Augusztus 16-án, vasárnap lesz az Összefogás Gála a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Gála rendezőjével, Harangi Máriával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló a fellépők sokszínű egységéről, a színjátszás személyességéről és az összefogás műsoron túlmutató többletéről.

A teljes interjú itt érhető el.

Ha 2020-ban meghallod: összefogás, akkor mi jut az eszedbe elsőre? 

A járvány következtében van egy elsősorban emberi vetülete ennek a szónak, hisz ahol és amiben tudnak, segítenek egymásnak az emberek, de nekem most kizárólag az Összefogás Gála jut eszembe. Április óta szervezzük ezt a Gálát, így most, az esemény előtt egy héttel nem is nagyon tudok másra gondolni, ha azt hallom: összefogás. Az áprilisi bezártsághoz képest, amikor mindenki azt várta, hogy mikor fog újra indulni a kulturális élet idehaza, és eredetileg a színházakra vonatkozó zárlat is augusztus tizenötödikéig tartott volna…

Gondolom, ezért is került akkor augusztus tizenhatodikára a Gála napja?

…igen, így ahhoz képest már június közepe óta lehet előadásokat tartani, folynak a próbák, mindenki készül az őszi évadkezdésre… Olyan, mintha valamiféle mementó is lenne egyben ez a nap, ez a műsor: újra és újra kerülhetnek a művészek olyan nehéz helyzetbe, hogy nem mehetnek ki a lakásukból. Közben pedig feszíti őket a vágy, hogy összekössék az embereket azzal az ősi örökséggel, ami a művészet! A rengeteg háttérdolgozóról nem is beszélve, aki – az anyagiakról nem szólva – ugyanúgy szenved, megsínyli, hogy a művészet általi egymáshoz kapcsolódás megteremtésében nem tud részt venni. Tizenhatodikán igazából ez a legfontosabb, ez kell a legjobban, hogy végre lehet majd egymáshoz és a művészethez is itt és most jelleggel kapcsolódnunk. Most nyitva van a színház, lehet találkozni a művészekkel. A karantén ideje alatt mindenki próbált otthon, a webkamerája előtt énekelni, verset mondani, jeleneteket felvenni, igyekezett alkalmazkodni a helyzethez, anélkül, hogy tudott volna személyesen kapcsolódni a másikhoz. Tizenhatodikán végre ismét van lehetőség a valódi találkozásra!

Az összefogás szóban ott rejlik az is, hogy minden napi aktualitás felett átívelően is létrejöjjön, létrejöhessen valamilyen összefogás?

Abszolút, természetesen! Próbáljunk meg felülemelkedni kicsinyes harcainkon, pártállástól függetlenül, hisz mindannyian ugyanabban a helyzetben voltunk, és még kerülhetünk újból. Ráadásul a szakmánkból adódóan alapvetően a művészet által, a közösen átélt élményen keresztül történő összekapcsolódás vágya mozgat bennünket. A Gálán fellépők névsora nagyon jól példázza ezt, hisz annyiféle helyről, annyiféle világnézettel, annyiféle műsorszám javaslattal jelentkeztek, s nem okozott egy pillanatig sem zavart senkiben, hogy ez most éppen a Városmajori Színpadon lesz, ahol most éppen ilyen és ilyen irányultságú a vezetés a politikai preferenciáit tekintve, s hogy ő ott most színpadra állhat-e vagy sem. Ahogy azt sem kérdezték meg a jelentkezők, kik lépnek még fel, illetve kik nem, hogy esetleg attól tegyék függővé a saját fellépésüket. Több, mint kétszázan jelentkeztek, nagy nevű művészek is, kevésbé ismertek is, de annyian, hogy tényleg csak kapkodtuk a fejünket, hogyan is lesz ebből műsor.

Ha már említetted: hogyan lett ebből műsor?

Igen, ez a kérdés döntően meghatározta az áprilistól eltelt hónapjainkat, és aztán szép lassan kikerekedett belőle a végső változat. Nóra annyit kért, hogy mindenki jusson fellépési lehetőséghez, mert erről szól ez a nap! Sokáig két időpontra is készültünk, mindkét napon egy délutáni és egy esti műsorszakaszra. Aztán Benkő Nóra úgy döntött, hogy a második, a szeptemberi előadásnapot elhagyjuk, így jónéhányan visszaléptek, mert sokuknak nem volt jó az augusztusi időpont, ám még így is rengeteg fellépő maradt erre a napra. Az esti műsor két és fél órás szünet nélküli hossza a csendrendelet miatt sajnos gátat szabott a fellépők számának, így már délután kettőkor belekezdünk a műsorba a Városmajori Színház Bisztrójában, ahol egészen este hétig lépnek fel a művészek – színes, családias programra számíthatnak itt a nézők. Annyira más a délutáni és az esti műsormenet, hogy remélem, mindkettőnek meglesz a maga lelkes közönsége.

A Gála rendezésekor – a mindenki jusson fellépési lehetőséghez kérdésén túl – mi volt még, ami meghatározó szempont volt?

Nóra kérése volt az is, hogy ne „úttörőműsor”-t szerkesszünk, amiben egymást követik a műsorszámok: felkonferálják, előadja, meghajol, kimegy és így tovább, hanem próbáljunk meg ezen túlmenően színházi élményt is nyújtani. Az egész programot tematizálta a járványhelyzet, a bezártság, illetve az ebből való „kiszabadulás”, az újrakezdés, az újranyitás, a remény arra, hogy valamire, valamiért mégiscsak hasznos volt ez az időszak… mindez ott mocorgott a fejemben a műsor dramaturgiai vázának kialakításakor. Fontos volt az is, hogy próbáljunk meg valamilyen egységet teremteni a műfaji sokféleségben! Mátyássy Szabolcs zeneszerzővel, a gála zenei vezetőjével mindvégig nagy szakmai és emberi egyetértésben dolgoztunk. Blokkokat hoztunk létre: lesz musical, lesz verses-irodalmi, de lesz régi magyar slágerekből, sanzonokból felépülő blokk is. Úgy éreztem, nem feltétlenül fontos minden számot külön felkonferálni, leginkább azért nem, hogy egyfajta füzért alkothassanak a műsorszámok, s így valamilyen „története” is kerekedjen ezáltal a műsorfolyamnak. Itt mindenki hozta a maga produkcióját, alig-alig van, szinte csak egy-két szám, amit mi illesztettünk a programba. Vannak közös számaik a fellépőknek a műsor elején, a végén is, ami megint csak fontos volt az összefogás miatt. Egymásra vagyunk utalva, együtt kell játszanunk, a művészek nem egymástól függetlenül lépnek fel. Kértünk olyat is például, hogy egy zenekar és egy bábszínházi formáció lépjen fel együtt –, ez nyilván olyan együttműködés, amely többről is szólhat, mint ami első ránézésre látszik, nem csupán egyetlen egyszerű közös produkció.

A Gálában mi az a többlet, amiről szeretne még szólni minden didaktikusságtól mentesen?

Nekem mindenképpen az, hogy egymásra vagyunk utalva! Egymás nélkül nem lehet átadni ezeket a művészi értékeket.

A teljes interjú itt olvasható.

Szerkesztette: Csatádi Gábor – Pótszékfoglaló