Hartai Petra a Kaposvári Egyetemen végzett színész szakon, majd a szombathelyi színház társulatához került. Jelenleg a Budaörsi Latinovits Színház művésze, sok filmben és sorozatban is látni. A Theater.hu oldalán kérdezte Gyulay Eszter. Lapszemle.

Azt nyilatkozta egyszer, hogy minden nap tudsz örülni valaminek. A kérdésre, ma minek örült, Hartai Petra elmondta:
„A mai örömömről egyelőre nem beszélhetek még, legyen elég annyi, hogy ma bőven megkaptam a napi boldogságadagomat. Amúgy egy kutatás azt mondja, hogy mindenkinek van egy bizonyos boldogságszintje,  – ez egy olyan alkati dolog, mint a szemed színe, vagy például a testalkatod,- ami adott a számodra, és bármilyen szörnyűség vagy csodálatos dolog is történik veled, egy idő után mindig beáll arra a boldogságszintre, ami a te alap-boldogságszinted. Az én alap boldogságszintem nagyon magas. Ezt vagy anyukámtól örököltem, vagy gyerekkoromban tanultam, hogy én tényleg mindennek tudok örülni.”

Azt is elárulta, exhibicionista kislány volt, de most már jóval zárkózottabb: „Sokat szelídültem. De kiskoromban nem lehetett kibírni. Be nem állt a szám. Az unokatestvéremmel folyamatosan műsorokat készítettünk. Az öcsémet mindenre rá tudtam venni, volt ő kutya, macska, gyerek, minden. Egyszer például fodrászosat játszottunk és belevágtam a fülébe. Dehát középső gyerek vagyok, valahogy fel kellett magamra hívnom a figyelmet. (Nevet) Mindig mindent eljátszottam. Előtte meg, amikor még pici voltam, elég későn kezdtem beszélni, cserébe mindent elmutogattam, hogy valahogy kifejezzem magam, lehet innen ered minden…”

A középiskolát a Vörösmarty Mihály drámatagozatos iskolában végezte, ahonnan a Kaposvári Egyetemre került: „Akkor azt gondoltam, hogy csak Pesten van élet. Nem ismertem még Kaposvárt, nem akartam oda menni. Azt gondoltam, hogy újból meg fogom majd próbálni a Színműt. De ez egy hét után megváltozott. Nagyon szerettem Kocsis Pali osztályába járni. Eszembe sem jutott, hogy máshol esetleg jobb helyem lenne. Rengeteg tanultam, persze egy idő után hányattatott sorsunk volt. Mi voltunk az utolsó osztály, Vidnyánszky Attila érkezése előtt, kirúgták a tanárainkat, de mindig volt aki fogta a kezünk, főleg Pali, így arra koncentráltunk, ami a dolgunk volt. Fejlődni, tanulni, élni. Hiába próbáltak korlátozni mindenben, nem hagytuk magunkat.”

Arról szólva, pályakezdőként mennyire voltál megilletődve, kifejtette: „Én a szakmával kapcsolatban soha nem voltam bizonytalan magamban. A próbák közben sem görcsölök sosem, mert hiszek benne, hogy majd odaérek. Lehet, hogy ez összefüggésben van azzal, hogy mindig megkaptam a szeretetadagjaimat, amivel bátran tovább tudtam menni. Látom persze a hibáimat, azt hogy mi sikerül jól, és mi nem, analizálom is magam folyamatosan, hajlamos vagyok szigorú vizsga alá vetni magam, de mindig tudom, hogy bármi történik is, a rendezők velem vannak, azért hogy jobb legyek, és kihozzák belőlem a legtöbbet.”