gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Hatalmas sikerrel debütált a fehérvári Boeing, Boeing Komáromban

    2023. január 17., kedd 11:11

    Hatalmas sikerrel mutatkozott be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Boeing, Boeing vígjátéka Bagó Bertalan rendezésében a Komáromi Jókai Színházban tartott első bérletes előadás premierjén pénteken este. A két intézmény összefogásának, együttműködésének köszönhetően Marc Camoletti komédiája igazi maratont tart a Duna túlsó partján, a siker pedig borítékolható….

    Január 13-án kora délután kelt útra a Vörösmarty Színház társulata a Boeing, Boeing komáromi premierjére. A Jókai Színházban hatalmas szeretettel fogadták a társaságot, a lejárópróbóba után pedig mindenki izgatottan várta, hogy milyen fogadtatása lesz Camoletti ajtócsapkodós vígjátékának.

    A premier és a hétvégi előadások is fergeteges sikert arattak, a közönség hamar ráérzett Camoletti humorára, nem kevésbé színészeink parádés játékára, ami időről időre egy óriási nevetéssé változtatta a nézőteret.

    A premier után a fennállásának 70. évadát ünneplő Komáromi Jókai Színház igazgatója, Gál Tamás köszöntötte a fehérvári társulatot. A komáromiak sincsenek könnyű helyzetben, az ünnepi évadot úgy tudták megvalósítani gazdaságosan, szakmailag méltó műsorral, hogy az anyaországi színházakkal cserélnek előadásokat. Így érkezett a Vörösmarty Színház társulata most hozzájuk, és komáromi társulat is bemutatkozik a Székesfehérváron. A mostani cserét az is elősegítette, hogy a rendező Bagó Bertalan rendszeresen dolgozik a Jókai Színházban, legutóbb például a Csónak, avagy előttünk a vízözön című előadást állította itt színpadra, s már tárgyalnak arról, hogy jövőben is dolgozik majd az itteni csapattal. Bagó Bertalan, a székesfehérvári színház művészeti vezetője megköszönte a lehetőséget, hogy a pandémia ideje alatt született, a közönséget jobb kedvre derítő produkciót bemutatkozhatott Komáromban.

    A Boeing, Boeing-et januárban még 19-22-ig láthatja a közönség a Komáromban Jókai Színházban. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram