Harsányi Gábor színészt, a Kossuth-díj egyik új birtokosát kérdezte a Kultúra.hu. Lapszemle.
A teljes interjú ITT érhető el.
A Kossuth-díjról szólva elmondta: „Amikor ez a téma korábban szóba került, általában csak legyintettem, jelezve, hogy nem tartom fontosnak, nem érdekel különösebben. De most, hogy megkaptam, érzem, hogy mekkorát dobott az önbecsülésemen, és mekkora életerőt, micsoda ambíciókat adott. Ebből rájöttem, hogy korábban nem voltam egészen őszinte magamhoz.”
A kérdésre, hogyhogy saját bevallása szerint kezdő és aggodalmaskodó volta ellenére annyira kiemelkedő, általános elismerést kiváltó volt például a Sötétruhás fiú szerepében, a Jó estét nyár, jó estét szerelem című filmben, azt felelte: „A vajúdás a színész örök sorsa. Talán furcsa a kép, de a színész olyan, mint a szülő nő, akit a rendező orvosként segít világra hozni a figurát. Valóban voltak magammal, a külsőmmel problémáim. Nem voltam sem amorózótípus, sem magas, sem szép, sem jó svádájú, magam körül viszont sok ilyet láttam a főiskolán, és ez kisebbrendűségi érzéseket keltett bennem. Szerencsére remek tanáraim voltak, akik észrevették, mi a bajom, és önbizalmat csepegtettek belém. „Hidd el – mondták –, hogy azzá tudsz válni,akivé akarsz, hogy a közönség hinni fog neked!” De például Gáti József, akitől nagyon sokat kaptam, annak érdekében, hogy erre képes legyek, kegyetlenül megnyúzott. Lélekbe látó, megértő, odaadó, de egyben kegyetlen tanár volt, aki nem nyugodott mindaddig, míg technikailag ki nem művelt bennünket. Utána viszont már saját utunkra engedett. Mindmáig van bennem drukk, mielőtt színpadra lépek. Olyasmi ez, mint a versenyló izgalma a futam előtt. Hallgatom a kulisszák mögül a nézők zsibongását, és a fülemmel érzem őket. Körülbelül tudom, milyen összetételűek, milyen lesz velük az este. Szomorú, hogy a pandémia miatt már másfél éve nélkülöznöm kell ezt a páratlan élményt. (…) A partnert alázatosan kell szolgálni. Ez összjáték, mint a fociban: labdát kapok és adok, ebből lesz a gól. A Jó estét, nyár…-ban a partnereimmel is szerencsém volt” – fejtette ki Harsányi Gábor.
A 70-es, 80-as években elképesztően népszerű volt. Arról, hogyan dolgozta fel, hogy annyira fiatalon annyira sikeres lett, aztán jóval később hogyan békült ki azzal, hogy a népszerűsége és az ismertsége halványulni kezdett, a művész elárulta: „Kell a siker, mert az igazolja a színész számára, hogy jól dolgozik. Álszent, aki nem vallja be ezt. Annak idején végtelen hálával és alázatosan fogadtam a napi egy bőröndnyi levelet, és boldogan fürödtem a népszerűségben. Hogy később lanyhul az érdeklődés, az természetes. Mit nézzenek a ráncaimon? Jönnek az újak, a fiatalabbak, hát persze hogy már őket szeretik, róluk álmodoznak. De a régi filmek beleivódtak a nézők lelkébe, és a vérükké váltak. (…) És abban bízom, hogy még lesz alkalmam valami maradandót alkotni, a Kossuth-díjamat meghálálni.”