Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 12., vasárnap
    banner_bigBanner4

    Hamarosan mozikba kerül a Velencében bemutatott Árni – Itt az előzetes

    2023. december 13., szerda 11:01

    A Cirko Film február 8-án mutatja be az Árni című magyar filmet, Vermes Dorka első nagyjátékfilmjét, amely Tarr Béla kreatív produceri közreműködésével készült. Már elérhető a film plakátja és előzetese.

    A madáralkatú Árni egy vidéken turnézó, szakadt vándorcirkusz mindeneseként dolgozik. A társulatot egy család alkotja, ahol Árni az egyetlen kívülálló. A fiú szerzetesi egyszerűséggel éli a napjait: gondozza a cirkuszi állatokat, és elvégzi a család által rábízott feladatokat. A cirkuszba egy nap új piton érkezik. Az állat felkelti Árni kíváncsiságát, és ahogy elkezdi megszelídíteni, a folyamat egyre erősebb hatással lesz rá.

    Az Árnit 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában mutatták be, ahol Vermes Dorka rendező részletesen mesélt a Film.hu-nak a Biennale College-al való együttműködésről, valamint a projektben kreatív producerként részt vállaló Tarr Béla kitartó lelkesedéséről. Megtudtuk továbbá, hogy a film címszereplőjét alakító Turi Péternek milyen a kígyókhoz való viszonya, illetve arról is beszélt, hogyan tudott számára is terápiás lenni ez a „mozgó, hideg cső”.

    Rendező: Vermes Dorka
    Forgatókönyvíró:  Vermes Dorka, Dobány Péter, Al-Farman Petra 
    Kreatív producer: Tarr Béla
    Producer: Zachar Balázs 
    Executive producer: Petrányi Viktória, Mundruczó Kornél, Sós Judit, Berkes Júlia, Gyárfás Eszter 
    Line producer: Nemes-Jeles Veronika 
    Operatőr: Lehr Juhász Péter 
    Zene: Szászi Petra 
    Díszlettervező: Melicher Gréta 
    Vágó: Kántor Dávid 
    Hang: Bobák Bence 
    Jelmeztervező: Kormos Anna Zsófia, Kuslits Máté

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram