Haumann Péter: „Vannak, akik tolják maguk előtt a levegőt – ez a tehetség”
2021. május 22., szombat 16:25
Ha létezik olyan, hogy ősteheteség, vagy született színész, akkor Haumann Péter lehetne a definíciója. Gyárfás Dorka beszélgetett vele a WMN.hu oldalán.
A teljes interjú ITT érhető el.
A kérdésre, hogy lett a vadászat a hobbija tősgyökeres budapestiként, Haumann Péter elárulta: „Bodrogi csalt bele, elvitt egyszer Pilisre (nem a Pilisbe, hanem Pilis nagyközségbe) vadászni. (…)
De ennyi idősen engem már nem csupán az elejtés izgalma vonz, hanem legalább olyan súllyal a figyelem. A teljes csönd. Az ember kiesik térből és időből.”
Arról szólva, mikor játszott utoljára színpadon, elmondta: „Nem olyan régen, de meg kell mondanom, jólesett a szünet. Az utóbbi időben persze már elegem lett a karanténból – ahogy sokaknak. Elkezdtem emberek után vágyni. Az elmúlt időszakot a nyaralónkban töltöttük a feleségemmel, ahonnan látni lehet a fél Balatont. Ez a távolság mindig megnyugtatott, akármilyen volt az időjárás. Csodálatos színek és a naplemente… de leginkább a távolság tett jót. (…) Úgy vagyok ezzel, mint aki meggyúrta a tésztát, és egy kevéske liszt még maradt a kezén, azt is lerázza. (…) Eljött a hallgatás ideje nálam, és jólesik.”
A felvetésre, miszerint olyan ügyesen tudott minden színházi ellentéten, széthúzáson, klikken kívül maradni, úgy reagált: „Inkább csak az orromat tartottam a víz fölött, de sokáig konfrontálódtam, pedig mindig szerettem volna közéjük tartozni… meg nem is – talán érti, mire gondolok. Az ember vágyik a közösségre – én is mindig közösségi embernek éreztem magam –, csak néha nem engedték a körülmények. Hogy aztán ebben mennyire vagyok ludas én magam, és mennyire a többiek, az ma már nem is izgat. (…)
A színészi neveltetésemet Ádám Ottó határozta meg, a főiskolán ő volt a mesterem, akit a mostani nagy rendezők (a nagyot egy kicsit idézőjelben mondom) nem értékelnek, sok tekintetben ósdinak, avíttnak tartanak, de a személyiségét akkor sem lehet megkerülni. Ő egyszer azt mondta rólam: „Szeretném szeretni a Haumannt, de nem engedi.” (…) Ma már azt mondom,
szerencsém volt, hogy ilyen a személyiségem, mert akik kontroll nélkül átadták magukat, azok nem jártak minden esetben sikerrel. Én a tőle tanultakkal, azzal az állandó kontrollal és a bennem lévő daccal picit előrébb jutottam, mint sok más pályatársam. „
Azt is elárulta, szeret-e még filmezni: „Ugyanúgy színészet, csak egy másik fajtája. Az ember szembogarában is ott kell lennie annak, ami átmegy rajta. Mitől van az, hogyha Meryl Streep három métert megtesz, máris történik valami? Mert minél nagyobb a tehetsége valakinek, annál tovább tart a bőrénél. Vannak emberek, akik ha szembejönnek, érezni, hogy tolják maguk előtt a levegőt. Ez a tehetség.”