Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Harsányi Attila, Ötvös András és Rába Roland a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei

    2022. július 18., hétfő 11:52


    Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2022. évi jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös András, a 6Szín és Rába Roland, a Proton Színház jelöltjére. A www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok egészen augusztus 21-én éjfélig.

    A Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának az évek során, és nemcsak azért, mert a legkiválóbb művészek nyerték el eddig is, hanem mert a legdemokratikusabb elismerésként a szakma és a közönség választja ki a díjazottat.

    „A Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, hanem nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést” – mondta el Dr. Richly Gábor, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a jelölteket bejelentő videóban. Hozzátette: akik erre a díjra jelölést kaptak, kiérdemelték nemcsak társulatuk, hanem mindnyájunk megbecsülését, ők azok, akik nemcsak elfogadják a közösség javait, hanem vissza is akarják adni a kapottakat.

    Dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár nevében Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője kifejtette: „az elismerés nem lezárás, nem befejezés, sokkal inkább jelzés, hogy a díjazott jó úton jár. Visszacsatolás arról, hogy munkássága, művészete értéket teremt.” A Kaszás Attila-díj a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja – fűzte hozzá. Rekordszámú, negyven társulat jelölt idén, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes – mondta ezt már el Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a díj társalapítója.

    Az elismerés átadását minden évben nagy összefogás kíséri: a díjat ugyanis a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. Az elismerést a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. Jelentős anyagi megbecsüléssel is jár a díj: az Emberi Erőforrások Minisztériuma díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra emelkedett 2020-ban, és jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is.

    A jelöltekkel továbbá interjúkat készít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és sugározza azt felületein.

    „Óriási megtiszteltetés számomra ez a jelölés, mert azt jelzi, hogy a színházban elfoglalt helyem a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak. Ebben a színházban nagyon sok olyan ember dolgozik, akik szintén érdemesek lennének erre a jelölésre.”

    Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház jelöltje

    „Az egyik leghitelesebb dolog az, ha a színészről a kollégái és a közönség mondja azt, hogy díjra érdemes. A díj azt jelzi, hogy amit éppen csinál az ember, az minőségi.”

    Ötvös András, a 6Szín jelöltje

    „Egyszerre megfelelni a szakmának és hatással lenni a közönségre, talán ez mindannyiónk legnagyobb vágya. A közösségösszetartó képességre most talán nagyobb szükség van, mint a színészi tehetségre.”

    Rába Roland, a Proton Színház jelöltje

    A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

    A díj átadásának időpontja és helyszíne szervezés alatt áll.

    A Kaszás Attila-díj eddigi díjazottjai:
    2021: Rusznák András (Radnóti Miklós Színház)
    2020: Földes Tamás (Budapesti Operettszínház)
    2019: Orosz Ákos (Vígszínház)
    2018: Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat)  
    2017: Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház)
    2016: Schneider Zoltán (Radnóti Színház)
    2015: Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház) 
    2014: Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
    2013: Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház)
    2012: Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)
    2011: Mucsi Zoltán (Bárka Színház)
    2010: Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
    2009: Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
    2008: Szarvas József (Nemzeti Színház)
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram