A Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a nagykanizsai Regionális Kreatív Műhely koprodukciós Élőhomok című előadása kapcsán beszélgetett a rendezővel, Mezei Kingával a Kisvárdai Lapok.
Az előadás Petrik Pál halálának 25. évfordulója és a vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából készült, felhasználva az említett képzőművész és Tolnai Ottó, költő motívumait. Engem az érdekelne igazán, miben keresendő a személyes indíttatás, kapcsolódik-e valamely meghatározó ősélmény ezekhez az alkotókhoz?
A Vajdaság. Egyébként is feladatomnak tekintem a vajdasági szerzőkkel való foglalkozást, mind irodalmi, mind képzőművészeti vonalon. Ezt a gyerekkoromból hozom, édesanyám képzőművész, így ebben nőttem fel. Másrészt nagyon régóta foglalkozom az összművészeti színház kutatásával és az ezzel való kísérletezéssel. A szöveg, a mozdulat, a gesztus, a zene és a látvány egyenrangúságára törekszem. Azt kutatom, hogyan hatnak ezek egymásra, hogyan tudnak szerves egységet alkotni a színpadon. Minden ilyen jellegű produkció kísérletként fogható fel – de ez nem igazán jó szó rá, mert nagyon komoly munka előz meg egy ilyen típusú kísérletet. Tolnai Ottót gyerekkorom óta nagyon szeretem. Az előadás végén elhangzó versrészlet már fiatal koromban is meghatározó élménnyel bírt. Éreztem, hogy fogok vele egyszer valamit kezdeni. Az előadás maga motívumokból épül fel, Tolnai Ottó és Petrik Pál alkotásaiból indultunk ki, és ezeket szőttük a magunkévá. Nagyon izgalmas folyamat megtalálni, hogy rajtunk keresztül és általunk hogyan kapcsolódik két ekkora opusszal rendelkező alkotó. Ebből a vajdasági létérzés nem kihagyható.
Rendezi az előadást és játszik is benne. Ennyi művészeti ág bevonása, vegyítése során a próbafolyamat alatt mennyi szabadságuk adódik a színészeknek?
Úgy indul az egész, hogy van egy nagyon erőteljes váz, egy viszonylag kész koncepció. Ennek mentén tudunk elindulni. Az elején kevés a kapaszkodó a színészek számára. De onnantól kezdve, hogy sikerült belemászniuk ebbe a világba, rengeteg a szabadság. Minden olyan alkotói gondolat és energia, ami beleillik az anyagba, az bele tud épülni. Olyan emberekkel szeretek dolgozni, és az előadásban játszók kivétel nélkül olyanok, akik ebben nagyon jó partnerek, enélkül nem is lehet ilyen színházat csinálni. Nagyon nehéz kőszínházi keretek között létrehozni ehhez hasonló előadásokat, így elvonultunk a magyarkanizsai Regionális Központba, ott bevettünk egy próbatermet. A kellékek nagy részét, gyakorlatilag a díszletet is mi készítettük az anyag formálásával párhuzamosan. Most is mi építünk és mi bontunk – nincs mögöttünk műszak. Ez velejárója egy ilyen jellegű vállalkozásnak.
Hogy érzi, mennyire kapható a közönség az ilyesfajta előadásokra? Mit tapasztal, hogy fogadják?
Nálunk nagyon jól fogadták, szeretik. Bizonyára ebben közrejátszik, hogy az előadásban megjelenő karakterek között vannak olyan vajdasági karakterek, akiket fel tudnak ismerni. Típusok, akik közel állnak hozzánk, akikkel az utcán összetalálkozhatunk. Sajnos, a nyugati gondolkodás arra ösztökél, szoktat vagy kényszerít, hogy mindent kauzális rendszerekbe rakjunk, és mindent az értelmünkkel próbáljunk megfejteni. Mindig örülök, ha valaki ettől el tud vonatkoztatni. Nem csak értelemből áll az ember, ahogy a színház sem. Rengeteg minden más mozgatja: az ösztönök, az emlékek, a vágyak és még sorolhatnám. Azt kívánom a nézőknek, hogy tudjanak elvonatkoztatni ettől, és tudják átadni magukat a különböző hatásoknak, hogy abban megtalálhassák magukat.
A színházi nevelés szempontjából a különböző művészeti ágak keverésének útját tartja követendőnek? Errefelé tart a színház?
Erre nehéz válaszolni. De nem, a színház nagyon sokfelé tart. Nem bátorkodnék kijelenteni olyasmit, hogy mit tartok jó színháznak, vagy mit nem tartok jó színháznak. Azt tartom jó színháznak, ami érvényes. Az igaz, hogy az én gondolkodásmódom, ízlésem és kutatandó témám az ez a típusú színház, én ebben szeretek létezni. De sokat dolgozom prózai előadásokban színészként és rendezőként egyaránt. Ezekkel sincsen problémám, sőt. Hiszen a sokszínűség és a sokféle dolgok kipróbálása és megtapasztalása mindig több, mint az egyféle.
Szerző:
Szabó Csenge