gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 24., péntek
    banner_bigBanner4

    „Hát akkor itt fogunk élni” – Búcsúzik a Megáll az idő az Átriumban

    2024. január 30., kedd 11:05

    Február 8-án utoljára lesz látható a Proscenion Drámaszínpad Megáll az idő című előadása az Átrium színházban, egészen pontosan a Kultúrbrigád másik játszóhelyén, a Jurányi Ház 123-as laborjában. A produkció sikerét mi sem mutatja jobban, minthogy az előadás több mint 80 alkalmat élt meg a színpadon, ami ritkának számít diákokból álló, öntevékeny színtársulatok történetében

    A minden idők egyik legjobb magyar filmjéből, Gothár Péter és Bereményi Géza kettősének kultikus alkotásából készült színpadi adaptáció elmúlt tíz évét Nyulassy Attila, a darab rendezője összegezte. 

    – Mi volt a motiváció, hogy egy kultikus filmből szülessen előadás?

    Egyszerűen és közhelyesen válaszolva: nagyon megütött a mű aktualitása. A Proscenion Társulat keresett meg 2013-ban, hogy dolgozzunk együtt. A társulat többnyire egyetemistákból állt, egy részük az ELTE-TÓK hallgatója volt. Olyan anyagot kerestem, ami közel áll hozzájuk, hogy ne csak eljátsszunk egy történetet, hanem képviselni tudják annak minden rezdülését, hogy valóban tétje legyen. Közben az is fontos volt, hogy ezen felül ez a nézőnek is érdekes legyen. Ekkor dobta be egy barátom a Megáll az idő ötletét, ami minden szempontból telitalálat volt, egy történet fiatalokról, akik próbálnak valahogy felnőni egy teljesen alkalmatlan közegben, ami ráadásul tőlük várja a megváltást. És hát maga a közeg is bántóan rímelt az akkori Magyarországra: olyan, mintha történne valami, mintha tartanánk valahova, de igazából egy helyben állunk tíz, húsz, harminc… éve. A hatvanas évek elején játszódó film 1982-ben készült, de bő harminc évvel később, napjainkban is teljesen frissnek és aktuálisnak hat. 

    – Egy ennyire kultikus film színpadi adaptációjánál kikerülhetetlen, hogy a közönség összemérje a két alkotást. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

    Egyértelmű, hogy a fiatalok egy pontig jobban tudnak menni az előadással. Ez legutóbb például nagyon szembeötlő volt, mivel a szokásosnál idősebb volt a nézőtér átlagéletkora, sok idő kellett, amíg a közönség rá tudott csatlakozni az előadásra, mert az első pár jelenet alapján ez egy kvázi szokványos kamaszkori felnövéstörténetnek tűnik. Nyilván a reakciók töredéke jut el hozzánk, de volt már nem egy komolyabb összevetés, hogy milyen szépen fokozatosan folyik át az előadás a mi jelenünkbe, és hogy ez nyelvileg is megjelenik az előadásban. Szóval többnyire pozitívak a visszajelzések. 2017-ben egyébként a produkció elnyerte a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivál fődíját.


    – Az előadást kifejezetten iskolai terekbe tervezted, fiatalokról szól fiataloknak. Sikerült megtalálni az elmúlt évtized során a közönségét az előadásnak? Mit üzen a darab a mai fiatal korosztálynak?

    Egy vagy két évadon keresztül más és más iskolában játszottuk az előadást, azt hiszem, ott és akkor volt leginkább a helyén. De az elmúlt tíz év alatt bemutattuk már általános iskolában, százhúsz felsőtagozatosnak (azt érdemes megjegyezni, hogy az előadást negyvenfős nézőtérre terveztük), nagyon izgultunk, hogy fogadják majd, de szerencsére jól sikerült, semmi izgés-mozgás, mindenki végig feszülten figyelt. Mióta a produkció bekerült a Jurányiba, azóta nagyon szélsőséges a közönség összetétele – a tizenévestől a hetvenévesig –, ami azonban egy mindössze negyvenfős nézőtéren heterogén közeget ad ki.  Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy végül összeáll-e egy közösséggé a nézőtér vagy sem, ez hol sikerül, hol nem. Konkrét üzenete nincs az előadásnak, inkább azt remélem, hogy kérdései vannak a saját életünkkel kapcsolatban: biztosan jó-e, ha így növünk fel, hogy így nőttünk fel, hogy így nevelünk gyereket, hogy nincsenek valós kérdések, csak rendszerekbe való beszoktatás, alkalmazkodás. De sokkal inkább abban bízom, hogy mindenki megtalálja benne a saját kérdéseit, amiket feltehet magának.


    – Tíz év hosszú idő, milyen ívet járt be az előadás, mennyit változott a kezdetekhez képest?

    Nagyon keveset és rengeteget egyszerre. A darab alapgondolata, amiért megszületett az előadás, az nem változott. A szerkezete, a formája azonban rengeteget, mert legalább vagy húsz különböző helyszínen játszottuk, és ez mindig alakított rajta valamennyit. A Jurányiban a jelenlegi a második verziója – eredetileg máshogy ültek a nézők. A legtöbbet pedig maguk a szereplők alakítottak rajta, hiszen az eredeti szereposztásból már csak négyen játszanak az előadásban, a másik öt szerepet közel húszan játszották már, és mindenki hozott magával valami újat az előadásba.

    – Volt-e hatással ez a darab másik előadásra, produkcióra? 

    A Nézz le! című előadást a Megáll az idő eredeti szereposztásából három színésszel – az első Dinit játszó Pósfai Istvánnal, a Magdát és Évát alakító Nagy Évával, valamint a Pierre szerepében látható Öskü Bálinttal – közösen hoztuk létre. Szóval olyannyira volt hatással, hogy egy komplett előadást indukált, ráadásul egy olyat, amit valóban mi magunk, alapmű, eredeti darab vagy film felhasználása nélkül hoztunk létre.

    A közel tíz évet megélt, és eddig töretlen sikerrel futó előadást utoljára Czibor Attila, Nagy Éva, Öskü Bálint, Kati Gábor, Pápai Dávid, Székely Erika, Bús Hanga, Nagy Erik és Pocsai Tamara előadásában láthatja a közönség február 8-án a Jurányi Ház 123-as laborjában. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram