December 12-én ünnepli hetvenedik születésnapját Müller Péter Sziámi költő, filmrendező, énekes, az URH és a Kontroll Csoport egykori és az Andfriends mai frontembere, mellesleg a Sziget fesztivál egyik létrehozója.
“Határozottan hiszek a művészet gyógyító hatásában. A természet sérülékeny, a művészet pedig azért van, hogy behegessze a sebeket, hogy ápoljon”
– mondta évekkel ezelőtt a hvg.hu-nak Müller Péter Sziámi, aki, bár leginkább az underground zenekaraiból lett ismert, magát nem tartja se rock-, se popzenésznek: „Világéletemben nem csináltam semmi mást, csak bizonyos időközönként állati jól éreztem magam bizonyos zenészekkel.”
“Nagyon változatos helyeken, nagyon inspiratív közegben nőttem fel: amikor fiatalon írni kezdtem, Weöres Sándor, Vass István és Kormos István olvasták a verseimet és biztatgattak, miközben a szüleim a Madách Színházban dolgoztak. Szóval, egy körúti színházban is otthonosan mozogtam, mindezekkel párhuzamosan pedig élvezettel elmerültem az avantgárd kultúrközegben is, például máig érvényes és fontos impulzusokat kaptam Halász Péteréktől vagy Molnár Gergelytől, éppúgy, ahogy mondjuk Nádasdi Kálmántól, Sammy Davistől vagy Mick Jaggertől” – nyilatkozta egy interjúban.
A hazai alternatív zenei élet emblematikus figurájának nevelőapja Müller Péter író, aki 12 évesen fogadta örökbe. Kettejük későbbi közös munkái során vetődött fel az ötlet, hogy a Sziámi név használatával különböztesse meg magát az apától.
A Sziámi még gyerekkorában ragadt rá, akkor, amikor egy ikerpárról kezdett regényt írni barátai ezt a becenevet ragasztották rá.
Az Apáczai Gimnáziumban érettségizett, egy darabig könyvtárosként, nevelőként és kézbesítőként dolgozott, aztán felvették az ELTE-re, ahol magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. A gimnáziumi évek alatt sorra nyerte a televíziós és rádiós vetélkedőket, így az egyetemi tanulmányai mellett dolgozhatott a televízióban, mint a szórakoztató osztály vetélkedő csoportjának szerkesztő asszisztense, illetve mint forgatókönyvíró, többek között Vitray Tamás mellett. 1970-es évek elején bekerült az Artistaképző Iskola bohóc osztályába, ahol – többek között – Alfonzó, Rodolfó, Kelly bohóc és Jeszenszky Géza voltak a tanárai.
Közben folyamatosan írt, egyszer éppen az Állami Artistaképző Iskola akkor induló bohócosztályáról – végül egy bohóc és cirkuszrendező diplomával a kezében távozott az intézményből 1973-ban. Közben az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-francia szakos diplomát szerzett, ezzel párhuzamosan elvégezte a Magyar Rádió szerkesztő-riporter iskoláját, 1980-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán kapott diplomát.
Jelentkezett a Francia Filmakadémia ösztöndíjára, filmfesztiválokon vendégeskedett Hollandiában és Ausztriában, szerkesztőként és forgatókönyvíróként, rendezőasszisztensként dolgozott, színdarabokat írt. 1980-tól 1992-ig a MAFILM rendezői állományában, illetve az utóbb létrejött Alkotói Irodarendezői állományában dolgozott.
“A főiskola után a MAFILM állományába került, de hamarosan Hollandiába szólította a sors, részben érzelmi okokból, részben, mert szabadidős zenekarai, az URH és a Kontroll Csoport, valamint néhány hangadó renitenshez fűződő barátsága és munkakapcsolata rendőri zaklatások tárgyává tették. A két nagyjátékfilmet, amit addigra készített, betiltották, a dalaikat nem adták ki. Hollandiában kulturális producerként és forgatókönyvíróként dolgozott a Sphynx Intervisuals és a Bubofilm nevű amszterdami cégeknél, videoklipeket készített, és közben változó nemzetközi zenésztársaságban énekelte a verseit. Sziámi nevű szabadidő-zenekarával elkészítettek három nagylemezt is, amiből kettőt betiltottak, egyet pedig kazettán, föld alatt terjesztettek. 1990-ben költözött haza, a rendszerváltáskor előkerültek dobozolt filmjei is. Öt évre egy kis zalai faluba költözött, írt, fordított, helybeliekkel újra alapította a Sziámit, rengeteget koncertezett, színházakban léptek fel a Mr. Pornowsky előkerül című zenés játékkal. Ők nyitották meg az első Budapesti Őszi Fesztivált, és elkészült hét nagylemezük” – számolt be a Deszkavízió.
Mintegy 250 dal szövegét írta és énekelte. Az URH rövid pályafutásáról és a betiltásról szólva így mesélt: “Szerintem a szólásszabadságot nem lehet megnyirbálni. Az internet korában ez teljesen lehetetlen, de az internet előtti időkben is az volt, mi épp ezt próbáltuk ki. 1981-ben volt egy tatai konferencia, ahova összehívták a teljes akkor hivatalos pop-rock szakmát, hogy segítsenek betiltani az alternatív zenekarokat. De hogy lehetett betiltani valakit? Ha visszavonták az engedélyüket. Nekünk nem volt ilyen, azt se tudtuk, hogy kellene! Ezért betiltani sem lehetett bennünket. Így ez az egész közröhej volt. Egyébként engem azért hívtak az URH zenekarba 1980-ban, mert kellett adniuk egy koncertet, de nem volt szövege a dalaiknak. Én megírtam ezeket, de Menyhárt Jenő azt mondta, hogy ez oké, de nem tudja elénekelni, nem tudja megtanulni a szövegeket, inkább énekeljek én. De én meg nem tudok énekelni – mondtam. Erre Jenő: az ebben a műfajban egyáltalán nem számít. Így lett az URH, amely egy fél évig működött csak, de akkorát ütött, mint egy atombomba. A New Musical Express például, mindenki nagy megrökönyödésére azt írta, hogy mi vagyunk a régió legjobb zenekara.”
Müller Péter Sziámi 1989-től a Sziámi Zenei Társulat Kulturális Egyesület ügyvezető igazgatója, 1992-től a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. tulajdonosa és kreatív igazgatója volt.
1993-ban Gerendás Károllyal megszervezte az első Diákszigetet, amely azóta Sziget fesztivál néven Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényévé nőtte ki magát.
Közel egy évtizede eladta tulajdonrészét a Szigetben, de megmaradt kreatív igazgatónak.
1996-ban, felbuzdulva az Isten pénze című közös musical sikerén, Tolcsvay Lászlóval és Müller Péterrel megírta a Mária evangéliuma című rockoperát, Miskolcon több darabot rendezett, közben fordított operát, egy “hangzó színházon” és egy ballada összeállításában működött közre, filmet írt, szerzői estekkel jelentkezett a Miskolci Nemzeti Színházban, amelynek művészeti vezetője volt.
Kezdeményezője és főigazgatója volt a 2001 nyarán indult Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak. 2005-től társadalmi megbízatásban, az Állami Operaház stratégiai igazgatója volt. Több film fűződik nevéhez, köztük a Mi jut eszedbe az énekesnőről?, az Ex-kódex, Az utca embere lelki elsősegélyben részesül és a Van-e élet a földön?. Televíziós sorozatai közül az egyik legemlékezetesebb a Rubik Ernővel készített Hogyan működik?
1996-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2002-ben megkapta a Miskolci Múzsa díjat, 2003-ban a Sziget Fesztivál létrehozásában és megszervezésében végzett kiemelkedő munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. 2014-ben a Párhuzamos Kultúráért díjat, 2018-ban pedig a Kézdy György-díjat nyert.
Életének legfontosabb, legmeghatározóbb tevékenységének a versírást és az éneklést tartja, azt vallja, elsősorban költőnek született.
“A költészetet hároméves koromban kezdtem és soha nem fogom abbahagyni.
Kilenc éves lehettem, amikor elvittek Weöres Sándorhoz, aki állítólag nekem írta a Bóbita felét. A biztatása nagyon sokat jelentett, és olyan csodás mestereknek mutatott be, mint Vas István vagy Kormos István. Nem foglalkozásnak választottam, a költészet adva volt, ráadásul én szerteágazóbban érdeklődöm a világ dolgai iránt, és különösen nem vagyok műfajgyűlölő. (…) Világ életemben mindig azt csináltam, amit szeretek csinálni, és azokkal, akikkel szeretem csinálni. Más szabály és megkötöttség nem nagyon élt meg nálam. (…) Úgy esik jól, hogy időről időre begyűjtöm azokat az embereket, akikkel a legkülönbözőbb műfajokban összehozott az élet, és jól éreztem magam velük” – nyilatkozta a Fidelio-nak.
2008 óta játszik a Baltazár Színházban, több előadásban szerepel, és közreműködésével valósult meg az Árad a szeretet című koncert a Művészetek Palotájában, ahol a Baltazár társulata a kortárs magyar könnyűzene legjelentősebb képviselőivel lépett fel 2014-ben.
A koncertjein visszatérő jelenet, hogy papírfecniket dob a közönség felé, miközben a kultúráról szóló kiáltványát mondja el. A kérdésre, mit gondolsz a kultúra helyzetéről, 2019-ben Gyürke Katának kifejtette: “(…) A kiáltvány műfajában – megmaradva a humornál, de mégis szigorú pontokba szedve – megfogalmaztam, hogy hol a helye a kultúrának az emberi életben és a társadalomban. Egy vicces, 18 kétsorosból álló rendesen odatett vers, ami úgy kezdődik, hogy „A kultúra nem bagatell. A kultúra az anyatej!”… és úgy végződik, hogy
A kultúra nem mesehab. Ha nincs kultúra: te se vagy. A kultúra a menedék. Kinyalhatod a fenekét!”
Arra vonatkozó ténymegállapítás, hogy nem a lekvár rakja el a nagymamát… Úgy látom, hogy mostanában az önérzetek brutálisan földbe vannak tiporva, az emberek elvesztik az intellektusukba, szellemiségükbe vetett biztonságukat. Nagy változások vannak, és még azt sem mondom, hogy ezek feltétlenül csak negatív változások. Nyilván egy új kor jön, új generációk, új szemlélet. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a hirtelen változások drasztikus minőségromlással járnak, valamint azt érzem, mintha nyugtázva lenne, hogy a kultúra nem olyan fontos, és majdnem mindegy, hogy milyen. Ezt nagyon súlyos csapásnak és tévedésnek tartom.
Bár nem mindig engedheti meg magának az emberiség, hogy a szellemi kaszt vezessen egy társadalmat, ami önmagában nem baj, hanem kortünet, de azt mindenki látja, hogy értékválság van – hogy divatos szóval éljek. Szerintem most keményebb, gyakorlatiasabb, harcosabb világ van, és harcos vezetőkre van szükség, és most nem Magyarországról beszélek, mert soha nem fogok pártpolitizálni, se jobbra, se balra állni, mert
függetlenül gondolkodó szabad ember vagyok, aki jobbról-balról mindig azt tettem a magamévá, amit igaznak és mérvadónak gondoltam.
Nem langyos sem-sem ember vagyok, hanem elszánt is-is. Összegyűjtő. Ugyanakkor aggódó drukkolással figyelek mindenkit, aki ezt az országot megpróbálja rendben tartani. Azt gondolom, hogy egyszerre történik most nagyon sok jó, és néhány nem jó dolog, a jónak boldogan tapsolok, és ami nem jó, azért mindig szólni fogok” – fogalmazott Müller Péter Sziámi.