melynek első részét január 18-án, hétfőn este vetítik közönség előtt a színház nagytermében.

    A filmeket online is megtekintheti majd a közönség az eventim.ro honlapon.

    A színházban való vetítés után az első beszélgetés január 21-én és 28-án este 7 órától lesz még látható az eventimen, mindkét alkalommal 24 órán keresztül. A színházi vetítéshez a biletmaster.ro honlapon és a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában árusítják a jegyeket, a további online közvetítésekhez az eventim.ro oldalon lehet megvásárolni a megtekintéshez szükséges linket. A műsor jegyeinek ára 15 lej.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram