Harsányi Sulyom László Facebook oldalán osztotta meg gondolatait a szombathelyi igazgatóválasztás kapcsán. Változtatás nélkül adjuk közre bejegyzését. 

„Rövid hír:

2020. október 8-án a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. Ügyvezetői pályázatának elbírálására létrehozott, a Teátrumi Társaság által összeállított „szakmai” bizottság 6:3 arányban leszavazta annak lehetőségét, hogy az általam benyújtott igazgatói pályázatról Szombathely város Önkormányzata dönthessen. (A három ellenszavazatból kettő a város két alpolgármesteréé volt.)

Közepesen hosszú hír:

A Teátrumi Társaság által összeállított „szakbizottságban” 9 személy vett részt:

2 fő az önkormányzat képviseletében (két alpolgármester)

1 fő a Weöres Sándor Színház munkavállalóinak delegáltja (a dolgozói szavazáshoz kötött mandátummal – Vlahovics Edit színész)

1 fő a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja, a szakszervezet képviseletében: Savanyú Gergely a Soproni Színház színésze (a Teátrumi Társaság tagja)

1 fő az EMMI képviseletében: dr. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának Művészeti, Közművelődési és Közgyűjteményi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkára, egyúttal a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, (a Magyar Teátrumi Társaság tagja)

Továbbá a Magyar Teátrumi Társaság által felkért Színházművészeti Bizottság négy delegáltja:

1. Szabó Ágnes — Nemzeti Színház vezérigazgatói megbízottja, a Gózon Gyula Kamaraszínház vezetője (a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke)

2. Szász Zsolt — színművész, bábművész, dramaturg, rendező, a Nemzeti Színház művészeti folyóiratának, a Szcenáriumnak felelős szerkesztője (a Magyar Teátrumi Társaság tagja)

3. Szente Vajk – Jászai Mari-díjas színész, rendező, drámaíró, műsorvezető (a Magyar Teátrumi Társaság tagja)

4. Szabó K. István – romániai magyar rendező, színházigazgató – az egyetlen, aki ránk (is) szavazott.

Hosszú lábjegyzet:

2011-ben, még az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház Mohácsi János rendezte Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe bemutatóját követő fogadáson Szarvas Józsi, akivel, mintegy húsz éve jó viszonyban voltam, röhögcsélve meglapogatta a vállam:

– Hallom kirúgtunk?

– Te, Józsikám? – válaszoltam átvéve a derűs hangütést. (Akkoriban távolított el nagy egyetértésben az MSZP és a FIDESZ, mert nem díjazták a Jászai felújítása során mutatott igyekezetemet, ami arra irányult, hogy a rendelkezésre álló pénzt az épület szakmai színvonalára és ne az eltüntetésre fordítsák.)

– Mi közöd neked ehhez? – folytattam.

– Én is fideszes vagyok! Nem tudtad? – jött a magyarázat.

– Nem tudtam – feleltem. – Nem tartom számon a színészek párt szimpátiáját. De még arról sincs fogalmam ki, milyen ideológiát vall.

– Hát pedig, azt nem árt tudni – mondta még mindig rötyögve a régi cimbora.

– De ha már így felvilágosítottál a hovatartozásodról, megtennél nekem egy szívességet?

– Mondjad csak.

– Lennél olyan kedves kinyomozni ott nálatok, hogyha már – jó – színházigazgató nem lehetek, de azért rendezhetek? Vagy, ha rendezni nem is, de mondjuk ügyelő lehetek? Vagy esetleg kellékes, vagy mondjuk portás, az igen?

Elmúlt a kedélyesség, leolvadt a mosoly. Láttam, hogy csalódott volt a Józsi. Ő olyan kedves, baráti hangot ütött meg velem, erre én most egyszerre letámadom. Kellemetlen helyzetet teremtek, amikor el is rötyörészhettünk volna.

Ez a kis epizód ma arról jutott eszembe, hogy a színházigazgatói meghallgatáson, az államtitkár-színházigazgató szóvá tette, hogy a pályázatomban nem talált arra vonatkozó utalást, hogy a belföldi színházi szervezetekkel milyen viszonya lenne az általam vezetett Weöres Sándor Színháznak. Mondanék-e erről valamit?

Én megpróbálva elütni a kérdés élét, azt válaszoltam, hogy tisztában lévén a bírálóbizottság összetételével, ízléstelennek tartottam volna a pályázatban dörgölőzni a Teátrumi Társasághoz, hogy ezzel vegyem meg a szimpátiájukat. Büszke voltam a hirtelen blattolt diplomatikus válaszomra. De ekkor a szakszervezet által delegált Savanyú Gergely kertelés nélkül rákérdezett:

– Ha igazgatóvá választanák, belépne a Teátrumi Társaságba? 

Látszott, hogy nincs helye további mellébeszélésnek. Némi habogás után azt találtam kinyögni, hogy nem ismerem a Teátrumi Társaság belső működését, de ha szabad véleménynyilvánításon alapul, akkor miért ne?

Hiba volt. Bocsánatot kérek a Magyar Teátrumi Társaság tagjaitól. Valójában csak menteni akartam az irhámat, és azoknak az ügyét, akikért az elmúlt két hónapban dolgoztam, hogy jó színházat csinálhassunk Szombathelyen. Valójában félre akartam vezetni szegény teátrumisokat, hogy azt higgyék, megbízhatnak bennem, és legalább néhány voksot rám is adjanak, hátha miránk is szavazhat a szombathelyi Közgyűlés. De szerencséjükre átláttak a szitán, és megérezték, hogy nem voltam őszinte, és nem bízhatnak meg bennem. Sose lennék jó katonájuk. Nemhogy ezredesük. És ez sajnos igaz.

Így, kissé megszégyenülve ugyan, de nem leszek a Weöres Színház igazgatója. És azt hiszem mindaddig, amíg ilyen „szakmai” kérdésekkel kell számot vetni, semmilyen pozíciót nem fogok betölteni. Számomra elképzelhetetlen, hogy ilyen kérdésekre adott válaszokkal kelljen sikert elérnie a színházszakmai pályázónak. Nem hogy igazgatónak, de még vécés néninek sem jelentkezem ezen az áron.

Dies irae A harag napja

Dies iræ! dies illa „Ama végső harag napja

Solvet sæclum in favilla A világot tűznek adja,…