Szentendrei TeátrumKaszás Attila-díjFodor TamásSZFEGáspár MátéMolnár ÁronCsankó Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2020. augusztus 8., szombat

    Háy János: “Én munkapárti vagyok”

    2020. július 9., csütörtök 06:42

    Az írót a Térey-ösztöndíjról, a karantén időszakáról, új kötetéről és pályája kezdetéről is kérdezte a 168 óra. Lapszemle.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Háy János a karantén tanulságairól szólva elmondta: „A legoptimistább feltételezés az, hogy egy ilyen orrbavágás után az euro-atlanti ember kicsit visszavesz az arcából, szerényebb és alázatosabb lesz, kevésbé akarja leuralni a világot. Én ebben azért nem nagyon bízom. Inkább az várható, hogy amint visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, lassan újra megfeledkezünk a törékenységünkről…A Föld gazdagabb felén nemcsak az anyagi javakat hajszoljuk, hanem az élményeket is. Élményhajhászok vagyunk, úgy rohanunk át az életünkön, mint a fesztiválturisták, ötkor kezdődik egy program, utána a másik, majd a következő, és holnap már semmire sem emlékezünk abból, mit is láttunk, hallottunk. Nem hagyunk magunknak időt a várakozásra és a lelki feldolgozásra. Aztán ha a végén visszanézünk az egészre, azt vesszük észre, hogy átrohantunk mindenen, s csak egyet felejtettünk el: megélni a nekünk kiszabott időt” – fogalmazott az író.

    Háy János / Fotó: Merész Márton

    Arra is válaszolt, támadták-e a Térey-ösztöndíja miatt: „Persze, de már megszoktam. Amikor a kötelező magyar irodalomról szóló Kik vagytok ti? című kötetem megjelent, akadt olyan liberális kritikus, aki azt írta: az ilyen könyveket nem lenne szabad kiadni, mert ártalmasak a magyar ifjúságnak. Amúgy nemigen olvasok sajtótermékeket, így a botrányokból is kevesebb jut el hozzám. A Térey-ösztöndíjra a Szépírók Társasága jelölt, megkérdezték, hogy elfogadom-e a jelölést, és igent mondtam. Nekem az számított, hogy milyen szerződést kell aláírnom. Korlátozzák-e bármilyen módon az írói szabadságomat? És mivel a szerződésben ilyen nem szerepelt, nem volt kérdés, hogy az ösztöndíjat elfogadom. Ez nem a kormány pénze, hanem közpénz, állami támogatás…” – nyilatkozta. “Soha semmiféle hatalom nem befolyásolhatott abban, hogy mit írok, és ezután se fog. Mindig is csak egy dolog érdekelt, a jó minőségű munka.”

    Az új kötetéről, a Ne haragudj, véletlen volt c. könyvről is mesélt, amely nemcsak egy hagyományos napló, hanem egyfajta szembenézés a személyes és a társadalmi múlttal: “Ez az időszak nekem azt is jelentette, hogy elmaradtak a fellépések. Én általában minden író–olvasó találkozóra elmegyek, mert fontosnak tartom, hogy az alkotók megszólíthatók legyenek. Főleg egy ilyen világban, ahol ennyi a közéleti szájtépés, és alig adódnak lehetőségek valódi beszélgetésekre. Csakhogy rohadt fárasztó, mondjuk, háromkor elindulni Debrecenbe, és hajnal egyre hazaérni. Másnap nem vagy annyira fickós, hogy gyorsan írj valamit. Íróilag is problémát okoz, hogy ha az ember folyton dolgozik, semmit sem tud igazán végiggondolni. Ez a könyv nem arról szól, hogy mivel töltöttem a napjaimat a karantén alatt. Inkább kipróbálhattam új narratív írói technikákat, és elmélyedtem azokban a dolgokban, amelyek régóta foglalkoztatnak: mit is jelent az emlékezés és a felejtés, a véletlen, az eleve elrendelés, milyen a viszonyom az időhöz, az öregedéshez, a halálhoz.”

    Arra is válaszolt, tudatos döntés volt-e, hogy író lett: „Kiskoromtól írtam, noha abban a közegben, ahonnan jövök, ez finoman szólva nem volt elvárás, sőt egyáltalán nem akarták, hogy írjak. Foglalkoztam rockzenével és képzőművészetekkel is, valamennyire ma is benne vagyok ezekben, mert úgy gondolom, a művészetek lényegében egy tőről fakadnak. De az írás volt az, ami mindig benne volt a kalapban. Nem a revánsvágy hajtott, a gimnáziumban nem a magyar egyes volt a legnagyobb problémám. Faluról kerültem fel Budapestre, a középiskola alatt azt éltem meg, hogy atomjaira hullik az öntudatom és az önérzetem. Sokáig nem is tudtam írni. Gyűjtöttem a bátorságot, hogy egyáltalán újra le merjek írni egy sort, és elhiggyem: képes vagyok hiteles mondatokat írni.” – mesélte.

    “Kezdetben az volt a szándékom, hogy név nélkül jelenjenek meg az írásaim. Ez a ’80-as évek elején történt, a szegedi tanárképző főiskolára jártam, de még az ottani szerkesztőségen sem tudtam átvinni, hogy névtelenül publikálhassak. Az anonimitással azt szerettem volna elérni, hogy a művek harcoljanak a figyelemért, és ne brandek. Viszont attól kezdve, hogy egy könyv a kiadóhoz kerül, üzleti tárgyként is működnie kell. Ma már olyan közegben élünk, ahol sokszor tartalom nélküli brandek épülnek, ismerek olyan írót is, akinél produktum nincs, csak a pofázás. Én az írás pártján vagyok, mondjuk úgy, munkapárti. A többi másodlagos.” – szögezte le Háy János.

    Forrás: 168 óra / Sándor Zsuzsanna

    - Színházi pillanatok az Instagramon -